Artist
Zoltán Zsuráfszky
Művészeti igazgató.
1956-ban született, Szikszón. Az Állami Balett Intézet néptánc-tagozatának elvégzését követően az Állami Népi Együttes szólistája, majd 1983-ig tánckarvezetője. Az Egri Tanárképző Főiskola pedagógia-népművelés szakán főiskolai diplomát szerzett.
A '80-as évek elejétől 1991-ig a JATE Bálint Sándor Táncegyüttes és a gyöngyösi Vidróczki Együttes művészeti…
Current programs
No program is currently running.
Művészeti igazgató.
1956-ban született, Szikszón. Az Állami Balett Intézet néptánc-tagozatának elvégzését követően az Állami Népi Együttes szólistája, majd 1983-ig tánckarvezetője. Az Egri Tanárképző Főiskola pedagógia-népművelés szakán főiskolai diplomát szerzett.
A '80-as évek elejétől 1991-ig a JATE Bálint Sándor Táncegyüttes és a gyöngyösi Vidróczki Együttes művészeti vezetője. 1984 őszén több táncos barátjával megalapította a Kodály Kamara Táncegyüttest, később a Folklór Egyesületet. 1991 óta a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője és igazgatója. Irányítása alatt az együttes művészi munkája egyrészt az eredeti néptáncokat legautentikusabban reprezentáló színpadi megfogalmazásokra, másrészt a hagyományon alapuló gondolati tartalmú, tematikus jellegű, táncművészeti feladatokat jobban kiszélesítő, táncszínházi produkciókra épül. A hazai hivatásos és amatőr együttesek szinte mindegyikében dolgozott. 1980-tól rendszeresen tanít az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban, Németországban és Japánban. A táncgyűjtés vezetőjeként részt vett az utóbbi évek legnagyobb népzenei gyűjtésében, az Utolsó Óra programban. Jelenleg az ország egyik legnagyobb hivatásos együttesének, a Honvéd Táncszínháznak művészeti vezetője.
A magyar etnikum mellett foglalkozott a román, szlovák, délszláv gorál és cigányfolklórral, anyagát a Magyar Tudományos Akadémia Táncosztályának archívuma őrzi. Koreográfiai művészetében e hatalmas - és ilyen magas szinten kevesek által elsajátított - eredeti néptáncanyagból építkezik. Több színházi produkció (Budapesti Kamaraszínház, Pesti Magyar Színház, Egri Gárdonyi Színház, Katona József Színház) koreográfusa.
Az utóbbi évek legjelentősebb, egész estét betöltő táncszínházi produkciói, amelyeknek koreográfusa és rendezője:
"Csárdás, A kelet tangója..."
"Fekete- piros tánc"...
"Monarchia" (Népek táncai produkció)
"Élő Martin Archívum" darabjai:
- Kalotaszeg,
- Szatmár,
- Mezőség,
- Bonchida háromszor
"Csipkerózsika" (mesejáték)
"Tündérmese" (mesejáték)
"Drakula" (Táncjáték felnőtteknek)
"Boldog emberek" (Móricz művek táncos adaptációja)
"Gipsy Spirit" (A cigányság tánckultúrája)
"Boldogasszony vendégség" (Szegedi Szabadtéri Játékok 2006)
"Benyovszky" (Táncjáték a Ghymes Együttessel, Szegedi Szabadtéri Játékok 2008)
"Ballada" A halálra táncoltatott lány, (színházi bemutató 2008, amerikai filmprodukció 2010)
"A Tenkes kapitánya" zenés, kalandos táncjáték (MüPa, 2009. november 12.)
"Dózsa" (Tánckrónika Dózsa György tetteiről, Szegedi Szabadtéri Játékok 2010)
Komolyzenei művek rendező- koreográfusa:
"Makrokozmosz" (Táncköltemény Bartók Béla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
című művére)
"Metamorfózisok" (Táncköltemény Kodály: Felszállott a páva - variációk magyar népdalra című művére)
Orff: "Carmina Burana" (rendező-koreográfus)
Tolcsvay-Bella: "Testamentom" (rendező- koreográfus)
A Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Együttes közösen több egész estét betöltő nagyszabású
produkciót hozott létre és mutatott be, melyekben vezető koreográfusként vett részt (Keleti Táncvihar, Millenniumi Sokadalom, Duna Rapszódia, Egri csillagok, valamint Szörényi Levente: az "Árpád népe" c.misztikus opera, illetve a Jubileumi "István a király" rockopera koreográfusa.
Jelentősebb koreográfiái:
"Betyárok" c. táncjáték (rendező-koreográfus) "Párhuzam" (koreográfia)
"Egy mondat a zsarnokságról" (koreográfia, 1982. Illyés Gyula versére)
"Hidegen fújnak a szelek" (koreográfia, zene: Muzsikás Együttes)
"Ősz az idő" (koreográfia, ifj. Csoóri Sándor zenéjére)
"Szerelmi varázslások" (népszokás-feldolgozás)
"Rókatánc" (koreográfia)
A Keleti Táncvihar c. műsorban: "Szatmári csapás és friss" (koreográfia, finálé)
Díjai:
1985 Év táncosa-díj
Népművészet Ifjú Mestere
1989 Magyar Művészetért Díj
1993 Harangozó Gyula Díj
2002 Érdemes Művész
2005 Év koreográfusa-díj
2006 Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje
2010 Kiváló Művész
A hős és a csokoládékatona
Katona József Színház- Tánc
Ballada
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Ballada Molnár István bérlet III.
Nemzeti Táncszínház- Director
BEMUTATÓ - SZRLM
Nemzeti Táncszínház- Choreography
BEMUTATÓ DÓZSA - Tánckrónika
Nemzeti Táncszínház- Choreography
BEMUTATÓ FOLKLÓR-KALENDÁRIUM I.
Nemzeti Táncszínház- Művészeti vezető
Benyovszky Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Choreography
Bonchida • Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
BUDAPESTI BEMUTATÓ - BETYÁRVILÁG • Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
BUDAPESTI BEMUTATÓ DRAKULA UTOLSÓ TÁNCA
Nemzeti Táncszínház- Drakula gróf
BUDAPESTI BEMUTATÓ SÁRKÁNYMESE
Nemzeti Táncszínház- Director
Cigányszerelem
Budapesti Operettszínház- Choreography
Cigányszerelem
Budapesti Operettszínház- Choreography
Csárdás! - A Kelet tangója
Nemzeti Táncszínház- Actor/Actress
Csárdás! - a kelet tangója
Weöres Sándor Színház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Csárdás! - A Kelet Tangója Karmelita Udvar
Nemzeti Táncszínház- Művészeti vezető
Csárdás! - Szerelem a Kárpátok alatt
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező-koreográfus
Csárdás! A Kelet tangója
Veszprémi Petőfi Színház- Koreográfus-rendező
Csárdás! A kelet tangója - Szerelem a Kárpátok alatt - a Honvéd Táncszínház produkciója
Kölcsey Központ- Rendező-koreográfus
Csipkerózsika
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Csipkerózsika
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Csipkerózsika
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Csipkerózsika
Pécsi Nemzeti Színház- Művészeti vezető
Csipkerózsika felnőtt előadás a Beavató Táncszínházi Program keretében
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Csipkerózsika Napsugár bérlet IV.
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Csipkerózsika Óvodás beavató bérlet 6
Nemzeti Táncszínház- Koreográfus-rendező, művészeti vezető
Csipkerózsika Pitypang bérlet IV.
Nemzeti Táncszínház- Koreográfus-rendező, művészeti vezető
Dózsa - Tánckrónika Dózsa György tetteiről
Nemzeti Táncszínház- Director
Dózsa – Tánckrónika Dózsa György tetteiről KARÁCSONYI BÉRLET 2.
Nemzeti Táncszínház- Choreography
DRAKULA
RaM-ArT Színház- Drakula gróf
Drakula utolsó tánca
Nemzeti Táncszínház- Rendező- koreográfus
Drakula • Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
Élő Martin Archívum Kalotaszeg Karmelita udvar
Nemzeti Táncszínház- Művészeti vezető
Élő Tánc-Archívum Kalotaszeg
Nemzeti Táncszínház- Művészeti vezető
Élő Tánc-Archívum: Szatmár / Kalotaszeg
Nemzeti Táncszínház- Director
Folklór-kalendárium - Téli Tánc • Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Folklór-kalendárium I. Molnár István Bérlet IV.
Nemzeti Táncszínház- Művészeti vezető
Folklór-kalendárium II. Téli tánc Molnár István bérlet II.
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Honvéd Férfikar: ÁLARCOK
Általános- Koreográfus-rendező
Honvéd Táncszínház és Duna Művészegyüttes műsora
Hagyományok Háza- Director
István, a király
Szarvasi Vízi Színház- Choreography
István, a király
Békéscsabai Jókai Színház- Choreography
Kalotaszeg
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Kalotaszeg Karmelita-udvar
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
Kalotaszeg • Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
Kárpátok visszhangja
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező, koreográfus
Kárpátok visszhangja - Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Általános 2- Rendező, koreográfus - Kossuth-díjas, kiváló művész
Körhinta
Nemzeti Színház- Társrendező-koreográfus
Körhinta
Szarvasi Vízi Színház- Társrendező-koreográfus
Magyar Nemzeti Táncegyüttes "SZÉKELY DÓZSA GYÖRGY"
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Choreography
Magyar Nemzeti Táncegyüttes - Betyárvilág
Broadway Ticket Hungary Kft..- Rendező- koreográfus, művészeti vezető
Magyar Nemzeti Táncegyüttes - Kárpátok Visszhangja
Hírös Agóra- Rendező, koreográfus
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: A TENKES KAPITÁNYA
Magyar Színház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Barbárok
Győri Nemzeti Színház- Rendező-koreográfus
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: CSIPKERÓZSIKA
Magyar Színház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Monarchia
Pécsi Nemzeti Színház- Koreográfus-rendező
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: TÜNDÉRMESE
Magyar Színház- Rendező-koreográfus, művészeti vezető
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek / LISZT ÜNNEP 2023
Müpa- Rendező-koreográfus / Director-choreographer
Makói Muzsika: A Tenkes kapitánya
Hagymaház- Művészeti vezető
Makrokozmosz A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar / CAFe Budapest 2015
Müpa- Choreography
MITEM - Körhinta
Nemzeti Színház- Társrendező-koreográfus
Monarchia
Magyar Színház- Rendező-koreográfus
MONARCHIA - NÉPEK TÁNCZAI - táncjáték két részben - A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása
Kölcsey Központ- Rendező-koreográfus
Napszédítő
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező-koreográfus
Napszédítő / Páva-variációk
Nemzeti Táncszínház- Director
Napszédítő / Páva-variációk Karácsonyi Bérlet III.
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Napszédítő / Páva-variációk – Bemutató BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Choreography
NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA - emlékest
Margitszigeti Színház- Rendező-koreográfus
NTSZ 20 – Össztánc
Nemzeti Táncszínház- Alkotó - Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Sárkánymese
Nemzeti Táncszínház- Director
Sárkánymese – Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Rendező-koreográfus, Művészeti igazgató
Sírnak a harangok…
Nemzeti Táncszínház- Choreography
SZABADSÁG, SZERELEM! Tánc-szín-játék Petőfi Sándor életéről
Margitszigeti Színház- Rendező-koreográfus
Szárnyak zenéje
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Szatmár
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
Szatmár • Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező-koreográfus
Táncoló tavasz
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Actor/Actress
TÁNCRAPSZÓDIA – JAPÁN TOUR 2016
Nemzeti Táncszínház- rendező-koreográfus, művészeti vezető
Táncrapszódia • Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
Téli Tánc - Folklór-kalendárium
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Tündérmese
Nemzeti Táncszínház- Művészeti vezető
Tündérmese Napsugár bérlet IV.
Nemzeti Táncszínház- Choreography
X Cigányszerelem
Budapesti Operettszínház- Choreography
XX. Duna Karnevál Gála
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Szerkesztő koreográfus
Zene-bona szanaszét
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- A Honvéd Együttes művészeti vezetője
Zene-Bona, Szana-Szét Napsugár bérlet II.
Nemzeti Táncszínház- A Honvéd Együttes művészeti vezetője
Zs. Vincze Zsuzsa-Zsuráfszky Zoltán: A Tenkes kapitánya - Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Általános 2- Rendező-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője
…még Egy mondat…
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.