Artist
László Fassang
Orgonaművész
Fassang László 1973-ban született. Orgonatanulmányait tizenhárom éves korában, Baróti István irányításával kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta, ahol orgonát Gergely Ferenc és Ruppert István, zongorát Prunyi Ilona növendékeként tanult. 1998-ban szerzett diplomát, ezt követően felvételt nyert a párizsi Conservatoire National Supérieur de Musique orgonatanszakára, Olivier…
Current programs
No program is currently running.
Orgonaművész
Fassang László 1973-ban született. Orgonatanulmányait tizenhárom éves korában, Baróti István irányításával kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta, ahol orgonát Gergely Ferenc és Ruppert István, zongorát Prunyi Ilona növendékeként tanult. 1998-ban szerzett diplomát, ezt követően felvételt nyert a párizsi Conservatoire National Supérieur de Musique orgonatanszakára, Olivier Latry és Michel Bouvard osztályába. A következő tanévben az improvizáció-tanszakra is sikerrel felvételizett, tanárai ott Loïc Mallié, Philippe Lefebvre, Thierry Escaich és Jean-François Zygel voltak. 2000-ben – egyéves tanulmányi szabadsága alatt – Japánban a Sapporói Hangversenyterem orgonistájaként működött. 2003-ban ellenszavazat nélkül, kiváló minősítéssel szerzett orgona-előadói és orgonaimprovizáció-diplomát a párizsi Conservatoire-on; zongoraimprovizáció-diplomáját 2004-ben kapta meg ugyanott.
2002-ben a kanadai Calgary versenyén elnyerte az improvizáció aranymedálját, 2004-ben pedig neki ítélték oda a világ legjelentősebb orgonaversenyének tartott chartres-i verseny interpretációs nagydíját és közönségdíját. Karrierje e sikerei óta töretlenül ível felfelé. Világszerte koncertezik, előadóművészként minden stílus felé nyitott, éppoly szívesen zenél a dzsessz felől érkezett művészekkel, mint a tradicionális zenék képviselőivel.
2005-ben kiadott szólólemezén a chartres-i katedrális orgonáján Bach, Liszt és francia szerzők műveit szólaltatja meg. Vincent Lê Quang szaxofonművésszel közös, The Course of the Moon című improvizációs lemeze 2007-ben jelent meg az Orpheia kiadónál.
Szakértőként részt vett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának építésében, és 2006 óta a Művészetek Palotája orgonakoncertjeinek művészeti vezetője. 2004 és 2008 között a San Sebastian-i Zeneművészeti Főiskola meghívott improvizáció-tanára volt, 2008 őszétől a budapesti Zeneakadémián tanít. Munkáját 2006-ban Liszt-díjjal és Prima-díjjal ismerték el.
Bach-maraton d-moll hegedűverseny; h-moll szvit
Müpa- Orgonaművész
Beethoven Budán 2017, Fassang László, Szabó Balázs, Beethoven IX. szimfónia - átirat orgonára
Tünde Tickets Kft.- Orgonaművész
Boldocki Gábor (trombita) és Fassang László (orgona)
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.- Orgonaművész
Budapesti Vonósok és Fassang László - Akadémia bérlet I.
Budapesti Vonósok- Orgonaművész
Debrecen hangszerei - Az orgona és az emberi hang II.
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Actor/Actress
Éjszakai vonatozás, Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje, Fassang László
C&M Hungary Kft.- orgona
Elzenélt tánc, eltáncolt zene
Müpa- orgona
Eötvös Péter és a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam / CAFe 2017
Müpa- Orgonaművész
Esztergomi Liszt Hét - Fassang László és az Országos Széchényi Könyvtár Kórusának közös hangversenye
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Orgonaművész
Esztergomi Liszt Hét - Liszt: Requiem / Km: Fassang László és a Szent Efrém Férfikar
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Orgona
Etűdök géporgonára / CAFe Budapest 2014
Müpa- Orgonaművész
Fassang László
Zeneakadémia- Orgonaművész
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje
Budapesti Vonósok- Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, Érdemes Művész.
Fred Niblo: A három testőr (1921) – némafilm improvizált orgonakísérettel - Fassang László – orgona
Müpa- orgona / organ
KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel
C&M Hungary Kft.- orgona
KARZATKONCERT - orgonahang új dimenzióban - Fassang László
Müpa- Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, Érdemes Művész. / Ferenc Liszt prize-winning organist, pianist, Merited Artist.
Ligeti 100 – „A gigantikus protézis” - Fassang László orgonaestje / Előhang 18:30
Müpa- Orgona, Hammond-orgona, MIDI-orgona, zongora
Liszt és Bach
Müpa- Házigazda
Mérföldkövek – Fassang László orgonakoncertje BTF
Müpa- Orgonaművész
Minden, ami billentyűs: Orgonaparádé [Hang-szer-szám]
Müpa- orgona
Modern Art Orchestra - Liszt: Via Crucis
Budapest Music Center- Hammond-orgona / Hammond organ
Nagy karácsonyi Kaláka
Müpa- Actor/Actress
Orgona + 3 szaxofon
Müpa- Orgona / Organ
Orgona-párbaj, Karosi Bálint és Sietze de Vries
Müpa- Műsorvezető
Orgona-sztorik
Müpa- Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, érdemes művész
Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről
Müpa- Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, érdemes művész
Orgona-sztorik IX.
Müpa- Orgona / Organ
Orgona-sztorik IX. / ORGONABÉRLET
Müpa- Orgonaművész
Orgona-sztorik VII. – Bach és Ligeti /Mácsai Pál/ Fassang László
Müpa- Orgonaművész
Palya Bea - Duók
Müpa- Közreműködik
PedálParádé – Dalibor Miklavčič orgonakoncertje
Müpa- orgona
Recirquel Társulat - Non Solus Közönségtalálkozó + Vetítés
Győri Nemzeti Színház- A zenei felvételen orgonán közreműködik
Szenvedélyem: az orgona - Fassang László - Matinékoncertek
Müpa- Actor/Actress
Szóljon hangosan a néma:A Tolonc /Grencsó Cinema Collective/
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Orgonaművész
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.