művész
Ujj Mészáros Károly
Reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer.
1994-ben forgatta első kisfilmjét (Attila bohóc címmel) a Balázs Béla Stúdió támogatásával. Londonban a London Drama School (STAR TEK associates) képzésén vett részt, majd 1999 óta szabadúszóként dolgozott producerként, készít reklámfilmeket és rendez. Filmjeivel számos nemzetközi és hazai fesztiválon vett rész, nyert…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer.
1994-ben forgatta első kisfilmjét (Attila bohóc címmel) a Balázs Béla Stúdió támogatásával. Londonban a London Drama School (STAR TEK associates) képzésén vett részt, majd 1999 óta szabadúszóként dolgozott producerként, készít reklámfilmeket és rendez. Filmjeivel számos nemzetközi és hazai fesztiválon vett rész, nyert díjat. A Magyar Filmszemlén például a Gumiember című lírai-abszurd kisfilmjével elnyerte a fődíjat, A ház című kísérleti filmjéért a zsűri különdíját kapta, 2009-ben pedig, a 40. filmszemlén az Alena utazásáért – amit szarajevói és berlini filmfesztiválon is méltattak – átvehette a legjobb kisjátékfilmért járó díjat.
Előadás:
Büszkeség és balítélet: rendező
Díjai:
34. Magyar Filmszemle - fődíj (kísérleti és kisjátékfilm kategória) - Gumiember: 2003
Tabor Film Festival - közönségdíj - Gumiember: 2004
WorldFest-Houston Nemzetközi Filmfesztivál - Ezüst Remi díj - Gumiember: 2004
Zabok Tabor Filmfesztivál - fődíj (Grand Prix) - A ház: 2004
35. Magyar Filmszemle - a kísérleti-kisjátékfilmes zsűri különdíja - A ház: 2004
Visionaria 14. nemzetközi filmfesztivál (Siena) - a zsűri különdíja - Palika leviszi a szemetet: 2005
Golden Drum nemzetközi reklámverseny (Portorozs) - Studio Drum rendezői verseny nyertese: 2007
39. Magyar Filmszemle - az Országos Diákzsűri különdíja kisjátékfilm kategóriában - 3 (történet a szerelemről) :2008
40. Magyar Filmszemle - az Országos Diákzsűri legjobb kisjátékfilm fődíja - Alena utazása: 2009
35. Fantasporto filmfesztivál - legjobb film - Liza, a rókatündér: 2015
31. Imagine filmfesztivál, Amszterdam - ezüst Méliès-díj, a legjobb európai fantasztikus filmnek - Liza, a rókatündér: 2015
33. Brüsszeli nemzetközi fantasy filmfesztivál- 7. Orbit díj a legjobb új játékfilmnek és a Pegasus díj nevezetű közönségdíj - Liza, a rókatündér: 2015
3. Nocturna, Madrid Fantasztikus Filmek Fesztiválja - a legjobb filmért járó "Paul Naschy", a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv (Hegedűs Bálinttal; megosztva kapták az Exeter című filmmel) díjak - Liza, a rókatündér: 2015
41. Seattle-i Nemzetközi Filmfesztivál - nagy zsűri díj, új rendezők program (Grand Jury Prize, New Directors Competition) - Liza, a rókatündér: 2015
8. Cinema City filmfesztivál - Cineuropa-díj - Liza, a rókatündér: 2015
15. Magyar Filmfesztivál, Los Angeles - legjobb film, "Hungarians in Hollywood" díj - Liza, a rókatündér: 2015
4. Stockholmi Monsters of Film - közönségdíj a legjobb játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015
21. Lundi Nemzetközi Fantasztikus Film Fesztivál - Siren díj a legjobb nemzetközi filmnek és közönségdíj a legjobb játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015
3. Ottawai Cellar Door Filmfesztivál - közönségdíj a legjobb játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015
29. Leedsi Nemzetközi Filmfesztivál - közönségdíj a legjobb elbeszélő játékfilmnek - Liza, a rókatündér: 2015
17. Essonne-i Európai Filmfesztivál - nagydíj, azaz a játékfilmek közönségdíja - Liza, a rókatündér | 2015
54. Magyar Filmkritikusok Díjátadó - 2015 legjobb első film díja - Liza, a rókatündér: 2016
2. Magyar Filmhét - Magyar Filmdíj legjobb rendező és legjobb nagyjátékfilm kategória - Liza, a rókatündér: 2016
Apróbetűs szerelem - Petrik Andrea, Schmied Zoltán, Györgyi Anna, Kovács Máté
Rózsavölgyi Szalon- Rendező
Büszkeség és balítélet
Centrál Színház- Rendező
Büszkeség és balítélet két színészre
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Büszkeség és balítélet két színészre (Centrál Színház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
Fekete-fehér
Stúdió K Színház- Rendező
GYANÚS MOZGÁSOK
Magyar Színház- Rendező
GYEREKEK - Hegedűs D. Géza, Egri Márta, Kiss Mari
Rózsavölgyi Szalon- Díszlet
Hamis hang
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
HAMIS HANG
Belvárosi Színház- Rendező
Hamis hang
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Hamis hang - Orlai Produkció
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum- Rendező
HAMIS HANG - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
Jane Austen - Joannah Tincey:Büszkeség és balítélet két színészre
Gyulai Várszínház- Rendező
Légrádi Gergely: Fekete fehér, Göttinger Pál monodrámája
Gödöllői Királyi Kastély- Rendező
Légrádi Gergely: Fekete-fehér
B32 Galéria és Kultúrtér- Rendező
Légrádi Gergely: Fekete-fehér
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
Légrádi Gergely: Fekete-fehér
Gyulai Várszínház- Rendező
Légrádi Gergely: Fekete-fehér, rendező: Ujj Mészáros Károly
Eötvös10 Művelődési Ház- Rendező
Maros András: Redőny
Interkultur Hungária- Rendező
Maros András: Redőny
Interkultur Hungária- Rendező
Maros András: Redőny
Gyulai Várszínház- Rendező
Mi történt Vegasban
Centrál Színház- Rendező
MOST Fesztivál - Fekete-fehér
Jászai Mari Színház, Népház- Rendező
Redőny
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Redőny
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
REDŐNY
Belvárosi Színház- Rendező
Redőny
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Redőny (Orlai Produkció)
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Shirley Valentine
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Shirley Valentine - Balsai Móni
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Fordította és rendezte
Willy Russell: Shirley Valentine
Jászai Mari Színház, Népház- Fordította és rendezte
Willy Russell: Shirley Valentine
Gyulai Várszínház- Fordító
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!