művész
Novák Péter
Színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető.
13 éves korában (1983) már szerepelt az István, a király című rockoperában. 1984-1988 között a Cég együttes tagja volt. 1990-1991 között az Aranyláz együttesben játszott. 1993-tól a Holló Színház tagja. 1994-ben megalapította a Kimnowak nevű zenekarát, ami a mai napig is létezik.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető.
13 éves korában (1983) már szerepelt az István, a király című rockoperában. 1984-1988 között a Cég együttes tagja volt. 1990-1991 között az Aranyláz együttesben játszott. 1993-tól a Holló Színház tagja. 1994-ben megalapította a Kimnowak nevű zenekarát, ami a mai napig is létezik. Az együttesnek ő az énekese és a szövegírója is. Számos színházban szerepelt: a Budapesti Operettszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban. Az 1999-ben megjelent Keresztes Ildikó Nem tudod elvenni a kedvem című lemezén a dalok szövegét ő írta. A Tűnj el című dalban duetett énekelt Ildikóval. Oláh Ibolya "Egy sima, egy fordított" című aranylemezén is a dalok többségét ő írta. Szintén szövegíró volt Rúzsa Magdi 2006-os "Ördögi angyal" című lemezén, valamint a legújabb 2008-as Magdi lemezen (Iránytű) a "Tűz" című dalt ő szerezte és volt a szövegíró is. 2007-től a Beugró műsorveztetője. 2007. augusztustól a Kultúrpart kulturális portál kreatív igazgatója.
190 éves a balatonfüredi Nemzeti Játékszín
Kisfaludy Színház- Közreműködik
Atilla, Isten kardja
Magyar Állami Operaház- Rendező
Báthory Erzsébet (musical-opera)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia
BEMUTATÓ DÓZSA - Tánckrónika
Nemzeti Táncszínház- Színész
BEMUTATÓ TITITÁ
Nemzeti Táncszínház- Zene
BEUGRÓ
Centrál Színház- Műsorvezető
BEUGRÓ
Centrál Színház- Színész
BEUGRÓ
Centrál Színház- Műsorvezető
BEUGRÓ
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Műsorvezető
Beugró vs. Dumaszínház
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
Beugró vs. Dumaszínház
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
Beugró vs. Dumaszínház - Debreczeny Csaba, Pokorny Lia, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Műsorvezető
Beugró vs. Dumaszínház - Pokorny Lia, Szabó Győző, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
Beugró vs. Dumaszínház - Pokorny Lia, Szabó Győző, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Műsorvezető
Beugró vs. Dumaszínház: Debreczeny Csaba, Pokorny Lia, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Műsorvezető
Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szabó Győző, Pokorny Lia, mv.:Novák Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Műsorvezető
BUDAPESTI BEMUTATÓ DRAKULA UTOLSÓ TÁNCA
Nemzeti Táncszínház- Közreműködik
Dózsa - Tánckrónika Dózsa György tetteiről
Nemzeti Táncszínház- Színész
Dózsa – Tánckrónika Dózsa György tetteiről KARÁCSONYI BÉRLET 2.
Nemzeti Táncszínház- A címszerepben
DRAKULA
RaM-ArT Színház- Közreműködik
Drakula utolsó tánca
Nemzeti Táncszínház- Közreműködik
Fekete zaj
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Flódni
Városmajori Szabadtéri Színpad- Műsorvezető
Halálra táncoltatott lány (Nomád Nemzedék Társulat)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Csoóri Sándor Halálra táncoltatott lány című ballada-játékát színpadra alkalmazta és rendezte
Halleluja - Best of Leonard Cohen magyarul
Koncert.hu- Énekes, színész, zeneszerző
InDaHouse Hungary - Jótékonysági est
B32 Galéria és Kultúrtér- Házigazda
Lóci Játszik: Extravaganza - II. felvonás
MOMkult- Egyéb
Lúdas Matyi Napsugár bérlet I.
Nemzeti Táncszínház- Dalszöveg
Magdaléna Rúzsa
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
Magdaléna Rúzsa koncert
Müpa- Rendező
Magyar Nemzeti Táncegyüttes "SZÉKELY DÓZSA GYÖRGY"
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Dózsa György
Magyar Tavak Fesztiválja - Tisza-tó 2023/ TO'pera Gálakoncert
Általános 2- Konferanszié
Mária evangéliuma
Győri Nemzeti Színház- Heródes
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház- Heródes
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..- Heródes
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- Heródes
Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar és vendégeik – Leonard Cohen dalai magyarul
Városmajori Szabadtéri Színpad- A koncert vendége
Nagyvárosi bujdosók
József Attila Színház- Rendező
Szarka T.-Zsuráfszky Z.: DÓZSA
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Színész
Szomor – Pejtsik – Miklós: BÁTHORY ERZSÉBET musical
Margitszigeti Színház- Koreográfia
Tánc, élet, varázslat - Novák Ferenc Tata 90
Vígszínház Nonprofit Kft.- Műsorvezető
Tihanyi Szabadtéri Játékok / István a király - koncert
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Színész
Tititá
Vörösmarty Színház- Játékvezető
Tititá
Nemzeti Táncszínház- Zene
Tititá
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Játékvezető
TITITÁ
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Játékvezető
Tititá
Nemzeti Táncszínház- Zene
Tititá
Nemzeti Táncszínház- Játékvezető
Tititá Beavató Óvodás bérlet V.
Nemzeti Táncszínház- Játékvezető
Tititá: Kalandozás Ritmusországban
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Játékvezető
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- Heródes
Üzenet a Földről
Vörösmarty Színház- Rendező, játékmester
Weöres Sándor ROCKANDROLL
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Főszereplő
WEÖRES SÁNDOR ROCKANDROLL
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- Játékvezető
West Side Story
Magyar Állami Operaház- Rendező, koreográfia
Wolfgang Amadeus MOZART: Figaro házassága
Armel Opera Festival- Rendező
“Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy.” - 140 éve Kodállyal
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!