művész
Simon Boglárka
Színésznő, énekesnő.
Ötéves kora óta énekel. A bajai III. Béla Gimnázium hat évfolyamos tagozatának tanulójaként érettségizett 2005-ben. 1999-ben, már elsősként tagja volt az iskola színi stúdiójának, 2004-ben mutatkozott be szólóénekesként. Tagja volt a Francia saláta, bajai fiatal zenészekből álló zenei formációnak is, mely 2007-ben, a roueni „Transeuropéennes”…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színésznő, énekesnő.
Ötéves kora óta énekel. A bajai III. Béla Gimnázium hat évfolyamos tagozatának tanulójaként érettségizett 2005-ben. 1999-ben, már elsősként tagja volt az iskola színi stúdiójának, 2004-ben mutatkozott be szólóénekesként. Tagja volt a Francia saláta, bajai fiatal zenészekből álló zenei formációnak is, mely 2007-ben, a roueni „Transeuropéennes” kulturális fesztiválon Magyarországot képviselte.
2007-ben barátai biztatására jelentkezett a Magyar Televízió szereposztó show-műsorába, az A Társulatba. Végül a 2008 áprilisi szerepdöntőben elnyerte Gizella szerepét. A Társulat után Cseke Péter elhívta Kecskemétre, a Katona József Színházba játszani,
majd pedig a Madách Színház társulatához szerződött. Vendégként játszott a Bajai Fiatalok Színháza, a Békéscsabai Jókai Színház és a Pesti Magyar Színház előadásaiban is. 2010-ben szerepelt Soós Péter Géniusz, az alkimista című sorozatában Alföldi Róbert és Stohl András mellett, melyben másodasszisztens is volt egyben. 2011-ben Arra születtem címmel önálló, 2014-ben pedig Szíveddel látsz... címmel Weszely Ernő eMeRTon-díjas harmonikaművésszel közös koncertet adott Baján. 2017-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakos hallgatója
Díjai, elismerései:
- Fiatalon számos Baja környéki és országos népdaléneklési versenyen,
országos népzenei találkozókon és minősítő versenyeken ért el helyezéseket, arany minősítést.
- Bajai III. Béla Gimnázium - Az év legkreatívabb diákja (2005)
- „A huszonöt év alattiak” kategóriában Bács-Kiskun Megyei Príma díjra jelölték (2008)
Előadásai a Kecskeméti Katona József Színházban vendégszínészként:
A víg özvegy (Valencienne, a felesége, Sylviane, a felesége) - 2011/2012
A nyomorultak (Eponine, Szajha, Munkáslány) - 2010/2011
A padlás (Süni) - 2008/2009
Fontosabb szerepei a Madách Színházban:
Brecht: Kaukázusi krétakör - Ludovika
Boublil-Schönberg: Nyomorultak - Eponine
Lehár: A víg özvegy - Valencienne
Kálmán: Csárdáskirálynő - Stázi
Miklós-Tábori-Kocsák: Utazás - Lady Ashton
Tolcsvay -Bródy-Müller: Doctor Herz - Beryll
Szörényi-Bródy: István a király - Feleség
Somogyi-Eisemann-Zágon: Fekete Péter - Hajnal Nikolett
T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Cassandra
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - Katie dada / Baba
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - Mary Poppins
Bolba-Galambos-Orosz-Szente-Szirtes: Poligamy - Lilla
Gyárfás-Szabó-Szente: Tanulmány a nőkről - Egri Zsuzsa
Andersson-Ulvaeus-Johnson: Mamma Mia! - Sophie Sheridan
Fekete-Szemenyei-Győrei-Schlachtovszky: Vuk - Nyau
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak - Eponine
Meseautó - Kovács Vera
Tanulmány a nőkről - Egri Zsuzsa
Szemenyei-Győrei-Schlachtovszky: Vuk - Nyau
Ray Cooney - Tony Hilton: 1x3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy - Cynthia
Bolba-Szente-Galambos: Meseautó - Kovács Vera
Hansard-Irglová-Walsh: Once / Egyszer... - Lány
David Yazbek - Robert Horn: Aranyoskám - Julie
1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy
MADÁCH SZÍNHÁZ- Cynthia
1 x 3 néha 4, avagy egyszerháromnéhanégy
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Cynthia
1x3 héha 4 - Madách Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Cynthia
21/22 Vadak Ura "The covenant"
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Szerafina, a rókaúrnő
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Munkáslány
A titokzatos muzsikus - Farkas Pál zenés emlékei vendégművészekkel
Kálmán Imre Művelődési Központ- Énekművész
A víg özvegy
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
A víg özvegy - Magyar Zenés Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Olga
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Özvegy
Aranyoskám
MADÁCH SZÍNHÁZ- Julie
Billy Elliot - a Musical
Magyar Állami Operaház- Halott anya
Billy Elliot - a Musical
Magyar Állami Operaház- Anya
Doctor Herz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Beryll
Fekete Péter
MADÁCH SZÍNHÁZ- Hajnal Nikolett
István, a király koncert
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
Kálmántól Lehárig - Operettgála a Magyar Operett Napja alkalmából
Hírös Agóra- Színész
MACSKÁK 1400. előadás!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Cassandra
Macskák- szabadtéri előadás
Óbudai Kultúrális Központ- Cassandra
Marica grófnő
Szarvasi Vízi Színház- Liza grófnő
Marica grófnő - Magyar Zenés Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Liza grófnõ
Meseautó
MADÁCH SZÍNHÁZ- Kovács Vera
Once/Egyszer...
MADÁCH SZÍNHÁZ- Lány
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház- VIRÁG
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház- VIRÁG
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT
Magyar Színház- VIRÁG
Poligamy
MADÁCH SZÍNHÁZ- Ensemble
R. Cooney - T. Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy
Jászai Mari Színház, Népház- Cynthia
RANDOM Musical Est 3.
Általános- Fellépő művész
Ray Cooney-Tony Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy -bohózat -a Madách Színház előadása
Kölcsey Központ- Cynthia
Szilveszteri Operettvarázslat
Szegedi Nemzeti Színház- Színész
Tanulmány a nőkről
MADÁCH SZÍNHÁZ- Egri Zsuzsa
Tihanyi Szabadtéri Játékok / István a király - koncert
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Színész
Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar
Kálmán Imre Művelődési Központ- Énekes szólista
Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar & a Sziget tánckar
Kálmán Imre Művelődési Központ- Szólista
Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és a Sziget Art-tánckar
Kálmán Imre Művelődési Központ- Szólista
Újévi koncert
Gárdonyi Géza Színház- Közreműködik
Vadak ura
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Szerafina, a rókaúrnő
Vadak Ura
Cervinus Teátrum- Szerafina
Vadak Ura - The COVENANT családi musical
Általános- Szerafina, a rókaúrnő
VADAK URA – The Covenant
Broadway Ticket Hungary Kft..- Szerafina, a rókaúrnő
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM
PS Produkció Kft.- Sarah
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL
PS Produkció Kft.- Sarah
Van, aki forrón szereti
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- VIRÁG
Vasárnap mondd el! - élő online előadás
MADÁCH SZÍNHÁZ- Lány
Vuk
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Nyau
X. Musical Villamos (Élő online musical műsor Szegedről)
Palladium Szeged- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!