Artist
Ádám Bálint
Színész, énekes
a Budapesti Operettszínház tagja, a Megasztár című műsorban tűnt fel
Meghatározó fontosságú esemény volt életében, amikor a szülei elvitték a Padlás című musical előadásra, ekkor döntötte el, hogy színpadon szeretne dolgozni és elkezdett színészmesterséget tanulni.
Általános iskolás korában már az Arany 10…
Current programs
No program is currently running.
Színész, énekes
a Budapesti Operettszínház tagja, a Megasztár című műsorban tűnt fel
Meghatározó fontosságú esemény volt életében, amikor a szülei elvitték a Padlás című musical előadásra, ekkor döntötte el, hogy színpadon szeretne dolgozni és elkezdett színészmesterséget tanulni.
Általános iskolás korában már az Arany 10 Musical Stúdió növendéke volt, ahol a színjátszás mellett énekelni és táncolni tanult.
A vizsgaelőadásokon Tom Sawyer és Twist Oliver szerepét alakította.
A gimnáziumi évek alatt a Petőfi Diákszínpad tagja lett, ahol már olyan darabokban próbálgathatta szárnyait, mint a Mária Evangéliuma, az Anna Karenina, a Kaleidoszkóp és a Valahol Európában.
2003-ban felvételt nyert a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójába, ahol már neves színészektől és énektanároktól tanulhatta a színészmesterséget.
2004-től a mai napig Kővári Judit az énekmestere, aki a legnevesebb előadóművészeket tanítja.
2005-ben kezdett az Operettszínházban játszani. Azóta többek között Rómeó szerepét alakítja, amely alapján a Színészkamarától megkapta a színész diplomát.
A legnagyobb ismertséget mégis a Megasztár tehetségkutató műsorban való szereplésével szerezte, amely új utakat nyitott meg előtte, hiszen azelőtt soha nem foglalkozott könnyűzenével. Az adások és a nyári koncertturné alatt azonban teljesen beleszeretett a popzenébe. Amikor a verseny végetért elkezdett tárgyalni a Warner / mTon kiadóval első önálló lemezéről, ami 2006. június 23-án jelent meg 'Közelebb' címmel. A dalokat Szabó Zé zeneszerző, a szövegeket pedig Császár Előd írták.
Főbb szerepei:
Tom Sawyer - Tom
Kaleidoszkóp - Varázsló
Mária Evangélima - Jószef, angyal
Anna Karenina - Levin
Király történet - Demi
Rómeó és Júlia - Rómeó 2005
West Side Story - Riff 2005- 2006
Valahol Európában Hosszú 2005-2006, Ficsur - 1996
Mária Főhadnagy - Herbert von Waldhausen 2006
A Szépség és a Szörnyeteg - Lángőr, a gyertyatartó 2007
Oltári srácok - Matthew 2007
Elisabeth - Ferenc József 2007
Mozart! - Emanuel Schikaneder színházigazgató 2007
Abigél - Kuncz Feri 2008
Csárdáskirálynő - Schulteis Arnold 2008. szeptember
Szentivánéji álom - Demetrius 2008. október
A csodálatos mesefa
Budapesti Operettszínház- Énekes
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- Lángőr, a gyertyatartó
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- Lángőr, a gyertyatartó
Abigél
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Kuncz Feri
Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Kuncz Feri
ABIGÉL
Thália Színház- Kuncz Feri
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Kuncz Feri
Abigél
Budapesti Operettszínház- Kalmár tanár úr – osztályfőnök
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház- Kuncz Feri
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház- Kuncz Feri
BÁRSONY-LŐRINCZY: AMERIKAI KOMÉDIA - szvingjáték két részben -
Kölcsey Központ- Actor/Actress
Csárdáskirálynő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Schulteis Arnold
Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház- Schulteis Arnold
Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház- Schulteis Arnold
Doktor Szöszi - /Broadway Musical/
Általános- Emmett Forrest
Egy éj Velencében
Budapesti Operettszínház- Enrico, Delaqua unokaöccse
Egy éj Velencében
Budapesti Operettszínház- Enrico, Delacqua unokaöccse
Elisabeth
Budapesti Operettszínház.- Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje (aug.22.)
Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Ferencz József
Koldusopera
Thália Színház- F. Róbert
Koldusopera-musical
Budapesti Operettszínház- F. Róbert
Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Jack Fawell
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház- Herbert von Waldhausen
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház- Herbert von Waldhausen
Monte Cristo grófja
Budapesti Operettszínház- Fernand, később Morcerf grófja
Mozart!
Budapesti Operettszínház- Schikaneder
Oltári srácok
Budapesti Operettszínház- Matthew
OLTÁRI SRÁCOK
Thália Színház- Matthew
Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház- Villikó, Józsiás embere
RANDOM Musical Est 3.
Általános- Fellépő művész
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Jack Fawell
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Jack Fawell
Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház.- Demetrius
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Demetrius
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Demetrius
SZSZT / Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt - a Kőszegi Várszínház produkciója
Városmajori Szabadtéri Színpad- Other
X Abigél
Budapesti Operettszínház- Kuncz Feri
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Ferencz József
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház- Demetrius
xMozart!
Budapesti Operettszínház- Emanuel Schikaneder színházigazgató
zzA Macskadémon
Budapesti Operettszínház- András
zzA Macskadémon
Budapesti Operettszínház- András
zzAmerikai komédia
Budapesti Operettszínház- Albert Morning, Tony udvarlója, széplélek
zzCAROUSEL – Liliom
Budapesti Operettszínház- Enoch Snow
zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház- Léonard Autié
zzRebecca
Budapesti Operettszínház- Jack Fawell
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.