Program


Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsi Quartet

Kezdeti színházas szerepeit követően Kozma Orsi számára az országos ismertséget a Jazz+Az együttes hozta meg, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. Az énekesnő 2007-ben megvált a vokál-csapattól hogy szólókarrierjére koncentráljon, melynek kezdetén két popzenei albumot adott ki Szakos Krisztián dalszerzővel közösen.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2014. január 17. péntek, 21:00

Közben vendégként többek között olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Presser Gábor, Tolcsvay László, Koncz Zsuzsa.
2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet és még abban az évben megjelentették első stúdióalbumukat, a Hide and seek-et, mely azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, s később Japánban is kiadták.

A lemez, illetve a dalok a Jazzy Dalverseny különdíját, valamint a pécsi Fringe Fesztivál szakmai díját hozták meg a zenekar számára.
A kvartett második lemeze Embrace címmel 2010-ben látott napvilágot a szaxofonos Tony Lakatos vendégszereplésével.

A Kozma Orsi Quartet azóta is folyamatosan jelen van a nagyobb hazai és külföldi fesztiválokon, illetve klubokban. Az új nagylemez felvételének előkészületei már zajlanak, megjelenése 2014 tavaszán várható, de addig is pár szám erejéig az együttes már most ízelítőt ad az új dalokból.

Közreműködik:

Kozma Orsi - ének
Cseke Gábor - zongora
Hárs Viktor - basszus- és baritongitár
Pusztai Csaba - dob

Ajánlatunk


A Danubia évadának egyik legkiemelkedőbb koncertjén Händel, Mozart, Csajkovszkij legszebb zenéi mellett Frank Sinatra karácsonyi dallamai segítenek a sűrű decemberben megérkeznünk az ünnep valódi fényéhez.

A sikerszéria záróepizódjában a nagy klasszikus filmzenék esnek áldozatul Janklovics Péter humor-pörölyének, amellyel szétcsap a Volt egyszer egy vadnyugat, a Harry Potter vagy épp A profi dallamai közt.

A zenetörténet egyik nagy rejtélye ma már kevésbé titokzatos, mint egykor. Szinte biztosak lehetünk abban, ki volt a „halhatatlan kedves”, Beethoven legnagyobb szerelme – egyben csalódása.

Ajánló


Bernstein gyönyörű, fuvolaszólóra és zenekarra írt művét Wagner idillje, majd Borodin fülbemászó dallamoktól hemzsegő II. szimfóniája követi.

Beethoven és Vivaldi egy szép nyári esten. A Max Richter izgalmas átdolgozásában felcsendülő Vivaldi-sláger tételei Beethoven legidillibb szimfóniájába ékelődve ígérnek…

A zenekarban a brácsásokról születik a legtöbb vicc. Ők pedig megmutatják - a zenekar legmenőbb arcaiként-, hogy a brácsa képes…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!