Artist
Balázs Sebestyén
Magyar televíziós és rádiós személyiség és televíziós műsorproducer.
Magánélete:
Budapesten született, két évig Pécsen élt a Páfrány utcában. Hétéves kora körül szülei elváltak, így egészségügyben dolgozó édesanyja egyedül nevelte fel testvérével. Évekig a Vasas színeiben birkózott az iskola mellett. Mivel sportoló szeretett volna…
Current programs
No program is currently running.
Magyar televíziós és rádiós személyiség és televíziós műsorproducer.
Magánélete:
Budapesten született, két évig Pécsen élt a Páfrány utcában. Hétéves kora körül szülei elváltak, így egészségügyben dolgozó édesanyja egyedül nevelte fel testvérével. Évekig a Vasas színeiben birkózott az iskola mellett. Mivel sportoló szeretett volna lenni, egy szlovák nyelvű gimnáziumba jelentkezett, amelynek volt sporttagozata. Ennek köszönhető, hogy szlovák nyelvből is érettségizett, noha családjának semmilyen szlovák kapcsolata nincsen. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézetében kezdte, majd átjelentkezett Szegedre, ahol Angol-kommunikáció szakon szerzett bölcsész diplomát. Húszéves korában szinte véletlenül cseppent a médiába, egy ismerőse javaslatára ment el a Z+ zenei televízió műsorvezető válogatására, ahol felvették. Magánéletét védi a sajtó elől. Nős, 2009 nyarán összeházasodott Horváth Viktóriával, akit - többek között - a TV2-n futó Bennfentes című műsor vezetőjeként ismerhettünk. Első gyermekük, Benett 2009. október 18-án látta meg a napvilágot. Második gyermekük, Noel 2014. december 18-án született.
Családjával Diósdon él.
Filmográfia:
Sebestyén Balázs a Z+-on kezdte pályafutását, a Megálló című kívánságműsorban. Azóta többféle műsorban szerepelt már, volt már a csábítók között összeugrasztó a Kísértésben, vagy nagy nevettető, megviccelő a Kész átverés című műsorban. Vezetett már bokszmérkőzést a Sztárbox műsor keretei között, majd a Balázs show műsorvezetője lett, amely a Mónika showhoz hasonló volt. Ezután a Legyen Ön is milliomos! egykori műsorvezetőjével, Vágó Istvánnal a Pókerarc című vetélkedőben. 2008 majd 2014 októberében és novemberében a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik műsorvezetője volt Vadon János mellett. 2007 és 2012 folyamán nagy sikere volt A Széf című kvízműsorral.
A televíziózás mellett a rádiózással is foglalkozik, a Class FM reggeli műsorát, a Morning Show-t vezette 2009 és 2016 között Vadon Jánossal és Rákóczi Ferenccel. A rádió analóg sugárzásának elvesztése után a Rádió 1-en vezeti a Balázsék elnevezésű reggeli műsort szintén Vadon Jánossal és Rákóczi Ferenccel.
Filmszerepei:
2007: Noé bárkája - Televíziós műsorvezető
Televíziós szerepei:
2019: A tanár - Önmaga - Vendég; Epizód: 2. évad, 8. rész; Balázs Show-ból archív hangfelvétel
Televíziós műsorai:
1997–2003: Megálló - műsorvezető - Z+, VIVA+
2003–2008: Balázs show - műsorvezető- RTL Klub
2004: Sztárbox - műsorvezető - RTL Klub
2004: Esti Showder, szereplő - RTL Klub - Vendég; Epizód: „2. évad 9. rész”
2004: Kísértés - műsorvezető - RTL Klub
2005: Rettegés foka VIP - játékos - RTL Klub
2006–2009: Kész átverés - műsorvezető- RTL Klub
2007–2008: Pókerarc - műsorvezető - RTL Klub -Vágó Istvánnal vezette
2007: New York Poker Open - műsorvezető - RTL Klub
2008–2014: Celeb vagyok, ments ki innen! - műsorvezető - RTL Klub - Vadon Janival vezette
2007–2012: A széf - műsorvezető- RTL Klub
2009: Esti Frizbi - szereplő - Story4 - Vendég; Epizód: „2009-03-1”
2009: ,Kalandra Fal! - műsorvezető - RTL Klub - Vadon Janival vezette
2010: X-Faktor - műsorvezető- RTL Klub- Ördög Nórával vezette; 19 epizód
2010–2011: Való Világ 4 - műsorvezető - RTL Klub - Liluval és Stohl Andrással vezette
2011–2012: Való Világ 5 - műsorvezető - RTL Klub- Liluval vezette
2011: Szerelem a legfelsőbb szinteken - műsorvezető - RTL Klub- Liluval vezette; 20 epizód
2012–2017: 1 perc és nyersz! - műsorvezető - RTL Klub- 81 epizód
2012: A kód - műsorvezető - RTL Klub - 63 epizód
2013: Vundersőn és Zuperszexi - műsorvezető - RTL Klub- Vadon Janival vezette; 9 epizód
2014: 4N4LN – A családi játszma - műsorvezető - RTL Klub
2015: Hungary’s Got Talent - műsorvezető - RTL Klub - Dombóvári Istvánnal vezette; 11 epizód
2015–2019: Gyertek át! - műsorvezető - RTL Klub - 45 epizód
2016–2019: Gyertek át! - műsorvezető, producer, játékos - RTL Klub - 34 epizód
2016–2019: Gyertek át! - műsorvezető, producer, játékos - RTL Klub 2. évad 8. epizód
2016: DTK: Elviszlek magammal - szereplő- WMN Magazin - Vendég; Epizód: „Sebestyén Balázs”
2016– jelen: Nyerő páros -műsorvezető - RTL Klub - 97 epizód
2016: Kicsi óriások - műsorvezető - RTL Klub
2017: KrizShow - szereplő - ATV - Vendég; 3 epizód
2017: Alinda - szereplő - Hír TV - Vendég; Epizód: „Sebestyén Balázs”
2017–jelen: Reggeli - szereplő - RTL Klub - Vendég; 2 epizód
2017–2018: A Fal - műsorvezető - RTL Klub - 52 epizód
2019: Hello, WMN! - szereplő - WMN Magazin -Vendég; Epizód: „Túlélni a médiát – avagy: a hírnév ára”
2019: Lélekséta - szereplő - Bagdi Bella - Vendég; Epizód: „Lélekséta Bagdi Bellával és Sebestyén Balázzsal”
2020: Álarcos énekes - zsűritag (nyomozó) - RTL Klub - 24 epizód; 1. évad–2. évad
2020: Lélekközösség korona idején - szereplő - LélekKözösség Peller Mariannal - Vendég; Epizód: „Peller Mariann, Sebestyén Balázs”
2020: Heti napló - szereplő - ATV - Vendég; Epizód: „Sebestyén Balázs”
2021: Maflás - szereplő - 168 - Vendég; Epizód: „Sebestyén Balázs és Csernus Imre”
2021: Concorde podcast - szereplő - Concorde Csoport - Vendég; Epizód: „Beszélgessünk a kriptokról - Sebestyén Balázs”
2021: Péntek Esti Partizán - szereplő - Partizán- Vendég; Epizód: „Sebestyén Balázs”
2021: UTAZÁS A LELKED KÖRÜL - szereplő - LélekKözösség Peller Mariannal - Vendég; Epizód: „SEBESTYÉN BALÁZS”
Rádiós műsorai:
2002–2004: Hello Deejay - műsorvezető - Rádió Deejay
2002–2004: 50 Songs - műsorvezető - Rádió Deejay
2004–2006: Reggeli Torma - műsorvezető - Rádió Deejay
2006: Danubius Reggeli Triós - műsorvezető - Danubius Rádió
2009: Danubius Pirítós - műsorvezető - Danubius Rádió
2009–2016: Morning Show - műsorvezető - Class FM
2016–jelen: Balázsék (korábban Reggeli Show) - műsorvezető - Rádió 1
Könyve:
Sebestyén Balázs Szigorúan bizalmas -I.A.T. -2008 - ISBN 9789639885011
Első könyve 2008-ban jelent meg, „Szigorúan bizalmas” címmel, a Gast Royal támogatásával.
„Ha a színes magazinokat, újságokat megszavaztatnák, kit ismernek legkevésbé, az elsők között valószínűleg Sebestyén Balázs neve vetődne fel. Nem véletlenül. A fiatal televíziós műsorvezető ritkán nyilatkozik, tudatosan távol tartja magánéletétől a sajtót. Talán éppen ettől lett mostanra annyira titokzatos. Nap, mint nap látjuk, rengetegen rajonganak érte, mégis alig tudunk róla valamit. Mostanáig. Első kötetében ugyanis olyan mélységekig enged betekintést legbensőbb gondolataiba, hogy az olvasó szinte beleszédül. Sebestyén Balázs első könyve kilóg a sztárkönyvek sorából. Könnyű sztorizás helyett az élet nagy kérdéseire keres választ. Érdekes, hogyan vélekedik mindezekről egy harmincas évei elején járó fiatalember. Érzelmek, titkok, vívódások és csalódások között vezet végig, mi pedig csak álmélkodunk: "Ez hát az igazi Sebestyén Balázs!" A tévés műsorvezető búcsút vett a könnyed csevegéstől, és elgondolkodtató mélyinterjúkat készített. Hevesi Tamással a szabadságról, Petrezselyem Józseffel a pránanadiról, Domján Lászlóval az emberi elme lehetőségeiről, Ernyey Bélával az önkifejezésről, Nagy Bandó Andrással a szellemi hagyatékról, Joó Istvánnal az állati párhuzamokról, Wollák Zsuzsával önmagunk elfogadásáról beszélgetett. Ön miről szokott csevegni a barátaival? Balázs első írása jó téma lehet.”
– A könyv fülszövege
Traccs! Sebestyén Balázs
Általános- Magyar televíziós és rádiós személyiség és televíziós műsorproducer
Traccs! Sebestyén Balázs
Általános- Meghívott vendég
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.