művész
Sághy Tamás
Színművész.
1992-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójában végzett. 1993-1996 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1996-tól a József Attila Színház tagja volt. 2005-től szerepelt a TV2-n futó "Jóban, Rosszban" című sorozatban. Később szabadúszóként dolgozott, majd 2012-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lett.
Díj:…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
1992-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójában végzett. 1993-1996 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1996-tól a József Attila Színház tagja volt. 2005-től szerepelt a TV2-n futó "Jóban, Rosszban" című sorozatban. Később szabadúszóként dolgozott, majd 2012-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lett.
Díj:
Vörösmarty-gyűrű (2016.)
Színházi munkáiból:
2020 Trianon (Bemutató 2020. március 7.)
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2020 Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban (Bemutató 2020. október 10.)
2019 Játék a kastélyban (Bemutató 2019. október 5.)
2019 Romeo és Júlia (Bemutató 2019. november 23.)
2019 A Vágy nevű villamos (Bemutató 2019. április 27.)
2019 Mercedes Benz (Bemutató 2019. április 13.)
2018 Chicago (Bemutató 2018. szeptember 22.)
2018 Régimódi történet (Bemutató 2018. február 10.)
2018 Az ember tragédiája 1. (Bemutató 2018. december 1.)
2018 Koronázási szertartásjáték - II. András (Bemutató 2018. augusztus 18.)
2017 A Pál utcai fiúk (Bemutató 2017. szeptember 16.)
2017 Halál Thébában (Bemutató 2017. december 15.)
2017 Carmen (Bemutató 2017. március 4.)
2017 Appassionata (Bemutató 2017. április 29.)
2017 Appassionata
2016 56 csepp vér (Bemutató 2016. október 1.)
2016 Száll a kakukk fészkére (Bemutató 2016. április 2.)
2016 Play Strindberg! (Bemutató 2016. január 23.)
2016 Három nővér (Bemutató 2016. november 26.)
2015 Terrorizmus (Bemutató 2015. október 1.)
2015 Augusztus Oklahomában (Bemutató 2015. november 28.)
2015 Vérnász (Bemutató 2015. január 17.
2015 Tizenkét dühös ember (Bemutató 2015. október 10.)
2015 Hamlet (Bemutató 2015. április 18.
2014 Primadonnák (Bemutató 2014. december 13.
2014 A padlás (Bemutató 2014. november 29.)
2014 Őfelsége komédiása (Bemutató 2014. október 18.)
2014 És már senki sem, avagy a Tíz kicsi néger (Bemutató 2014. február 15.)
2014 A Mester és Margarita (Bemutató 2014. április 12.
2014 3:1 a szerelem javára (Bemutató 2014. július 31.)
2013 Koldus és királyfi (Bemutató 2013. december 22.)
2013 Lear király (Bemutató 2013. november 23.)
2013 Don Carlos (Bemutató 2013. január 12.)
2013 A Montmartre-i ibolya (Bemutató 2013. április 12.
2013 Indul a bakterház (Bemutató 2013. szeptember 21.)
2013 Mirandolina (Bemutató 2013. március 9.)
2012 Bizánc (Bemutató 2012. november 17.
2012 Csalódások (Bemutató 2012. szeptember 14.
2012 Footloose (Bemutató 2012. február 24.)
2011 Chioggiai csetepaté (Bemutató 2011. december 9.)
2011 Kaland (Bemutató 2011. május 26.)
2011 Primadonnák (Bemutató 2011. január 21.)
2011 Jeanne D'arc (Bemutató 2011. február 26.)
2011 Értelem és érzelem (Bemutató 2011. október 21.)
2011 Eredeti helyszín (Bemutató 2011. szeptember 23.)
2011 Duplafoglalás (Bemutató 2011. július 1.)
2010 Háló nélkül (Bemutató 2010. március 27.)
2010 Te furcsa katona! (Bemutató 2010. november 26.)
2010 A nevetés iskolája - Amphitryon (Bemutató 2010. január 30.)
2010 Karrier komédia (Bemutató 2010. augusztus 27.)
2009 Tisztelt Ház (Bemutató 2009. március 19.)
2009 Olivér! (Bemutató 2009. október 31.
2009 Tudós nők (Bemutató 2009. október 2.
2008 A trükk (Bemutató 2008. február 29.)
2004 A domb (Bemutató 2004. március 4.)
2004 Primadonnák (Bemutató 2004. május 8.)
2004 Egy hölgy a Maximból (Bemutató 2004. január 10.)
2003 Osztrigás Mici (Bemutató 2003. december 20.)
2003 Nebántsvirág (Bemutató 2003. március 29.)
2002 A manó (Bemutató 2002. április 13.)
2002 Macska a forró bádogtetőn (Bemutató 2002. január 11.
2002 Kilencen, mint a gonoszok (Bemutató 2002. október 26.)
2001 3:1 a szerelem javára (Bemutató 2001. április 29.)
2000 A három testőr (Bemutató 2000. február 12.)
2000 A Dudás Gyuri (Bemutató 2000. október 8.)
2000 Bástyasétány 77 (Bemutató 2000. április 23.)
1999 Vízkereszt (Bemutató 1999. december 17.)
1999 Körbe - körbe
1999 Egy csók és más semmi (Bemutató 1999. október 2.)
1998 Budapest, te csodás! (Bemutató 1998. november 14.)
1997 A házasságlevél (Bemutató 1997. október 4.)
Kölcsönlakás
Anconai szerelmesek
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Mágnás Miska
Filmes és Tv-s szerepei:
Jóban rosszban (2005-2009, 2010-2011, 2014-2015)
Tűzvonalban (2010)
Casino (2011)
Hacktion (2012)
#Jézus - Apám nevében (2016)
A merénylet (2018)
10 Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Kölcsönlakás / vígjáték
Általános 2- Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Anconai szerelmesek (zenés komédia)
Általános 2- Színész
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban / vígjáték
Általános 2- Színész
56 csepp vér
Vörösmarty Színház- Herceg, Szvetlána apja, szovjet hírszerző ezredes
A cégvezető
6szín- Szereplő - alkotó
A cégvezető
Vörösmarty Színház- Előadja
A cégvezető - helyszín: Pelikán Fészek
Vörösmarty Színház- Előadja
A Mester és Margarita
Vörösmarty Színház- Afranius, Ababkov, Szemplerajov
A nevetés iskolája (Amphitryon)
Jászai Mari Színház, Népház- Amphitryon
A padlás
Veszprémi Petőfi Színház- Barrabás B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás - jótékonysági előadás
Vörösmarty Színház- Barrabás B. Barrabás, a gengszter; Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A Pál utcai fiúk
Vörösmarty Színház- Rácz tanár úr
A Pál utcai fiúk
Vörösmarty Színház- Rácz tanár úr
A Vágy nevű villamos
Vörösmarty Színház- Herceg
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Színész
Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/
Nr1Media- Philip Lombard
Antigoné
Vörösmarty Színház- Kreon
Antigone - helyszín: Kozák András Stúdió
Vörösmarty Színház- Kreon
Art Eger Feszt - Boeing, Boeing
Általános 2- Színész
Art Eger Feszt - Líceumi esték / A Cégvezető
Általános 2- Színész
Art Eger Feszt - Háy János: A Cégvezető
Általános 2- Színész
Augusztus Oklahomában
Vörösmarty Színház- Bill Fordham
Az ember tragédiája 2.0
Vörösmarty Színház- Ádám, Csendőrparancsnok, Riporter, Náci tiszt
Az öreg hölgy látogatása
Vörösmarty Színház- Harmadik polgár
Bizánc
Vörösmarty Színház- Demeter nagyherceg
Boeing, Boeing
Városmajori Szabadtéri Színpad- BERNARD
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Vörösmarty Színház- Bernard
Bölcs Náthán
Vörösmarty Színház- Szaladin szultán
Carmen
Vörösmarty Színház- CINKES, bandatag
Chioggiai csetepaté
Veszprémi Petőfi Színház- Titta Nane, halászlegény
Chioggiai Csetepaté
Kisfaludy Színház- Színész
Csurka István: Eredeti helyszín
Karinthy Színház- Szerdahelyi Kis
Csurka István: Eredeti helyszín.
Karinthy Színház- Szerdahelyi Kis
Don Carlos
Vörösmarty Színház- Alba herceg
Ephraim Kishon: Házasságlevél - vígjáték két részben
Kölcsey Központ- Buki, a traktoros
Értelem és érzelem
Veszprémi Petőfi Színház- John Willoughby
Értelem és érzelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- John Willoughby
ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM
Pécsi Országos Színházi Találkozó- John Willoughby
És már senki sem (Tíz kicsi néger)
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Philip Lombard
ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Philip Lombard
Goldini: A chioggiai cstepaté
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Titta Nane, halászlegény
Háló nélkül
Jászai Mari Színház, Népház- Színész
Hamlet
Vörösmarty Színház- Rosencrantz
Hamlet - Székesfehérvár
Vígszínház Nonprofit Kft.- Rosencrantz
Három nővér
Vörösmarty Színház- Versinyin, alezredes
Háy Gyula : Appassionata / (dráma 2 részben)
Általános- Károly
Háy János: A CÉGVEZETŐ - sorsjáték
Általános- Színész
Háy János: A cégvezető - sorsjáték
Általános- Egyéb
Indul a bakterház
Vörösmarty Színház- Patás
Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014
Thália Színház- Patás
J. Anouilh: Jeanne d'Arc
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Inkvizítor / Károly, a Dauphin
Játék a kastélyban
Móricz Zsigmond Színház- Turai
JÁTÉK A KASTÉLYBAN
Békéscsabai Jókai Színház- Turai
Játék a kastélyban
Vörösmarty Színház- Turai
Jeanne d'Arc
Kisfaludy Színház- Inkvizítor; Károly, a Dauphin
Jeanne D'Arc
Veszprémi Petőfi Színház- Inkvizítor; Károly, a Dauphin
Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Idős férfi
Julius Caesar
Vörösmarty Színház- Marcus Brutus
Kakukkfészek
Vörösmarty Színház- Randle P. McMurphy
Karrier komédia
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Alex
Karrier komédia
MOMkult- Színész
Kisfaludy Károly: Csalódások
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Gróf Elemir
Kisfaludy Károly: Csalódások (vígjáték)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Gróf Elemir
Koldus és királyfi
Vörösmarty Színház- HARTFORD, lordprotector, 50 éves
Lear király
Vörösmarty Színház- Cornwall
Márai Sándor Kaland
Eötvös10 Művelődési Ház- Dr. Zoltán, tanársegéd
Mercedes Benz
Vörösmarty Színház- Színész
Mirandolina
Vörösmarty Színház- Fabrizio, pincér
Moldova György: Te furcsa katona!
Karinthy Színház- Von Krieger, alezredes
Moliere: Tudós nők
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Montmartre-i ibolya
Veszprémi Petőfi Színház- Florimond Hervé, zeneszerző
Nem félünk a farkastól - Székesfehérvári Vörösmarty Színház
József Attila Színház- George
Őfelsége komédiása
Vörösmarty Színház- Charles-Varlet de La Grange
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár
Vígszínház Nonprofit Kft.- Charles-Varlet de La Grange
Olivér!
Jászai Mari Színház, Népház- Bill Sykes, mestertolvaj
Play Strindberg
Vörösmarty Színház- Színész
Play Strindberg 1
Vörösmarty Színház- Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 2
Vörösmarty Színház- Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 3
Vörösmarty Színház- Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 4
Vörösmarty Színház- Kurt, a karantén parancsnoka
Ray Cooney-John Chapman: DUPLAFOGLALÁS
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Henry Lodge
Rideg Sándor: Indul a bakterház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Patás
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Patás
Rideg Sándor: Indul a bakterház
Gyulai Várszínház- Patás
Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)
Thália Színház- Amphitryon
Szentivánéji álom
Vörösmarty Színház- Tompor Miklós, Piramusz
Te furcsa katona
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Von Krieger, alezredes
Tisztelt ház
Karinthy Színház- Szepes szerkesztő
Tisztelt ház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész
Tizenkét dühös ember - Vörösmarty Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Harmadik esküdt
Trianon
Vörösmarty Színház- Tisza István, gróf, miniszterelnök
Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
József Attila Színház- Tisza István, gróf, miniszterelnök
Tudós nők
Veszprémi Petőfi Színház- Trissotin, széplélek
Tudós nők
Karinthy Színház- Trissotin, széplélek
UDVARSZÍNHÁZ - Karrier komédia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Alex
UDVARSZÍNHÁZ-A házasságlevél
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
W. Shakespeare: Lear király
Gyulai Várszínház- Cornwall
W. Shakespeare: Lear király
Gyulai Várszínház- Cornwall
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!