művész
Szabadi Vilmos
Hegedűművész.
Hangszere egy cremonai mesterhegedű – Laurentius Storioni 1778, a Magyar Állam kollekciójából való.
Tanulmányai és tanári tevékenysége:
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később, már ez intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Hegedűművész.
Hangszere egy cremonai mesterhegedű – Laurentius Storioni 1778, a Magyar Állam kollekciójából való.
Tanulmányai és tanári tevékenysége:
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később, már ez intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero Ricci, Végh Sándor és Fenyves Lórántnál végezte. Ez után különböző versenyeken vett részt. 1982-ben a Magyar Rádió által rendezett Hegedűverseny győztese. 1983-ban „Hubay Jenő” Hegedűverseny első díjasa, illetve mindkét versenyen elnyerte a zsűri különdíjait is. 1985-ben, Finnországban harmadik lett a Jean Sibeliusról elnevezett nemzetközi hegedűversenyen.
Pályája:
Karrierje teljes egészében 1988-ban indult: a Royal Festival Hall Bartók Béla tiszteletére rendezett gálakoncertjén Bartók 2. hegedűversenyét játszotta Solti Györggyel, ezt a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips világszerte megjelentette. 1990-ben a londoni Royal Philharmonics Orchestra-val, 1992-ben a BBC Philharmonic zenekarral, majd az Ír Koncert Zenekarral lép fel. Október 22-én egyetlen magyar állampolgárként játszott – Msztiszláv Rosztropovics, Plácido Domingo, Kiri Te Kanawa és Jeffray Tate társaságában – Solti György 80-ik születésnapi koncertjén a Buckingham Palotában, a teljes Brit Uralkodóház jelenlétében. 1995-ben a Spanyol uralkodóház Stradivari hegedűjén játszott. Ugyanebben az évben, mint művészeti vezető, megalapította a nyaranta megrendezett Kastély Kamara Koncertek hangversenysorozatot. 1996-ban a HUNGAROTON Classic – egyetlen magyar hegedűművészként – exkluzív szerződést kötött vele. Amúgy eddig 29 CD/LP/CDV jelent meg nevével fémjelezve. 1999-ben megalakította a Wiener Belvedere Trio kamaraegyüttesét. Az elmúlt évek folyamán számtalan mesterkurzust adott világszerte.
Főbb helyek, ahol megfordult:
Magyarország – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Zeneakadémia
Ausztria – Wiener Konzerthaus, Musikverein
Belgium – Brüsszel: St. Michel színház
Anglia – London: Wigmore Hall, Barbican Centre, és Royal Festival Hall; Manchester: Royal Northern College of Music
Wales – Cardiff: St.David's Hall
Írország – Belfast: Ulster Hall; Dublin: National Concert Hall
Franciaország – Párizs: Châtelet, Conservatoire
Oroszország – Moszkva, Szentpétervár
Hollandia – Concertgebouw
Olaszország – turini RAI Auditorium
Spanyolország – madridi Auditorio Nacional
Németország – Stuttgart- Liederhalle (Mozart/Beethoven Halls)
Finnország – Helsinki: Finlandia Hall
USA – New York, Washington
Kanada: Toronto, Montreal
Izrael
Libanon
Dél-Korea
Tajvan
Díjai:
1992 – Liszt-díj
1999 és 2002 – Két Midem nagydíj (a franciaországi Cannes-ból, (A Dohnányi Ernő hegedűversenyeit és Bartók Béla fiatalkori szonátáit tartalmazó CD-vel, a Szóló/Versenymű kategóriában.)
1999 – Hungaroton díj
A GrandDuo Csajkovszkij hangversenye Hegedűs Endre és Szabadi Vilmos estje, Km.: Danubia Szimfonikus
Müpa- Színész
A vonós tanszék
Zeneakadémia- Hegedűművész
A Zene Világnapján, Szabadi Vilmos és Qian Zhou hegedűestje, km. Yuka Iwasaki
Tünde Tickets Kft.- Színész
Adventi koncertek – Bogányi Gergely (zongora), Kádár Orsolya (cselló), Szabadi Vilmos (hegedű) konc
Gödöllői Királyi Kastély- Hegedűművész
Bartók emlékhangverseny - ÚJ Alba Regia Szimfonikusok
Vörösmarty Színház- Hegedűművész
Bartók és RezoNációk-Gulyás Márta, Szabadi Vilmos, Fodor Eszter és Tomasz Máté koncertje
Gödöllői Királyi Kastély- Bartók - Pásztory- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Érdemes Művész, HUNGAROTON díjas előadóművész, tanszakvezető egyetemi docens.
Bartók és RezoNációk-Szabadi Vilmos,Bársony Péter, Karasszon Eszter és Marczi Mariann koncertje
Gödöllői Királyi Kastély- Bartók - Pásztory- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Érdemes Művész, HUNGAROTON díjas előadóművész, tanszakvezető egyetemi docens.
Békeidők muzsikája – mesél a szecesszió
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- hegedű
Bogányi Gergely, Jávorkai Sándor koncertje
Gödöllői Királyi Kastély- Hegedűművész
Concerto Russo III.
Concerto Budapest- Színész
FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon
Nemzeti Filharmonikusok- Hegedű
Hangszerek világa 1. A hegedű története, Hangszerbemutató koncert gyerekeknek
Jakobi Koncert Kft.- Műsorvezető
Hegedűs Endre és Szabadi Vilmos zenekari estje
Müpa- Hegedűművész
Hegedűs Endre hangversenye, Km. Szabadi Vilmos hegedűművész
Tünde Tickets Kft.- Hegedűművész
Horváth Izabella és Szabadi Vilmos koncertje
Gödöllői Királyi Kastély- Hegedűművész
KamaraSzólisták: Tangó & Klasszika
Általános- Művészeti mentor
KLASSZIKUSOK TÜKRÉBEN 4 - Budapesti Vonósok
Budapesti Vonósok- hegedű
MÁV Lukács/5. Zeneakadémia
MÁV Szimfonikus Zenekar- Hegedűm
Mendelssohn Kamarazenekar-Hangverseny-V.
Veszprémi Petőfi Színház- Hegedűművész
Rózsavölgyi Classic: Mesél a szecesszió - Békeidők muzsikája / Hegedűs Endre zongoraművész és Szabad
Rózsavölgyi Szalon- Hegedűművész
Solti 100
MOMkult- hegedű
Szabadi Vilmos (hegedű), Vigh Andrea (hárfa)
Jakobi Koncert Kft.- Hegedűművész
Szabadi Vilmos estje
Hubay Jenő Zeneterem Hotel Victória- Hegedűművész
Szabadi Vilmos hegedűestje – „MVM Koncertek – A Hegedű” 3., Km. Gulyás Márta (zongora)
Jakobi Koncert Kft.- Hegedűművész
Szabadi Vilmos, zongorán közreműködik: Gulyás Márta
Jakobi Koncert Kft.- Hegedűművész
Vigh Andrea hárfaestje, Km. Szabadi Vilmos (hegedű)
Jakobi Koncert Kft.- Hegedűművész
Wenzel Fuchs klarinétestje
Zeneakadémia- Hegedűművész
XIX. Liszt Fesztivál - Szabadi Vilmos szólóestje
Gödöllői Királyi Kastély- Hegedűművész
Zenei Világnap - Szabadi Vilmos és Marczi Mariann estje
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Hegedű
Zenés Esték Szabadi Vilmossal 3/1, Zongorán közreműködik: Gulyás Márta
Tünde Tickets Kft.- hegedű
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!