művész
Pozsgai Zsolt
Drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró.
Középiskolai tanulmányait a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, ahol a Pécsen és környékén ismert Hegonia nevű amatőr színház egyik alapítója volt. Saját maguk által írt, vagy az abban az időben tiltott műveket adtak elő.
Érettségi után az amatőr színház mellett…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró.
Középiskolai tanulmányait a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, ahol a Pécsen és környékén ismert Hegonia nevű amatőr színház egyik alapítója volt. Saját maguk által írt, vagy az abban az időben tiltott műveket adtak elő.
Érettségi után az amatőr színház mellett különféle foglalkozásokat űzött (mentőápoló, művelődési ház igazgató, műtőssegéd, gépkocsivezető, bárénekes is), a család legnagyobb döbbenetére, hiszen – noha megvolt a lehetősége, hogy egyetemen tanuljon tovább, – nem felvételizett sehova. Saját bevallása szerint későbbi írói pályáján – amire már akkor készült – nagy hasznát vehette az itt szerzett tapasztalatoknak.
1982-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja mint rendezőasszisztens, művészeti titkár, szervezési vezető, dramaturg. Közben – 1985 és 1988 között – a Janus Pannonius Tudományegyetem magyar-népművelés szak hallgatója volt, amit nem fejezett be, mert Pesten megajánlották, legyen a Pátria Könyvkiadó vezetője, később pedig már – az 1990-es évek elején – az egyetemet átszervezték, a szak megszűnt.
Még egyetemi évei alatt sorkatonaként Taszáron a vadászrepülő-irányítóknál szolgált. Itt írta első színművét (Horatio). Katonaság után ismét a Pécsi Nemzeti Színház tagja, majd a pécsi Pannónia Könyvek szerkesztőségi titkára volt, Tüskés Tibor keze alatt. Ezt követően lett a Pátria Könyvkiadó megalapítója és vezetője Budapesten. A könyvkiadó működése alatt közel száz könyvet gondozott és adott ki, többnyire kortárs írók – mint Fejes Endre, Ördögh Szilveszter, Konrád György, Hernádi Gyula, Hankiss Ágnes, Tüskés Tibor, Karinthy Gábor, Kende Sándor, Vinkó József – műveit. 1991–92-ben a Magyar Könyvkiadók Egyesületénél könyvszerkesztői szakoklevelet szerzett.
Fontosabb díjai:
Szép Ernő-díj – „elsődrámás” kategória („Viaszmadár”, 1992)
Európa-díj, Európai Drámaíró Verseny, Berlin (“Arthur and Paul”, 1996)
Magyar Drámaíró Verseny, Jókai Színház – szakmai, zsűri és közönségdíjai (1997, 1998, 1999)
Arany Oroszlán – Perzsa Akadémia irodalmi és színházi nagydíja – legjobb drámaíró (2006)
33. Magyar Filmszemle – legjobb forgatókönyvírói díja („A ház emlékei” – rendező Zsigmond Dezső, Zsigmond Dezsővel és Dörner Józseffel közösen; 2002)
EMI Music Kiadó alkotói elismerés – hazai könnyűzenei kultúrában kiemelkedő alkotói munkásságért („A kölyök” musical, Nagy Tiborral és Bradányi Ivánnal közösen; 2012)
„Villám”-drámaíró verseny – nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (“Riport a pesti gyerekekről, 1908”; 2015)
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2017)
XVII. Győri Könyvszalon, Kortársasjáték drámaíró verseny – szakmai díj: legjobb drámaíró és közönségdíj a Nyerésre állsz, Béla drámának[m 1] (2017)
II. Hét Domb Filmfesztivál emlékőrző díj (Megszállottak, 2018)
2. Jesus Moziünnep (Jesus Cine Fest) nemzetközi keresztény filmfesztivál legjobb külföldi narratív játékfilm díja (Megszállottak, Argentína, 2018)
16. Angel Film Awards – Monacoi Nemzetközi Filmfesztivál(wd) Angel Peace díj (Megszállottak, 2018)
Svájci Nemzetközi Filmfesztivál, legjobb drámai film (Megszállottak, 2018)
Nógrád Megye Madách Imre Díja (Madách-ünnepség, Balassagyarmat, 2019)
Kolkatai Nemzetközi Művészfilm Fesztivál (Calcutta International Cult Film Festival, CICFF), Arany róka díj – legjobb játékfilm (Megszállottak, 2019)
Balázs Béla-díj (2019)
Aranykor Nemzetközi Művészfilm Fesztivál (L’Age d’Or International Arthouse Film Festival, LIAFF) januári forduló kritikusok díja játékfilm kategóriában (Megszállottak, 2019)
FICOCC (Öt Kontinens Nemzetközi Filmfesztivál[26]) januári hivatalos válogatása (illetve Húros Annamária a legjobb jelmez, Bendiner Zoltán a legjobb világítás, Kovács Claudia a legjobb képi hangulat díja is) (Megszállottak, 2019)
FESCISA San Antonio Független Filmfesztivál – legjobb játékfilm, San Antonio de Ibarra(wd), Ecuador (Megszállottak, 2019)
International Screen Award platinadíj – nemzetközi játékfilm kategória (Megszállottak, 2019)
Érdemes művész (2021)
Fontosabb színházi bemutatók:
Horatio (1988); Ez most az utolsó pillanat, drágám! (1989); Viaszmadár (1992); Kölyök (1993) (musical szövegkönyv)
Szeretlek, cirkusz (1994); Törődj a kerttel! (1995); Bakkfy és a csúnya királykisasszony (1995); Arthur és Paul (1995)
Vörös és fekete (1995); Szeretlek, Faust (1996); Fekete méz (1998); Prófétakeringő (1999); Gólyakalifa (1999)
A család játékai (1999); Boldog Asztrik küldetése (2001); Pszicho (2002); Liselotte és a május (2002)
Boldog bolondok (2003); A szajha és a szörny (2003); Meglőttük a fényes sellőt (2004); Szerelem, bolondulásig (2004)
Szabadságharc Szebenben (2004); Razzia (2005); A gyertyák csonkig égnek (2006); Mozart és Constanze (2007)
Szeretlek, fény (2007); Janus (2008); Naplópók (2011); Pipás Pista (2013); A Vasgróf (2014); Gina és Fidel (2014, 2018)
A szellemúrnő (Ábránfy Katalin – játék a történelemmel a Reformáció 500. évfordulójára, 2017)
Abigél (Szabó Magda regénye nyomán, 2017); Gyöngyhajú lány balladája (ExperiDance Tánctársulat, 2016)
Cinderella – Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról (ExperiDance Tánctársulat, 2017)
A király és a szűz (felolvasószínház: 2017; 2018); Panna, a pöttöm (2018)
Filmjeiből:
Hetedíziglen (forgatókönyv); Éretlenek (sorozat forgatókönyv, 12 rész); Black Rose vár titka (sorozat forgatókönyv, 12 rész)
Fekete méz (forgatókönyv, társrendező); Gólyakalifa (író, rendező); Konyec (eredeti forgatókönyv)
A vadlány (forgatókönyv); Csendkút (író, rendező); Szabadságharc Szebenben (író, rendező); Hun Völgy titka (író, rendező)
A föld szeretője (író, rendező); Szeretlek, Faust (író, rendező); Janus (író, rendező); Kisváros (forgatókönyvíró, 134 rész)
Molto pavane (tévéjáték – író, rendező); Földindulás (tévéjáték – rendező); A fekete bojtár (tévéjáték – író; 2015)
Kötél a mélyben (dokumentumfilm – író, rendező; 2015); Farkasasszony (tévéjáték – rendező)
Szabadonczok (tévéjáték – író, rendező; 2016); Mecseki láthatatlanok (dokumentumfilm – író, rendező; 2017)
A király és a szűz (tévéjáték – író, rendező; 2018); Megszállottak (író, rendező; 2018)
Magyar Golgota (író, rendező; 2021)
A BALEK
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
A balek
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
A BALEK
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
A BALEK
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Rendező
A balek
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező
A BALEK c.
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
A BALEK c. vígjáték
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
A BALEK vígjáték
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
A balek, avagy a hülyéje
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Rendező
A funtineli boszorkány.
Új Színház- Színpadra alkalmazt
A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ! Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Szerző
A gyertyák csonkig égnek
Új Színház- Rendező
A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK
Békéscsabai Jókai Színház- Márai Sándor azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta
A gyertyák csonkig égnek- premier
Új Színház- Rendező
A hajnal teljes szépségében
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Rendező
A király és a szűz
MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház- Író
A kölyök
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
A KÖLYÖK- musical
RaM Colosseum- Rendező
A Miniszterelnök és a Fiú
Thália Színház- Rendező
A sátán nyelve
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Rendező
A szűz és a szörny
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező
A szűz és a szörny 2.
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező
A szűz és a szörny 3.
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező
A szűz és a szörny 4.
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező
A vörös bestia
Szarvasi Vízi Színház- Rendező
A VÖRÖS BESTIA
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező
A vörös bestia - Nőnap alkalmából
Új Színház- Rendező
A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel
Új Színház- Rendező
Ábel
Új Színház- Színpadra alkalmazta
Ábel - premier
Új Színház- Rendező
Ábel - utolsó előadás!
Új Színház- Rendező
Árva Bethlen Kata
Új Színház- Rendező
Árva Bethlen Kata/ KerFeszt
Új Színház- Rendező
Árva Bethlen Kata/KerFeszt-utolsó előadás!
Új Színház- Rendező
Az Akácember
Cervinus Teátrum- Szerző
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Az asszony körbejár
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
AZ ASSZONY KÖRBEJÁR
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Az asszony körbejár
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező
Az asszony körbejár - Cifrakert
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Az asszony körbejár - kézről kézre
Mátra Művelődési Központ- Rendező
Az asszony körbejár – bohózat
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
Benyovszky, a szabadság szerelmese
Magyar Színház- Rendező
Bérlet 1.Az asszony körbejár
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Bolha a fülbe
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Bolha a fülbe
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Bolha a fülbe
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Bolha a fülbe
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Bolha a fülbe
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
BOLHA A FÜLBE
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Bolha a fülbe
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Rendező
BOLHA A FÜLBE
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
BOLHA A FÜLBE
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Bolha a fülbe
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
BOLHA A FÜLBE
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
BOLHA A FÜLBEN - vígjáték
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Rendező
Chatszoba
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Rendező
Chatszoba - "A Te szemeddel - beszéljünk róla"
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Rendező
Chatszoba - A Te szemeddel
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Dramaturg
Chatszoba - egy szexuális zaklatás története
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Dramaturg
Chatszoba - előtte közönségtalálkozó
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Dramaturg
CHATSZOBA - JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Dramaturg
Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
Hírös Agóra- Író
Csurka István: Az idő vasfoga
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
CSURKA ISTVÁN: AZ IDŐ VASFOGA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Déryné bérlet 2024. tavasz 1.ea: Goldoni:Mirandolina
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja
Fővárosi Nagycirkusz- ALEXANDRE DUMAS REGÉNYE ALAPJÁN ÍRTA
Egy asszon, két asszon
Babits Mihály Színház- Írta és rendezte
Elvesztve
REÖK Palota.- Színpadra alkalmazta
Én és Richard Burton
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Rendező
ExperiDance - Nostradamus
Szarvasi Vízi Színház- Szövegkönyv
ExperiDance - Nostradamus
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Szövegkönyv
ExperiDance Production: Nostradamus - Világok vándora
Broadway Ticket Hungary Kft..- Szövegkönyv
ExperiDance- Nostradamus
Hartmann Fekete Kft- Szövegkönyv
ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Szövegkönyv, rendező
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Rendező és Szövegíró
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Rendező, szövegkönyv
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Rendező és Szövegíró
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Rendező, szövegkönyv
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Rendező, szövegkönyv
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Rendező és Szövegíró
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Rendező, szövegkönyv
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Koreográfus, rendező
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Szövegkönyv - társrendező
ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora
Általános- Szövegkönyv
ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Nostradamus – Világok vándora
Általános 2- Szövegkönyv
ExperiDance: Nostradamus- Világok vándora
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum- Szövegkönyv
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum- Rendező, Szövegkönyv
ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum- Szövegkönyv, rendező
Földindulás - utolsó előadás
Új Színház- Rendező
G. F.: Bolha a fülbe
Pesti Művész Színház SZE- Rendező
Georges Feydeau - Az asszony körbejár
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Georges Feydeau - Az asszony körbejár
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Gina és Fidel - SZILVESZTER 2021 (pezsgővel és virsli fogyasztással)
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Író
Gina és Fidel - találkozás
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Író
Gina és Fidel - találkozás
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Író
Gina és Fidel - találkozás
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Író
Goldoni: Mirandolina
Art Színtér- Rendező
Goldoni: Mirandolina
Gyulai Várszínház- Rendező
Gyöngyhajú lány balladája
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Rendező
Gyöngyhajú lány balladája
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Író - Rendező
Gyöngyhajú lány balladája - Omega musical
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Írta és rendezte
Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical
TBG Production- Írta és rendezte
Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical
TBG Production- író-rendező
Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical
TBG Production- író-rendező
Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical
TBG Production- Író-rendező
Gyöngyhajú lány balladája - Omega Musical - TBG PRODUCTION
Gyál Arany János Közösségi Ház- Író - Rendező
Gyöngyhajú lány balladája OMEGA musical
Margitszigeti Színház- Író, rendező
Gyöngyhajú Lány Legendája - OMEGA musical
TBG Production- Író-rendező
Gyöngyhajú Lány Legendája - OMEGA musical
TBG Production- Író-rendező
HOLLE ANYÓ
Turay Ida Színház- A Grimm testvérek meséje alapján írta
Isten tenyerén - játék Gulyás Dénes önéletrajzi regényéből
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Gulyás Dénes „MEKKORA ISTEN TENYERE?” című könyve alapján írta
Jan de Hartog: Családi ágy - vígjáték
Gyulai Várszínház- Rendező
Janus
Vörösmarty Mozi- Rendező asszisztens
Jávor hajnalai
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Író
Jávor hajnalai
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Író
Jávor hajnalai - a Zsadons Produkció vendégjátéka
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Író
Kármán József: Fanni hagyományai - Utazás egy fiatal nő emlékeivel.
Belvárosi Színház- Rendező
Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár
Veszprémi Petőfi Színház- Rendező
Kézről kézre, avagy az asszony körbejár
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Liselotte és a május
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Író
LISELOTTE ÉS A MÁJUS
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
Liselotte és a május
FÉM Arts & Café- Író
Luxemburg grófja - Ózd
Pesti Művész Színház SZE- Átdolgozta
Machiavelli: Mandragóra
Gyulai Várszínház- Fordító
Machiavelli: Mandragóra (vígjáték)
Art Színtér- Fordító
Machiavelli: Mandragóra (zenés vígjáték)
Art Színtér- Fordító
Machiavelli: Mandragóra - PREMIER
Art Színtér- Fordító
Mandragóra (Sáfár Mónika, Csuha Lajos, Barát Attila, Kisfaludy Zsófia, Jerger Balázs, Kazári András,
Art Színtér- Fordító
Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek
Prodior Kft.- színpadra alkalmazta
Márai: A gyertyák csonkig égnek
Új Színház- Rendező
Márai: A gyertyák csonkig égnek - Előbemutató
Új Színház- Rendező
Márai: A gyertyák csonkig égnek - Főpróba
Új Színház- Rendező
Mert a mamának így jó
Új Színház- Rendező
MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ (PREMIER)
Új Színház- Rendező
MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ - SZILVESZTER
Új Színház- Rendező
Mert a mamának így jó!
Új Színház- Rendező
Mert a mamának így jó!
Szarvasi Vízi Színház- Rendező
Mert a mamának így jó! - Nőnap alkalmából
Új Színház- Rendező
MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ- SZILVESZTER
Új Színház- Rendező
Meztelen éj...Mozart - PREMIER
Új Színház- Rendező
Mirandolina
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
Monte Cristo grófja
Békéscsabai Jókai Színház- Alexandre Dumas regénye alapján írta
MONTE CRISTO GRÓFJA
Broadway Ticket Hungary Kft.- Alexandre Dumas regénye alapján írta
Monte Cristo grófja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Alexandre Dumas regénye alapján írta
Monte Cristo grófja
Szarvasi Vízi Színház- Alexandre Dumas regénye alapján írta
Monte Cristo grófja
Szarvasi Vízi Színház- Alexandre Dumas regénye alapján írta
Monte Cristo grófja
Budapesti Operettszínház- Írta Alexandre Dumas regénye alapján
Nosztalgia bérlet: Az asszony körbejár
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
PénteK13 – JÁVOR – Színpadi játék Szőke Zoltán előadásában
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Jávor Pál börtönnaplója és levelei alapján írta és rendezte
Pipás Pista
Szegedi Nemzeti Színház- Író
Pöttöm Panna - Gyereknap alkalmából
Új Színház- Író
Pöttöm Panna - Mikulás alkalmából
Új Színház- Rendező
Pöttöm Panna - Új Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész
Pöttöm Panna- Főpróba
Új Színház- Rendező
Pozsgai Zsolt - Léda
Gödöllői Királyi Kastély- Rendező
Pozsgai Zsolt HALÁLCSEL
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Játékmester
Pozsgai Zsolt LISELOTTE ÉS A MÁJUS
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Pozsgai Zsolt: Gina és Fidel
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Pozsgai Zsolt: Jávor
Gödöllői Királyi Kastély- Írta és rendezte
Színekbe rejtett szerelem – Pozsgai Zsolt
Gödöllői Királyi Kastély- Író, rendező
Színpadon az Experidance / Gyöngyhajú Lány Balladája - Omega Musical
Általános- Író-rendező
Tolnay Klári, 1930
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező
Új Színház: Pöttöm Panna 3 éves kortól ajánljuk! - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
xA gyertyák csonkig égnek
József Attila Színház- Márai Sándor regénye alapján színpadra alkalmazta
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!