művész
Keresztes Sándor
Színész
A Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1980-ban. Két évig volt tagja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, majd szülővárosában, a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött le. 1989-ben átköltözött Magyarországra. Itt egy-egy évadot játszott Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban és Budapesten a József Attila Színházban. 1992 és 1996…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész
A Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1980-ban. Két évig volt tagja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, majd szülővárosában, a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött le. 1989-ben átköltözött Magyarországra. Itt egy-egy évadot játszott Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban és Budapesten a József Attila Színházban. 1992 és 1996 között a Nemzeti Színház tagja, 1996 és 1998 között pedig ismét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. 1998-tól tíz éven át a Thália Színházban játszott. 2008 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Játszott kisebb szerepeket filmekben és televíziós sorozatokban. Szinkronizálást is vállalni szokott.
Filmjei:
2003 - Apám beájulna
2002 - Sobri
2000 - Kisváros (tévésorozat)
1998 - A rózsa vére
1994 - Öregberény (tévésorozat)
1991 - Szomszédok (tévésorozat)
Szinkronszerepei:
Hús és vér
A báránysültek hallgatnak (Bubba Smith)
Toy Story - Játékháború (Joe Ranft)
Álom Afrikáról
Kapj el, ha tudsz
Szilaj: A vad völgy paripája
Daredevil – A fenegyerek
A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka (Lee Arenberg)
Terminátor 3: A gépek lázadása (M.C. Gainey)
Túl mindenen
Hosszú jegyesség (Jean Pierre Becker)
Az utolsó gyémántrablás
Rumlis vakáció
Táncoló talpak
Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
A mi osztályunk
A cirkuszhercegnő
Cyrano
Agave
Szerelmes Shakespeare
Feketeszárú cseresznye
Ördögök
Ádám almái
A "K" ügy
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- RUPPRECHT VERWALTER
A mi osztályunk
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Abram (1920-2003)
A szálemiek
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Francis Nurse
A tatárok Magyarországban
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Danyilo
Ádám almái
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Dr. Kolberg
Agave
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Nagyapa – Az utolsó Sárkányőrző, egykori kohásztechnikus
Bál a Savoyban
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- POMEROL, a Savoy főpincére
Berzsián és Dideki
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Szőrénszőr Tejbajszán
Bolha a fülbe
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Finache doktor
Caligula
Clubcsomag- Senectus
Csipke
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
Cyrano
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Valvert Vicomte Harmadik poéta, Bertrandou
Deja Vu
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
Élektra
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Oresztész nevelője
Feketeszárú cseresznye
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kispál
Feketeszárú cseresznye
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kispál
Hermelin
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- RITTICH FERENC
Hóhérok
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Artur
Julius Caesar - Kolozsvári Állami Magyar Színház
Vígszínház Nonprofit Kft.- Ligarius / Cicero / Költő
Leonce és Léna
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rendőrfőnök
Leonce és Léna / A Kolozsvári Színház v.j.
Vígszínház- Rendőrfőnök
Micimackó
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Füles
Micimackó
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Füles
POUR TOUJOURS (Mindörökké) /KERFESZT 2017
Új Színház- Színész
Szentivánéji álom
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- KÓRÁSZ RÓBERT, szabó közjátékban Holdfény
Szerelmes Shakespeare
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Sir Robert de Lesseps
Tartuffe
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Tartuffe titkára
Tartuffe - A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka
Városmajori Szabadtéri Színpad- Egyéb
Übü király - Kolozsvár
Vígszínház Nonprofit Kft.- Übü papa
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!