Artist
Gábor Presser
Előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes.
Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész az általános iskolai évek alatt tanította. A Kertész utcai általános iskolát követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, miközben a Kapás utcai tánciskolában 14 forintos órabérért zongorázott. Tizenéves korában kezdett foglalkozni a zeneszerzéssel. A család…
Current programs
No program is currently running.
Előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes.
Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész az általános iskolai évek alatt tanította. A Kertész utcai általános iskolát követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, miközben a Kapás utcai tánciskolában 14 forintos órabérért zongorázott. Tizenéves korában kezdett foglalkozni a zeneszerzéssel. A család a Dob utca 46/B szám alatt lakott az első emeleten, felettük, a másodikon pedig Seress Rezső zeneszerző és zongorista. Tizenéves korában Presser néha felment Seresshez beszélgetni, aki lemezeket és kottákat is mutatott neki. Seress mindennap kettőtől hatig hallgatta a Szomorú vasárnap különböző feldolgozásait, ami a környező lakásokba is áthallatszott, Presser ezt örökítette meg később a Plafon-dalban, melynek Parti Nagy Lajos írta a szövegét.
Zenekarai:
Omega (1967–1971)
Locomotiv GT (1971–1984)
Díjak, elismerések:Popmeccs – Év zeneszerzője (1976, 1977)
Erkel Ferenc-díj (1977)
Popmeccs – Év billentyűse (1978, 1980)
eMeRTon-díj (1986, 1990, 1994, 2000)
Érdemes művész (1990)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994)
Huszka Jenő-díj (1996)
Arany Zsiráf Életmű-díj (1998)
Huszka Jenő Életműdíj (1999)
Artisjus-díj – Az év könnyűzenei produkciója (1999)
Kossuth-díj (2003)
Prima Primissima díj (2004)
Gundel művészeti díj (2004)
Pro Urbe Budapest-díj (2009)
Budapest XIII. kerület díszpolgára (2010)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2011)
Story Ötcsillag-díj (megosztva az LGT tagjaival) – Az év zenei produkciója (2014)
Emberi Hang életműdíj (2018)
Erzsébetváros díszpolgára (2019)
Budapest II. kerület díszpolgára (2021)
Roboz Imre-díj (2023)
Budapest díszpolgára (2023)
Szólóalbumai:
Electromantic (1982)
Electromantic – Extra változat 1982, 1987–1989 (1993)
Csak dalok (1994)
Kis történetek (1996)
Angyalok és emberek (2000)
Dalok régről és nemrégről – Koncert 2001 (2003)
T12enkettő (2006)
1 óra az 1 koncertből (2009)
Rutinglitang (Egy zenemasiniszta); Parti Nagy Lajos verseire (2011)
Szerenád helyett (2015)
13 dalunk (Falusi Mariann-nal) (2017)
A 30 éves Amadinda ütőegyüttes, Presser Gábor és Karácsony János Jubileumi Koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János
GAG Management Kft.- Vendégművész
A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János
GAG Management Kft.- Erkel Ferenc-, Artisjus-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, Érdemes művész.

GAG Management Kft.- Zenész, énekes
A Dal a Miénk-Csík Zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor és Karácsony János

A méltóság hangja - Jótékonysági koncert a 30 éves Magyar Hospice Alapítványért
Általános- Erkel Ferenc-, Artisjus-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, Érdemes művész.
A padlás
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Szerző
A padlás
Békéscsabai Jókai Színház- szerző
A padlás
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zeneszerző
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Author

A PADLÁS
Barátság Kulturális Központ- Szerző
A padlás
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Szerző
A padlás
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- Szerző
A padlás
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Szerző
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Szerző
A padlás (Thália Színház - Kassa)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Szerző
A padlás - jótékonysági előadás
Vörösmarty Színház- Szerző
A padlás - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Author
A padlás.
Pécsi Nemzeti Színház- Composer
Angyal Mellettem - Presser Gábor - Rúzsa Magdi Duett Koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett Koncertje

Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett koncertje
GAG Management Kft.- Énekes

GAG Management Kft.- Énekes, zenész

Angyal Mellettem Még egy koncert! - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett Koncertje
GAG Management Kft.- Other
Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri hangversenye
Unisono Bt- Zenész, énekes
Az Amadinda és Presser Gábor szilveszteri hangversenye
Unisono Bt- Zenész
Az Amadinda, Presser Gábor és Karácsony János szilveszteri hangversenyei
Unisono Bt- Zenész, énekes
Bereczki Zoltán - Illúzió koncert
Magyar Színház- Zenész
CSÍK + PRESSER - a Csík Zenekar koncertje, vendég Presser Gábor
Kölcsey Központ- Zenész
CSÍK ZENEKAR KONCERT - Vendég: Presser Gábor
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Vendég
CZF 2018, Cziffra Fesztivál, Szakcsi-Lakatos Béla, Presser Gábor, Balázs János zongoraestje
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- Kossuth-díjas előadóművész
Dalok régről és nemrégről - Presser Gábor szerzői estje
GAG Management Kft.- Actor/Actress

Én is csak 1 vagyok - one woman show
RS9 Színház- Dalok
Falusi Mariann és vendége, Presser Gábor - Dallá vált versek - verssé vált dalok
Müpa- Actor/Actress
Falusi Mariann, Presser Gábor - Húszegynéhány dalunk
Koncert.hu- Zenész, énekes
Ha eljönnek az angyalok ... A Lautitia Kóruscsalád koncertje, Sztárvendég: Presser Gábor
GAG Management Kft.- Vendég
Jó éjszakát MÁD! - Presser Gábor, vendég Szabó Tamás
Broadway Ticket Hungary Kft..- Other
Jó estét nyár, jó estét szerelem
Móricz Zsigmond Színház- Composer
Jó estét nyár, jó estét szerelem
Móricz Zsigmond Színház- Composer
Jó estét nyár, jó estét szerelem_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zeneszerző, zenei vezető
Jótékonysági koncert
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Erkel Ferenc-, Artisjus-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, Érdemes művész.
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Other
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Composer

Mind itt vagyunk! Presser Gábor és az Amadinda Előszilveszteri koncertje
GAG Management Kft.- Kossuth és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész
NŐI POSTA - Oláh Ibolya színházkoncertje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Composer
OLÁH IBOLYA: NŐI POSTA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Composer
POKET 2 DÉLUTÁN
MOMkult- Other
POKET 2 ESTE
MOMkult- Other
POKET 2.5
MOMkult- Other
Popfesztivál 40
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zene
Popfesztivál 40
Gyulai Várszínház- Composer
Popfesztivál 40
Gyulai Várszínház- Composer
Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zene
Presser - Dalok régről és nem régről - Presser Gábor szerzői estje
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Other
Presser 1507. koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..- Other
Presser 1508. koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..- Other
Presser Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Zeneszerző
Presser Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Zeneszerző
Presser Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Zeneszerző
Presser Gábor - Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Énekes, zenész
Presser Gábor - Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Énekes, zenész
Presser Gábor - Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Énekes, zenész
Presser Gábor - Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Other
Presser Gábor - Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész
Presser Gábor - Rúzsa Magdi: Angyal Mellettem
Veszprémi Petőfi Színház- Énekes
Presser Gábor Dalok régről és nemrégről
GAG Management Kft.- Zenész
Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára
Alapítvány- Music director
Presser Gábor koncertje - Dalok régről és nemrégről - és más történetek
Kálmán Imre Művelődési Központ- Actor/Actress
Presser Gábor önálló koncertje - Dalok régről és nemrégről – és kis történetek
Óbudai Kultúrális Központ- Actor/Actress
Presser Gábor-Dalok régről és nem régről
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Énekes, zenész
Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben
Általános- Szerző
Rómeó és Júlia
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zene
Rúzsa Magdi SKY BAR
Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.- Zenész
Szeged Első Lions Club Jótékonysági gyermekelőadása Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A PADLÁS
Szegedi Nemzeti Színház- Szerző
Túl a Maszat - hegyen
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zene
Túl a Maszat-hegyen_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zene
Vigyázzunk Budára - Presser Gábor és barátai jótékonysági koncert
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész
VOUCHER - Csík Zenekar – 30 év boldogság / Jubileumi koncertfilm 2018 - Online esemény
Általános- Vendég
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.