Artist
Tivadar Puskás
Színész.
Puskás Tivadar 1954-ben született Budapesten. Többek között az Arany János Színházban, a Játékszínben, a Thália Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szkénében, a Merlinben, az Örkény Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban játszott, valamint a Bolygó Kultusz Motel társulat tagja volt.…
Current programs
No program is currently running.
Színész.
Puskás Tivadar 1954-ben született Budapesten. Többek között az Arany János Színházban, a Játékszínben, a Thália Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szkénében, a Merlinben, az Örkény Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban játszott, valamint a Bolygó Kultusz Motel társulat tagja volt. 2000 óta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze. Rendezéssel is foglalkozik, valamint több színiiskolában is tanított, amatőr színjátszók és színházak munkáját is gyakran segíti. Televíziós munkái mellett több magyar filmben is szerepet kapott. Összességében tehát lassan 40 éve van a pályán. 2009-ben Móricz gyűrűt kapott.
Rövid szakmai életrajz:
1978 - Budapesti Gyermekszínház Színészképző Stúdió
Egyéb színházi munkái:
Twain: Tom Sawyer - Alfréd Temple
Juhász István: Feri világgá megy - cirkuszigazgató, Tóbiás
Tamási Zdenkó: Vendégek - Varga úr
Moliere: Scapin furfangjai - Szilveszter,
Úrhatnám polgár - Covielle
Shakespeare: A két veronai nemes - Valentin
Rómeó és Júlia - Benvolio
Ahogy tetszik - Frigyes
III. Richard - Stanley
III. Richard - Richmond
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai - Mausmann Hugó
Bart: Oliver - Dörzsölt
Svarc: Hókirálynő - Tanácsnok
Kárpáti Péter: Az ismeretlen katona - Hadirokkant (Játékszín)
Weöress Sándor: Holdbéli csónakos - Vitéz László
Valló Péter: Test-vér-harc - Kreon
Békés Pál: A félőlény - Irodaszörny
Vasicek: Mese a fekete cilinderről... - Fekete cilinder
Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja - Az inkvizívió kapitánya
Genet: A balkon - Püspök
Goldoni: A hazug - Boltosinas; Kocsis; Levélhordó
Synge: A szentek kútja - A szent
Bulgakov: Mester és Margarita - Berlioz
Bock: Hegedűs a háztetőn - Lázár Wolf, mészáros
Eisemann-Halász: Fiatalság, bolondság - Dodó
Feydeau: Osztrigás Mici - Mongicourt
Madách: Az ember tragédiája - Robespierre; Gyáros; Katona
Hasek: Svejk, a derék katona - Lukas
Mechan-Strouse-Charnin: Annie - Kakas
Szerepei a Móricz Zsigmond Színháznál:
2000/01-es évad:
Erdman: A mandátum - Sironkin
Vajda-Valló-Fábri: Anconai szerelmesek - Giovanni
2001/02-es évad:
Kovács Kristóf: Kék veréb - A férfi
2003/04-es évad:
Beaumarchais: Figaro házassága - Almaviva gróg
Herman-Fierstein: Őrült nők ketrece - Georges, a tulaj
2004/2005-ös évad:
Zerkovitz-Szilágyi-Harmath: Csókos asszony - Kubanek
Goldoni: Chioggiai csetepaté - Vicenzo
Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről - Balogh Sándor
2005/06-os évad:
Updike: Eastwicki boszorkányok - Glyde
Shakespeare: Ahogy nektek tetszik - A száműzött herceg; Charles, birkózóbajnok
Moldvai Márk - Tasnádi István: Rovarok - Don Go
2006/07-es évad:
Neil Simon: Furcsa pár - Oscar medison
Yasmina Reza: Művészet - Serge
Tasnádi István: Finito - Pacsik Ferenc, polgármester
2007/08-as évad:
Gabriel García Márquez: Száz év magány - Melchiades
Jean Poiret: Kellemes húsvéti ünnepeket - Stéphane
Lerner-Loewe: My fair lady - Alfréd Doolittle
2008/09-es évad:
Ray Cooney: A miniszter félrelép - Richard Willey, miniszter
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember - Harmadik esküdt
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - Korovjov
2009/10-es évad:
Forgách András: Tragédia (Móricz 2009) - Újságíró; Gróf
Gádor Béla - Tasnádi István: Othello Gyulaházán - Tornyos Franci, táncos komikus
Jacob és Wilhelm Grimm: Csizmás Kandúr - Legidősebb Fiú, Varázsló
2016/2017-es évad:
Bíró - Déry –Pós –Presser – Adamis: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Selsdon Mowbray - Michael Frayn: Függöny fel!
Horace Vandergelder - Thornton Wilder – Michael Stewart – Jerry Herman: Hello, Dolly!
2017/2018-as évad:
Barrymore, Dr. Mortimer, Báró Scarpia, A feketeszakállas férfi, Lucy Miller, kasztíliai portás, mozdonyvezető, kocsis, Stapleton, Victor, Doctor McCann, vidéki gazda, Sir John Falstaff - Ken Ludvig: Sherlock Holmes: A sátán kutyája
Leopold - George Feydeau: A balek
2018/2019-es évad:
Halmos Aladár - Galambos Attila – Szente Vajk: Meseautó
Bertrand Barnier - Claude Magnier: Oscar
Alekszandr Vlagyimirovics Szerebrjakov - Anton Pavlovics Csehov: A manó
2019/2020-as évad:
Tanár – Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Franklin Hart, Jr. – Patricia Resnick: 9-től 5-ig
Színimesterséget tanított az Arany János Színház és a Miskolci Nemzeti Színház Stúdiójában.
Rendezései:
Molnár Ferenc: Liliom
Kornis Mihály: Körmagyar
Szigligeti Ede: Liliomfi
Csizmás Kandúr
2016. Humorfesztivál Dollárpapa (Nyíregyháza)
Thália Színház- Koltay János, tanár
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Meseautó - musical vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Director
9-től 5-ig
Móricz Zsigmond Színház- Franklin Hart, Jr
A manó
Móricz Zsigmond Színház- Szerebrjakov, Alekszandr Valgyimirovics professzor
A Napsugár fiúk
Móricz Zsigmond Színház- Willie Clark
A Napsugár fiúk
Móricz Zsigmond Színház- Willie Clark
A szuzai menyegző - Nyíregyháza VSZF 2012
Thália Színház- Kleitosz
Anconai szerelmesek
Jászai Mari Színház, Népház- GIOVANNI, a cukrász
Anconai szerelmesek 1
Móricz Zsigmond Színház- Actor/Actress
Anconai szerelmesek 2
Móricz Zsigmond Színház- Actor/Actress
Bencs estek - Többszemközt: Puskás Tivadar
Móricz Zsigmond Színház- Actor/Actress
Claude Magnier: OSCAR
Veres 1 Színház- Bertrand Barnier, szappangyáros
Egressy Zoltán: Portugál
Jászai Mari Színház, Népház- Kocsmáros
Függöny fel!
Móricz Zsigmond Színház- Director
Hair
Móricz Zsigmond Színház- FELNŐTT
Hello, Dolly!
RaM Colosseum- Horace Vandergelder
Hello,Dolly!
Móricz Zsigmond Színház- Horace Vandergelder
Idősutazás
Móricz Zsigmond Színház- Pali bácsi
István, a király - Keresztmetszet a rockoperából
Móricz Zsigmond Színház- Director
Kaland
Clubcsomag- KÁDÁR PÉTER, orvostanár
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Bíró
Meseautó
Csiky Gergely Színház- Director
Mirr-Murr kalandjai
Móricz Zsigmond Színház- Director
Oscar
Móricz Zsigmond Színház- Bertrand Barnier, szappangyáros
Oscar
Szarvasi Vízi Színház- Bertrand Barnier, szappangyáros
Oscar
Móricz Zsigmond Színház- Bertrand Barnier, szappangyáros
Peter Shaffer: Black Comedy (bohózat)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Melkett ezredes
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1
Móricz Zsigmond Színház- GIOVANNI, A CUKRÁSZ
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 2
Móricz Zsigmond Színház- GIOVANNI, Viktória férje
Szabadtéri Nyár 2016 Hair
Móricz Zsigmond Színház- FELNŐTT
Tanár úr kérem
Móricz Zsigmond Színház- Tanár
Tanár úr kérem
Móricz Zsigmond Színház- Tanár
Tetkó
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rudi / Öcsibácsi
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.