művész
Pelsőczy Réka
1998-ban végzett a Színművészeti Főiskolán és a Katona társulatának tagja lett. Korábban a Ruszt József vezette Független Színpadon játszott. Diákszavazatok alapján neki ítélték a Legjobb Színésznő díját a főiskolán, 1997-ben. Sokoldalú művész, rendszeresen rendez, emellett fotózik is. 2007-ben Part címmel nyílt fotókiállítása a K.A.S. Galériában.
Fontosabb színházi…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
1998-ban végzett a Színművészeti Főiskolán és a Katona társulatának tagja lett. Korábban a Ruszt József vezette Független Színpadon játszott. Diákszavazatok alapján neki ítélték a Legjobb Színésznő díját a főiskolán, 1997-ben. Sokoldalú művész, rendszeresen rendez, emellett fotózik is. 2007-ben Part címmel nyílt fotókiállítása a K.A.S. Galériában.
Fontosabb színházi szerepei:
Vörösmarty: Csongor és Tünde – Mirigy (Független Színpad); Feydeau: Hagyjál békén! – Lucette (Ódry Színpad); Var(r)jak? (Művészetek völgye és Millenáris); Látnokok (MU Színház); Oscar Wilde: Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni – Gwendolen Fairfax (József Attila Színház); Lysander-Osten: Médea gyermekei – Anna (Kolibri Színház); Egressy: 4x100 (Merlin); Molnár: Liliom – Marika (Új Színház); Aimée és Jaguár – Felolvasószínház (Krétakör)
Rendezései:
Egressy: Fafeye, a tenger ész (Kolibri Színház); Tóth: Bikinivonal (Katona, Sufni); Parti Nagy: Ibusár (Örkény István Színház); Én egy szemüveges kisfiú vagyok (Művészetek völgye és KÉK Produkció); Rendhagyó záróra (Kamra); Buńuel: Az öldöklő angyal (Petőfi Irodalmi Múzeum); „Add ide a rudadat, Dodó" (TÁP Színház); Kurátorok (TÁP Színház)
Filmjei:
Médeia (TV film)
9 és fél randi
S.O.S. szerelem!
Régimódi történet (TV film)
A harmadik fiú (TV film)
„4x100"
Csak szex és más semmi
Magyar szépség
Világszám!
Csocsó, avagy éljen május 1-je!
A Morel fiú
Portugál
Öld meg a másik kettőt! (TV film)
Látogató a végtelenből (TV film)
Hóhérok hava (TV film)
A talizmán (TV film)
Díjai:
Legjobb női alakítás díja a Főiskolán (1997)
Vastaps Díj – Legjobb női epizódszereplő (2000)
Vastaps különdíj a Bikinivonal megrendezéséért a Sufniban (2005)
Vastaps Díj – Legjobb női főszereplő - Sáskák (2008)
Jelenlegi szerepei a Katona József Színházban:
Egressy: Portugál – Masni; Spiró: Koccanás – Kismama 1; Forgách: A kulcs – Barátnő; Nestroy: A talizmán – Konstancia, komorna; Csehov: Ivanov; Goldoni: A karnevál utolsó éjszakáj – Alba; Mi ez a hang?; Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya; Srbljanovic: Sáskák – Nadezda; Gorkij: Barbárok - Pritikina
'HERNÁDI pont
Belvárosi Színház- Rendező
A bunda
SZFE- Rendező
A furcsa pár - női változat
Vörösmarty Színház- Rendező
A furcsa pár - női változat
Vörösmarty Színház- Rendező
A furcsa pár - női változat
Vörösmarty Színház- Rendező
A hullaégető
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
A karnevál utolsó éjszakája
Katona József Színház- Alba, Lazaro felesége
A KÉTELY - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező
A kulcs
Katona József Színház- Barátnő
A mi osztályunk
Katona József Színház- Zocha
A mi osztályunk
Katona József Színház- Zocha
A mi osztályunk
Katona József Színház- Zocha
A pecsenyehattyú és más mesék
Nemzeti Színház- Jelmez
A talizmán
Katona József Színház- Konstancia, a komornája, özvegy
Adieu Paure Carneval
SZFE- Színész
AHOL A FARKAS IS JÓ
Katona József Színház- Színész
Ahol a farkas is jó
Katona József Színház- Színész
Álarcosbál
Budaörsi Latinovits Színház- Rendező
Álarcosbál - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Rendező
Az élet álom_
Katona József Színház- Estrella
Az iglic
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Az iglic
Az Iglic
Katona József Színház- Az iglic
Az Olaszliszkai
Katona József Színház- Ügyvéd
Az olaszliszkai
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Ügyvéd
Az utolsó tíz év, Bajor Gizi Felolvasószínház
Katona József Színház- Színész
Bagoly és Cica
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Bagoly és Cica
Belvárosi Színház- Rendező
Bagoly és Cica
Weöres Sándor Színház- Rendező
Bagoly és cica
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
Bagoly és cica
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rendező
Bagoly és cica
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Egyéb
Bagoly és Cica
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
Bagoly és Cica
Csiky Gergely Színház- Rendező
BAGOLY ÉS CICA - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező
Bán Zsófia: EL! Karádyáda
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Barbárok
Katona József Színház- PRITIKINA, PALAGEJA IVANOVNA, a felesége
Bihari
Katona József Színház- Színész
Bill Manhof: Bagoly és Cica
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Bill Manhoff: Bagoly és cica
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Bill Manhoff: BAGOLY ÉS CICA
Kisfaludy Színház- Rendező
Bill Manhoff: Bagoly és Cica
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Rendező
BILL MANHOFF: BAGOLY ÉS CICA - színmű egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- Rendező
Budapest, Te!
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
Budapest, Te! - ősbemutató
Városmajori Szabadtéri Színpad- Rendező
Budapest, Te! - Orlai Produkció
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Rendező
Budapest, Te! - zenés városnézés
Belvárosi Színház- Rendezte és a szöveget szerkesztette
Budapest, Te! - zenés városnézés
Vaskakas Bábszínház- Egyéb
Cabaret
SZFE- Osztályvezető tanár
CABIRIA ÉJSZAKÁI
Magyar Színház- Rendező
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY
Magyar Színház- Rendező
Csak neked mondom! - A Katona és a WMN.hu beszélgetéssorozata
Katona József Színház- Színész
David Greig: Szentivánéj
Thália Színház- Helena
Egy fenékkel két lovat
Belvárosi Színház- Rendező
Egy fenékkel két lovat
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Egy fenékkel két lovat
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rendező
EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező
Egy fenékkel két lovat - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
EL! KARÁDYÁDA - Fullajtár Andrea előadásában - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
EL! – KARÁDYÁDA - Szabadtéri Színházi Hétvége
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Rendező
El-Karádyáda - a Pannónia házban!
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU - A mi Józsink ERZSIKE
Postakürt Alapítvány- Művészeti vezető
Élet.történetek.hu - Pira. | Bella: Borbély Alexandra, Ulmann Mónika
Spinoza Színház- Művészeti vezető
Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike
Mozsár Műhely- Rendező
Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike
Mozsár Műhely- Rendező
Élet.történetek.hu... - A mi Józsink. | ERZSIKE.
Spinoza Színház- Rendező
Élet.történetek.hu... - Nővérek. | Levél Apámhoz!
Spinoza Színház- Művészeti vezető
ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU...A MI JÓZSINK - ERZSIKE - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
Élet.történetek.hu/ Pira - Bella
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Művészeti vezető
Élettörténetek.hu-A Nővérek,Levél Apámhoz
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Vezető rendező
Én egy szemüveges kisfiú vagyok...
Katona József Színház- Színész
Faust - I. és II. rész
Katona József Színház- Lamia I./Phorkyas II./Katona
Faust I.
Katona József Színház- Asszony I.
Faust I. - angol felirattal
Katona József Színház- Asszony I.
Faust II.
Katona József Színház- Lamia I./Phorkyas II./Katona
Faust II. - angol felirattal
Katona József Színház- Lamia I./Phorkyas II./Katona
Feleségek és Szeretők
Postakürt Alapítvány- Rendező
Feleségek és szeretők
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Feleségek és szeretők
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Rendező
Feleségek és szeretők - Szűcs Gabi és Ónodi Eszter zenés estje
Zsidó Művészeti Napok- Rendező
Fullajtár Andrea előadásában: EL! (Karádyáda)
Budapesti Történeti Múzeum- Rendező
Furcsa pár
Szarvasi Vízi Színház- Rendező
Furcsa pár - női változat 1
Vörösmarty Színház- Rendező
Furcsa pár - női változat 2
Vörösmarty Színház- Rendező
Furcsa pár - női változat 3
Vörösmarty Színház- Rendező
Gardenia
Thália Színház- Rendező
Gardénia
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rendező
Gardénia
Spinoza Színház- Rendező
Gardénia
Jászai Mari Színház, Népház- Rendező
Gardenia Bemutató
Thália Színház- Rendező
Heldenplatz
Katona József Színház- Anna, az elhunyt lánya
Heldenplatz_
Katona József Színház- Anna, az elhunyt lánya
Hernádi pont
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Hernádi pont
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rendező
Hernádi pont
Weöres Sándor Színház- Rendező
Hernádi pont
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező
HERNÁDI PONT
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
HERNÁDI pont Hernádi Judit zenés estje
Veszprémi Petőfi Színház- Rendező
Hernádi pont - Hernádi Judit zenés estje
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
HERNÁDI pont - Hernádi Judit zenés estje
Postakürt Alapítvány- Rendező
HERNÁDI PONT - Hernádi Judit zenés estje - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- Rendező
HERNÁDI PONT - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező
Hernádi pont -Hernádi Judit zenés estje
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
HétFü Vaskakas Bábszínház-Orlai Produkció: A hullaégető
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
Illaberek
Katona József Színház- Színész
Ivanov - with English subtitles
Katona József Színház- Színész
Ivanovék karácsonya
Katona József Színház- Színész
K.V.Társulat: Gardénia
Reök Palota- Rendező
Katona József Színház - Manna: David Greig-gordon McIntyre: Szentivánéj (Titánium)
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Helena
Két lengyelül beszélő szegény román_
Katona József Színház- Pultosnő
Kétely
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Kétely
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
Kicsi nyiszi hopp-hopp
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Díszlet
Kicsi nyuszi hopp hopp
Gárdonyi Géza Színház- Díszlet
Kicsi nyuszi hopp hopp - a MANNA vendégjátéka
Katona József Színház- Díszlet
Kikatt
Kolibri Színház- Julika
Koccanás
Katona József Színház- Kismama 1
Koccanás - utolsó előadás
Katona József Színház- Kismama 1
Kutyakeringő
Katona József Színház- Boldog Zsenya
Kutyakeringő.
Katona József Színház- Boldog Zsenya
Lavina
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Lavina
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
Leányálom Kft.
Vaskakas Bábszínház- Rendező
Leányálom Kft. - A győri Vaskakas Bábszínház vendégjátéka
Katona József Színház- Rendező
MAGÁNYOS EMBEREK
Csiky Gergely Színház- Márta
Mary Orr: Mindent Éváról - színmű két részben
Kölcsey Központ- Rendező
MELLER-HADNAGY
Katona József Színház- Színész
Mesél a bécsi erdő
Pécsi Nemzeti Színház- Bárónő
Mi ez a hang? (Dzsesztetés)
Katona József Színház- Színész
Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler
Katona József Színház- Wágnerné
Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler
Katona József Színház- Wágnerné
Mindent Éváról
Belvárosi Színház- Rendező
Mindent Éváról
Veszprémi Petőfi Színház- Rendező
Mindent Éváról
Weöres Sándor Színház- Rendező
Mindent Éváról
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
Mindent Éváról
Vörösmarty Színház- Rendező
Mindent Éváról
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rendező
Mindent Éváról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Mindent Éváról
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Mindent Éváról
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
MINDENT ÉVÁRÓL - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező
Mindent Éváról - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
MOST OFF - EL! Karádyáda
Jászai Mari Színház, Népház- Rendező
Munkavégzés során nem biztonságos
Katona József Színház- Miranda
Munkavégzés során nem biztonságos
Katona József Színház- Miranda
Munkavégzés során nem biztonságos
Katona József Színház- Színész
Música, Musique, Musik
Müpa- Rendező
Musik, Musikk, Musique
Katona József Színház- Rendező
Musik, Musikk, Musique
Pécsi Nemzeti Színház- Rendező
Neil Simon: A furcsa pár – női változat
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Rendező
NIBELUNGbeszéd
SZFE- Osztályfőnök
Nincstelenek
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Osztályvezető tanár
Nóra - karácsony Helmeréknél
Katona József Színház- Kristine
NYF. reg. Izsó: Napfogyatkozás
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
PAPRIKÁS CSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Színész
Parti Nagy Lajos: IBUSÁR
Gyulai Várszínház- Rendező
Paul Blake-Cole Porter: Római vakáció
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Paul Blake: Római Vakáció
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Rendező
Paul Blake: Római vakáció
Gyulai Várszínház- Rendező
PAUL BLAKE: RÓMAI VAKÁCIÓ - zenés játék Cole Porter dalaival két részben
Kölcsey Központ- Rendező
Petra von Kant
Katona József Színház- Petra von Kant
Petra von Kant - angol felirattal
Katona József Színház- Petra von Kant
PIRA - BELLA
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Rendező
Portugál
Katona József Színház- Masni
Portugál
Kálmán Imre Művelődési Központ- Masni
Részegek
Katona József Színház- Színész
Részegek
Katona József Színház- Színész
Részegek
Katona József Színház- Színész
Richard Bean: EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - zenés játék két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- Rendező
Római Vakáció
Belvárosi Színház- Rendező
Római Vakáció
Kisfaludy Színház- Rendező
Római vakáció
Weöres Sándor Színház- Rendező
Római Vakáció
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
Római vakáció
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Római vakáció
Veszprémi Petőfi Színház- Rendező
Római Vakáció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező
Római vakáció
Vörösmarty Színház- Rendező
Római vakáció
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Római vakáció
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Római vakáció - Orlai Produkció
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
Ruben Östlund–Tim Price: LAVINA
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
RÜKVERC
Katona József Színház- Kustyánné, és egyéb szerepekben
Rükverc
Katona József Színház- Vidra Joli és egyéb szerepekben
Sáskák
Katona József Színház- NADEŽDA, 35
Sáskák
Katona József Színház- Nadežda, 35
Simon Márton-est - LITERÁRIUM – Kortárs írók a Müpában
Müpa- Színművésznő / Actress
Sirály
SZFE- Díszlet és jelmez
Szentivánéj
Katona József Színház- Helena
Szeret... lek
Budaörsi Latinovits Színház- Rendező
Szeret...lek
Thália Színház- Rendező
SZERET...lek
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
Színészbeszéd
SZFE- Osztályvezető tanár
SZÍNIKRITIKUSOK DÍJA -31. DÍJÁTADÓ GÁLA
Magyar Színház- Rendező
Szirénének
Katona József Színház- Színész
Szirénének_
Katona József Színház- Színész
Születésnap
Budaörsi Latinovits Színház- Rendező
Szürke galamb
Katona József Színház- Malvin őrmester
T Vinterberg • T Lindholm: Vadászat
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Top Dogs
Katona József Színház- Vanda
Top Dogs
Katona József Színház- Vanda
Ürgék
Katona József Színház- Rendező
Ürgék
Katona József Színház- Rendező
Vadászat
Budaörsi Latinovits Színház- Fordította és rendezte
Vadászat - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Fordította és rendezte
VAKOND
Katona József Színház- DR. BROWN, A KÓRHÁZ IGAZGATÓNŐJE
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!