művész
Ruttkay Laura
Színművész, szinkronszínész.
Színi tanulmányait a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójában kezdte. 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában, s rögtön a Nemzeti Színház szerződtette. 2000 őszétől a Pesti Magyar Színház társulatának tagja. Színházi szerepei mellett több filmben és tévéműsorban látható, hallható.
Kitüntetései:…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, szinkronszínész.
Színi tanulmányait a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójában kezdte. 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában, s rögtön a Nemzeti Színház szerződtette. 2000 őszétől a Pesti Magyar Színház társulatának tagja. Színházi szerepei mellett több filmben és tévéműsorban látható, hallható.
Kitüntetései:
Soós Imre-díj 2004
Farkas–Ratkó-díj 2006
Főnix Díj 2009
Agárdy Gábor-emléklánc 2009
Jászai Mari-díj 2014
Főnix Díj 2014
A Magyar Színházban játszott szerepei:
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Lucietta, fiatal lány, Toni húga (Giambattista), fiatal halászHáy János: Házasságon innen, házasságon túl - Nő, Kriszta
Janikovszky Éva: Égigérő fű - Az egyik fiatal
Fontosabb alakításai:
Sztankay Ádám – Szabó Borbála: Facér pasi naplója - Saci
Federico García Lorca: Vérnász - Leonardo felesége
Karinthy Frigyes – Laboda Kornél: Utazás a koponyám körül - Aranka, Genovéva, Gyula4, Mária, Butta, Nap
Ivanyos Ambrus: Vonalhúzás - Nő
Stephen Sondheim – James Lapine: Vadregény – Into the Woods - Hamupipőke
Nick Dear: Frankenstein - Justine, A nőstény kreatúra, Egy kurva, Egy cselédlány
Shakespeare: Ahogy tetszik - Rosalinda
Shakespeare: Szentivánéji álom - Hermia
Moliére: Dandin György - Claudine
Németh Ákos: Müller táncosai - Kass Edit
Dés – Geszti: A dzsungel könyve - Túna
Szomory: Szabóky Zsigmond Rafael - Teri
Grimm – Divinyi Réka: Volt egyszer egy királylány - Aléna
Schwartz – Greene – Tebelak: Godspell,
Laclos – Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok - Cecile
Heltai: Szépek szépe - Hamupipőke, Manci
Madách: Az ember tragédiája - Cluvia
Shakespeare: Szentivánéji álom - Titánia
Shakespeare: Téli rege - Perdita
Heltai: A néma levente - Beatrix
Ibsen: Peer Gynt - Sovejg
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Viola
Csukás István: Utazás a szempillám mögött - Lackó
Tom Jones – Harvey Schmidt: A fantasztikusok - Luisa
Goldoni: Mirandolina - Dejanira, színésznő
Shakespeare: A windsori víg nők - Anna Page
Tamási Áron: Vitéz lélek - Rozáli
Nick Dear: Hatalom - Louise
Fizetek, Főúr! – Sanzonok a pesti éjszakában,
Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei - Karin Thimm
Heltai Jenő: Naftalin - Patkány Etus
Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó - Holly
Thorton Wilder: Szent Lajos király hídja - Pepita
Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete - Gwendoline
Szigligeti: Liliomfi - Mariska
Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - Mi csü
Háy János: Házasságon innen, házasságon túl - Nő, Kriszta, Feleség - Erzsi
Joseph Kesselring: Arzén és levendula - Helen
David Gieselmann: Kolpert úr - Sarah Dreher
N. Simon – C. Coleman – D. Fields: Sweet Charity - Charity Hope Valentine, Helene
John Ford: Kár, hogy kurva - Hippolita
Alexandre Dumas − Kiss Csaba: A kaméliás hölgy - Olympe
Szép Ernő: Lila ákác - Hédi, Stefi
Tennessee Williams: Macska a forró tetőn - Mae
Film, televízió:
1999 Észak – észak (filmdráma) – Juli , Rendező: Bollók Csaba
2000 Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (filmszatíra) , Rendező: Jancsó Miklós
2002 Numero (rövidfilm) – Kati
2004 Argo (akció-vígjátékfilm) – Kun Katalin, Rendező: Árpa Attila
2005 "Magyarnak számkivetve" József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére (tévéfilm) – közreműködő, Rendező: Koltay Gábor
2007 Estére mindig leszáll a köd (tévéfilm) – Éva, Rendező: Szőnyi G. Sándor
2007 Gálvölgyi Show – epizódszerep
2008 Egy ország halt vele (színházi közvetítés) – közreműködő, Rendező: Koltay Gábor
2010 Üvegtigris 3. (vígjátékfilm) – Nóra, Rendező: Rudolf Péter
2011- Beugró Plusz (TV-műsor)
2012 A Magyar Szabadság Napja (dokumentum tévéfilm) –
2013 Indián (dráma-játékfilm fekete humorral) – Pethöné Száraz Edit
2014 A láthatatlan seb (magyar rövidfilm) – Flóra
2015-2016 Jóban Rosszban (magyar sorozat) – Szűcs Lívia
1999-ben Milánóban a G. Strehler tiszteletére rendezett fesztiválon előadott Földalatti című zenés darabban játszott, amelyet Méhes László rendezett.
Szinkronszerepei:
Film:
A legnagyobb showman (The Greatest Showman): Jenny Lind - Rebecca Ferguson
Harmadik Shrek (Shrek the third): Hófehérke
Életünk legszebb évei (The Best Years of Our Lives): Wilma Cameron – Cathy O`Donnell(wd)
Apja lánya: Maya – Liv Tyler
Ünneprontók ünnepe: Gloria Cleary – Isla Fisher
Ébredj velünk (Morning Glory): Becky Fuller – Rachel McAdams
Don Camillo kis világa: Gina Filotti – Vera Talchi
A szép molnárné (La Bella mugnaia): Carmela – Sophia Loren
Ha már nem lennél az enyém (Se non avessi piu te): Carla Todisco – Laura Efrikian
Ne ingereljétek a mamát! (Non stuzzicate la zanzara): Rita Santangelo – Rita Pavone
Mária, a skótok királynője (Mary, Queen of Scots): Mária, a skótok királynője – Vanessa Redgrave
Az emigráns (L` Emigrante): Rosita Flores – Claudia Mori
Zombi (Zombi 2): Anne Bowles – Tisa Farrow
Flashdance: Alex Owens – Jennifer Beals
Lear király (King Lear): Cordelia – Anna Calder-Marshall
A vérdíj (Clinton and Nadine): Nadine Powers – Ellen Barkin
Idegen a házban (L` Inconnu dans la maison: Isabelle Loursat – Cristiana Réali
Vörös és fekete (The Scarlet and the Black): Mathilde de La Mole – Rachel Weisz
Emma (Emma): Emma Woodhouse – Kate Beckinsale
Csak a szerelem (Only Love): Silvia Rinaldi – Mathilda May
A nő kétszer (Sliding Doors): Anna - Zara Turner
Csóró Jack és a luxusbébi (Highway Society): Elisabeth Dirberg – Marie Zielcke
Pollock (Pollock): Ruth Kligman – Jennifer Connelly
Szerelem a négyzeten (It Had to Be You): Anna Penn – Natasha Henstridge
Timecode: Emma – Saffron Burrows
Két hét múlva örökké (Two Weeks Notice): June Carver – Alicia Witt
Szeress örökké (Cherish): Zoe – Robin Tunney
Az állomásfőnök (The Station Agent): Emily, könyvtároslány – Michelle Williams
Haláli hálaadás (Thanksgiving Family Reunion): Pauline Snider – Penelope Ann Miller
Kisördögök (Tiptoes): Carol – Kate Beckinsale
Nothing: Sara – Marie-Josée Croze
Oldboy: Mi-do – Hye-jeong Kang
Alku az életért (The Aryan Couple): Ingrid Vassman – Caroline Carver
Földtenger kalandorai (Earthsea): Tenar – Kristin Kreuk Kristin Kreuk
A megállíthatatlan (Unstoppable): Amy Knight nyomozó – Jacqueline Obradors
Nőies játékok (Stage Beauty): Maria – Claire Danes
Paparazzi: Abby Laramie – Robin Tunney
Sky kapitány és a holnap világa (Sky Captain and the World of Tomorrow: Polly Perkins – Gwyneth Paltrow
Egy gésa emlékiratai (Memoirs of a Geisha): Úritök – Youki Kudoh
Fehér zaj (White Noise): Anna Rivers – Chandra West
G.Egy: Első Csapás (Ra.One): Sonia – Kareena Kapoor
A burok (The Host): a hajtó magyar hangja (2013)
Szemfényvesztők (Now You See Me): Henley – Isla Fisher (2013)
Szupercella (Escape Plan): Abigail Ross – Amy Ryan (2013)
A csavar fordul egyet (The Turn of the Screw): Michelle Dockery - Ann
Jelenetek a bábuk életéből (Aus dem Leben der Marionetten): Nővér a pszichiátrián – Ruth Olafs
Sorozat:
Flash – A Villám: Caitlin Snow, Killer Frost – Danielle Panabaker
A mentalista: Teresa Lisbon – Robin Tunney
Amit a szív diktál: Alma Montemayor – Blanca Soto
Sherlock: Mary Morstan - Amanda Abbington
Eva Luna: Eva González – Blanca Soto (2010)
Hawaii Five-O: Kono Kalakaua – Grace Park
Talizmán: Camila Nájera Rivera – Blanca Soto
A korona hercege: Kyehjong koreai úrnő – Kyun Mi Ri
Az élet csajos oldala: Caroline – Beth Behrs
The Walking Dead: Lori Grimes - Sarah Wayne Callies
A muskétások: Ninon – Annabelle Wallis (epizódszereplő)
Emlékezz, Reina!: Reina Ortíz (Bárbara Benítez) – Paola Núñez
Laborpatkányok: Tasha Davenport – Angel Parker(wd)
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék
Magyar Színház- Olympe
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében
Magyar Színház- Olympe
A NÉMA LEVENTE - vígjáték
Magyar Színház- Beatrix, a felesége
A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Magyar Színház- Mi Csü
Arzén és levendula
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- HELEN, a lánya
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház- HELEN, a lánya
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház- Helen, a lánya/
Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje
Müpa- Színész
BEUGRÓ
Centrál Színház- Színész
BEUGRÓ
Centrál Színház- Játssza
Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Kovács András Péter, Kálloy Molnár Péter, Ruttkay Laura
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
CABIRIA ÉJSZAKÁI
Magyar Színház- HELENE
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY
Magyar Színház- HELENE
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN
Magyar Színház- LUCIETTA, fiatal lány, Toni húga
Ébredj velünk
Vörösmarty Mozi- Becky Fuller magyar hangja
FACÉR PASI NAPLÓJA
Magyar Színház- SACI
FIZETEK, FŐÚR!
Magyar Színház- Színész
FRANKENSTEIN
Magyar Színház- JUSTINE, cselédlány a Frankenstein-házban / A NŐSTÉNY KREATÚRA / EGY KURVA / EGY CSELÉDLÁNY
Goldoni: Chioggiai csetepaté
Magyar Színház- ORSETTA (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
Magyar Színház- NŐ ( Kriszta)
Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás
Magyar Színház- NŐ
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ
Magyar Színház- Fiatal
Janikovszky Éva: Égigérő fű
Magyar Színház- Fiatal
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN
Magyar Színház- Fiatal
KÁR, HOGY KURVA
Magyar Színház- Hippolita
KOLPERT ÚR
Magyar Színház- Sarah Dreher
Liliomfi
Magyar Színház- Mariska, árva növendéke
Maci Laci
Vörösmarty Mozi- Rachel magyar hangja
MACSKAFOGÓ - musical
Magyar Színház- HOLLY
Moliere: Tudós nők
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Tudós nők
Veszprémi Petőfi Színház- Armanda
Tudós nők
Karinthy Színház- Armanda
UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL
Magyar Színház- Aranka, Genovéva, Gyula4, Mária, Butta
Utazó Planetárium (5-12-éves korig ajánlott)
Eötvös10 Művelődési Ház- Magyar hang
Választható bérlet ea. (Macska)
Magyar Színház- Mae
VÉRNÁSZ
Magyar Színház- Leonardo felesége
VONALHÚZÁS
Magyar Színház- Játssza
VONALHÚZÁS
Magyar Színház- Játssza
ZENÉS SZÍN-JÁTÉK
Magyar Színház- A műsor háziasszonya
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!