Person


Huba Martin
2

Huba Martin

Fødsel: 1943. július 16. (Csehszlovákia, Pozsony)

Színész, rendező, tanár.

Művészcsaládból származik: édesapja, Mikuláš Huba ismert színész, édesanyja, Mária Kišoňová-Hubová operaénekesnő volt. A pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a kassai Állami Színházban játszott (1964-67), majd visszatérve Pozsonyba csatlakozott a Költői Színházhoz, aztán a Színház a Korzón társulatához (1968-71), ahol művészeti vezetője is…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész, rendező, tanár.

Művészcsaládból származik: édesapja, Mikuláš Huba ismert színész, édesanyja, Mária Kišoňová-Hubová operaénekesnő volt. A pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a kassai Állami Színházban játszott (1964-67), majd visszatérve Pozsonyba csatlakozott a Költői Színházhoz, aztán a Színház a Korzón társulatához (1968-71), ahol művészeti vezetője is volt a színháznak, később pedig az Új Színpadhoz szerződött. 1976 óta a Szlovák Nemzeti Színház tagja, számos jelentős cseh és szlovák filmszerep megformálója, harminc éven keresztül a Színház- és Filmművészeti Főiskola legendás osztály- és tanszékvezető tanára.  Rendezői pályafutása a rendszerváltozás után, a Szlovák Nemzeti Színházban kezdődött, ahol az 1995-ben bemutatott legendás Cseresznyéskert-rendezése a szakmailag elismert, neves szlovák színházrendezők közé emelte őt. A szlovák színházi élet egyik ikonikus alakja, Martin Huba visszajáró rendezője a Komáromi Jókai Színháznak.

Színházi munkáiból:
2017 Rómeó és Júlia - rendező (Bemutató 2017. március 24.)
2015 Álszentek összeesküvése - rendező (Bemutató 2015. március 27.)
2013 III. Richárd - rendező (Bemutató 2013. február 15.)
2011 Cseresznyéskert - rendező (Bemutató 2011. április 15.)
2009 Három nővér - rendező (Bemutató 2009. november 27.)
2007 Karamazov testvérek - színpadra alkalmazta
A Glembay ház - rendező
A félkegyelmű - rendező

Filmes munkáiból:
Lída Baarová - színész (cseh-szlovák dráma, 106 perc, 2016)
Olthatatlan - színész (cseh minisorozat, 234 perc, 2013)
Donšajni - színész (cseh vígjáték, 2013)
Aleš Votava Múry sú vysoké a hrubé - színész (szlovák dokumentumfilm, 75 perc, 2010)
3 sezóny v pekle - színész (cseh romantikus dráma, 2009)
Kawasakiho růže - színész (cseh filmdráma, 95 perc, 2009)
Muži v říji - színész (cseh vígjáték, 2009)
Cinka Panna - színész (szlovák-magyar filmdráma, 2008)
Őfelsége pincére voltam - színész (cseh-szlovák romantikus vígjáték , 120 perc, 2006)
Holdkór - színész (118 perc, 2005)
Krev zmizelého - színész (cseh háborús filmdráma, 126 perc, 2005)
Chaos - színész (szlovák vígjáték, 81 perc, 2000)
Advent - színész (szlovák tévéfilm, 80 perc, 1995)
Dlhý, Široký, Bystrozraký - színész (szlovák mesefilm, 64 perc, 1994)
Sen o krásné panně - színész (1994)
La musica - színész (csehszlovák dráma, 51 perc, 1991)
Od rána do úsvitu - színész (csehszlovák tévéfilm, 121 perc, 1991)
Lorenzaccio - színész (csehszlovák tévéfilm, 61 perc, 1991)
Jacobowski a plukovník - rendező (szlovák tévéfilm, 93 perc, 1991)
Reverend - színész (szlovák tévéfilm, 78 perc, 1989)
Škola detektívky - színész (csehszlovák kalandfilmsorozat, 40 perc, 1989)
Ako si Grétka trochu zdriemla - színész (csehszlovák filmdráma, 32 perc, 1988)
Sudca vo vlastnej pasci - színész (csehszlovák vígjáték, 62 perc, 1987)
Ako som nedostal Nobelovu cenu - színész (csehszlovák vígjáték, 1987)
Portrét Doriana Graya - színész (71 perc, 1987)
Diabol vo Francuzsku - színész (csehszlovák tévéfilm, 80 perc, 1987)
Miliónový chlap - színész (88 perc, 1987)
A co ja, milácik? - színész (csehszlovák vígjáték, 84 perc, 1986)
Kráľovná noci v kamennom mori - színész (csehszlovák tévéfilm, 67 perc, 1985)
Hĺbkový rekord - színész (67 perc, 1985)
Profesor na bielom koni - színész (csehszlovák filmdráma, 77 perc, 1984)
Navráťte sa k otcom svojim - színész (csehszlovák filmdráma, 60 perc, 1984)
Lekár umierajúceho času - színész (79 perc, 1983)
Jožko Púčik a jeho kariéra - színész (83 perc, 1983)
Medzi nami - színész (74 perc, 1982)
Tá dáma - színész (61 perc, 1981)
Pulzovanie nášho vesmíru - színész (csehszlovák filmdráma, 62 perc, 1981)
Macbeth - színész (csehszlovák dráma, 105 perc, 1981)
Mišo - színész (66 perc, 1979)
Na vysokej skale: Múdry blázon - színész (csehszlovák fantasy, 80 perc, 1979)
Vojvodkyňa z Amalfi - színész (csehszlovák filmdráma, 85 perc, 1979)
Listy Juliane - színész (1978)
Izrafel - színész (csehszlovák tévéfilm, 84 perc, 1978)
Zbojníci - színész (117 perc, 1978)
Strýčkov sen - színész (87 perc, 1978)
Vietor v starých stromoch - színész (csehszlovák vígjáték, 69 perc, 1977)
Biele vrany - színész (csehszlovák családi film, 54 perc, 1977)
V každom počasí - színész (csehszlovák dráma, 90 perc, 1975)
Šepkajúci fantóm - színész (csehszlovák krimi, 95 perc, 1975)
Nepokojná láska - színész (csehszlovák filmsorozat, 77 perc, 1975)
Fegyverbe, lázadók!- színész (csehszlovák történelmi dráma, 96 perc, 1974)
Trofej neznámeho strelca - színész (csehszlovák filmdráma, 93 perc, 1974)
Koktejl - színész (csehszlovák musical, 61 perc, 1974)
Javor a Juliana - színész (csehszlovák filmdráma, 89 perc, 1973)
Ako ostrihať manžela - színész (szlovák tévéfilm, 90 perc, 1973)
Stávka o Leokádiu - színész (csehszlovák vígjáték, 46 perc, 1972)
Mam'zelle Nitouche - színész (csehszlovák zenés film, 64 perc, 1972)
Doktor - színész (csehszlovák tévéfilm, 43 perc, 1972)
Švédska zápalka - színész (csehszlovák filmdráma, 72 perc, 1971)
Debny - színész (csehszlovák vígjáték, 27 perc, 1970)
Nevěsta - színész (csehszlovák vígjáték, 40 perc, 1969)
Quo vadis Zivorade - színész (jugoszláv vígjáték, 93 perc, 1968)
Zenovo vedomie - színész (csehszlovák filmdráma, 108 perc)

Bulgakov: Álszentek összeesküvése

Bulgakov: Álszentek összeesküvése

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Instruktør
III. Richárd

III. Richárd

József Attila Színház
  • Instruktør
III. Richárd

III. Richárd

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Instruktør

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.