Artist
Fülöp Ránki
Zongoraművész.
Ránki Fülöp 1995 márciusában született Budapesten. Már három-négy évesen nagy érdeklődést mutatott a zongora iránt, és magától kezdett hallás után játszani. Rendszeresen nyolc éves korától tanul, tanára Becht Erika. Számos növendékhangversenyen lépett már fel és 2005-ben, valamint 2007-ben az országos zeneiskolai zongoraversenyeken korcsoportjában a legmagasabb pontszámmal…
Current programs
No program is currently running.
Zongoraművész.
Ránki Fülöp 1995 márciusában született Budapesten. Már három-négy évesen nagy érdeklődést mutatott a zongora iránt, és magától kezdett hallás után játszani. Rendszeresen nyolc éves korától tanul, tanára Becht Erika. Számos növendékhangversenyen lépett már fel és 2005-ben, valamint 2007-ben az országos zeneiskolai zongoraversenyeken korcsoportjában a legmagasabb pontszámmal kapott kiemelt nívó-, illetve I. díjat. Énekelt a Rádió Gyermekkórusában, múlt év tavaszán pedig az országos zeneiskolai szolfézsversenyen korcsoportjának I. díjasa és az egész verseny nagydíjasa lett.
Érdeklődése nem korlátozódik csak a zenére, nagyon szeret olvasni, és matematikában, földrajzban, kémiában is kiemelkedő eredménnyel vett részt iskolai versenyeken. Mozart hármasversenyét a múlt évben már többször játszotta koncerten Klukon Edit és Ránki Dezső társaságában, Keller András és Kocsis Zoltán vezényletével.
10. Altalena Zenei Fesztivál - Ránki Fülöp, Devich Gergely és Stark János Mátyás triókoncertje
Általános- Zongoraművész.
3, 2, 1 ZENE A HATÁRTALANBAN - Három estés komolyzenei koncertsorozat
Budapesti Történeti Múzeum- Zongoraművész.
3, 2, 1 ZENE A HATÁRTALANBAN | BÉRLET
Budapesti Történeti Múzeum- Zongoraművész
A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye
Kamara Akadémia Egyesület- zongora
A Megváltó hét szava a keresztfán ( Messiaen/Haydn )
Concerto Budapest- Zongoraművész
A Ránki-család hangversenye, Ránki Dezső, Klukon Edit, Ránki Fülöp , Bach és Liszt művek
Tünde Tickets Kft.- Zenész
Alpokalja Művészeti Napok - VI. Bozsoki Zenei Fesztivál - Ránki Fülöp zongora koncertje
Általános- Zongoraművész
Bartók - Évadnyitó koncert
Nemzeti Filharmonikusok- zongora
Bartók / Liszt - Concerto Budapest 23/24
Concerto Budapest- Zongora
Bécsi klasszikusok
Interkultur Hungária- Other
Beethoven Budán 2017, Kolonits Klára (ének) és Ránki Fülöp (zongora) dalestje
Tünde Tickets Kft.- Zongoraművész
BEETHOVEN NAPOK: Zongoraszonáták 2: Ránki Fülöp - E-dúr/Fisz-dúr/D-dúr ( Concerto )
Concerto Budapest- Zongoraművész
Brahms-sorozat - III. hangverseny
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Zongora
Budafoki 2023-24/5
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- Zongoraművész
Budavári Palotakoncertek - Nemzeti Filharmonikusok: Magyar est
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Zongoraművész
Con Anima
ANIMA MUSICAE- Zongoraművész.
Csönd-zsák koncertek 1. – Ránki Fülöp
Budapest Music Center- Zongoraművész / Pianist
DOHNÁNYI 2021-22 / 3 RÁNKI / MOZART / MANCUSI
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- zongora
DOHNÁNYI/2 - BALOGH // BEETHOVEN // RÁNKI FÜLÖP // RAJNA
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- zongora
Dukay70 / I. Hála
Budapest Music Center- zongora
Dukay70 / II. Jóság
Budapest Music Center- zongora
Dukay70 / III. Derű
Budapest Music Center- zongora
Dukay70 / IV. Békesség
Budapest Music Center- zongora
EMLÉKHANGVERSENY BARTÓK BÉLA HALÁLÁNAK ÉVFORDULÓJÁN
Bartók Béla Emlékház- Zongoraművész
EMLÉKHANGVERSENY BARTÓK BÉLA HALÁLÁNAK ÉVFORDULÓJÁN, RÁNKI FÜLÖP ZONGORAESTJE
Tünde Tickets Kft.- Zongoraművész
Esti hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- zongora
Hamar & Ránki
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Zongoraművész
Kaposfest Szalon - Kamarazenei hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- zongora
Karácsonyi koncert
Müpa- zongora
Liszt Fesztivál: Ránki Fülöp koncertje
Gödöllői Királyi Kastély- Zongoraművész
Liszt másképp - A Studio 5 jubileumi koncertje / LISZT ÜNNEP 2022
Müpa- zongora
Liszt Múzeum - Matinékoncert: Liszt születésnapi koncert
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont- zongora
Liszt Múzeum - Matinékoncert: Stark János Mátyás - hegedű és Ránki fülöp - zongora
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont- Zongoraművész
Liszt öröksége - Berecz Mihály és Ránki Fülöp zongoraestje
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Zongoraművész
Magyar Kincsek 4. Liszt-est (Concerto Budapest)
Concerto Budapest- zongora
Maraton: Északi romantika – Fülei Balázs zongorakoncertje
Müpa- Szólista
Matinékoncert: Liszt születésnapi hangverseny - Ránki Fülöp (zongora)
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont- Zongoraművész.
Matinékoncert: Ránki Fülöp - zongora
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont- Zongoraművész
MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/2.
MÁV Szimfonikus Zenekar- Zongoraművész
Melodrámák Minifesztivál – II. Liszt
Budapest Music Center- zongora
Metamorfózis
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Zongoraművész
Pászti-bérlet 5. vezényel: Erwin Ortner - Bécsi zene Schuberttől Schönbergig
Nemzeti Filharmonikusok- Zongoraművész
Ránki Dezső és Ránki Fülöp hangversenye
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Actor/Actress
RÁNKI DEZSŐ, KLUKON EDIT ÉS RÁNKI FÜLÖP háromzongorás Bach-hangversenye
Varnus Xaver- Zongoraművész
Ránki Fülöp
Zeneakadémia- zongora
Ránki – Stark – Devich: Zongoratriók I. / Mozart és Schubert
Budapest Music Center- zongora / piano
Ránki – Stark – Devich: Zongoratriók II. / Mozart és Csajkovszkij
Budapest Music Center- zongora / piano
Ránki – Stark – Devich: Zongoratriók III. / Beethoven és Mendelssohn
Budapest Music Center- zongora / piano
Trio Haris (Ránki – Stark – Devich) I. | Haydn, Liszt, Schubert
Budapest Music Center- zongora / piano
VERESS SÁNDOR / MENDELSSOHN / WEBER / SCHUMANN ( Concerto&Ránki Fülöp&Érdi Tamás&Heinz Holliger )
Concerto Budapest- Zongoraművész
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.