művész
Pavletits Béla
Színművész.
1995-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte, ám 1996-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 2000-ben végzett prózai színész szakon Kerényi Imre osztályában.
Vendégszerepelt a Pesti Színházban, a Madách Színházban, a…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
1995-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte, ám 1996-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 2000-ben végzett prózai színész szakon Kerényi Imre osztályában.
Vendégszerepelt a Pesti Színházban, a Madách Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban is. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének tagja.
Rendszeresen játszik filmekben és szinkronizál is. 2000 óta a Magyar Színház társulatának tagja.
Díjai, kitüntetései:
Főnix díj - férfi főszereplő (2010)
Agárdy-emléklánc (2012)
Farkas–Ratkó-díj (2015)
Főnix díj - férfi főszereplő (2016)
Viva la Musical! Arany Kotta Díj - második hely, legjobb musicalszínész kategóriában (2016)
Főnix díj, férfi főszereplő (2017)
Aranyérem - úszás 50 gyors 2. korcsoport; II. helyezés serleg - kosárlabda csapat – OlimpiART színészolimpia (2014)
A Magyar Színházban játszott szerepei:
Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek - Márió, volt húskereskedő
Palmer-Buzás- Paso-Kirády: SunCity - Döme
Tim Firth: Naptárlányok - Lawrence
Moliére: A fösvény - Valere
Szabó Magda – Egressy Zoltán: Tündér Lala - Aterpater
Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok - Cirifischio
Dés–Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Hosszú
R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja - Franz
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi - Erőművész, Rendőr, Matróz
Berg Judit: Rumini - Roland, Nudli
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek) - Suhajda, Szovjet Százados
Peter Stone – Jule Styne – Bob Merrill: Sugar | VAN AKI FORRÓN SZERETI - Jerry (Daphne)
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Szolga
Jeney Zoltán: Rév Fülöp - Szólád
Szerb Antal – Forgách András: Holdvilág és utasa - Szepetneki János
Janikovszky Éva – Szabó Borbála: Égigérő fű - Brenner Oszkár
Vendégművészként játszott szerepe:
Jim Steinman − Michael Kunze: Vámpírok bálja - Chagal
Fontosabb alakításai:
Arnold Wesker: A konyha - Hans
William Shakespeare: Macbeth - MAcbeth
Ivanyos Ambrus: Vonalhúzás - Férj
Jim Steinman − Michael Kunze: Vámpírok bálja- Chagal
Charlie Smalls – Frank L. Baum: The Wiz - Gyáva oroszlán
Moises Kaufman: A nagy szemérmetlenség - Lord Alfred
Madách: Az ember tragédiája - Fiatal Ádám
Shakespeare: Szentivánéji álom - Dudás, Thisbe, Ösztövér, Hold
Szabó Magda: Régimódi történet - Ifjabb Hoffer József
Vörösmarty: Csongor és Tünde - Berreh
Williams: Az ifjúság édes madara - Stuff
Schwartz: A király meztelen - Király
Shakespeare: Romeo és Júlia - Paris
Mérimée – Maszlobojscsikov: Carmen -Remendado
Schwartz – Greene – Tebelak: Godspell - Jeffrey
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Fábián
Csukás István: Utazás a szempillám mögött) II. Seregély, II. Nyúl, II: Szónok, Tornatanár, II. Vakond, Hangutánzó Bagoly
Huszka – Martos: Bob herceg - Pickwick
Tom Jones – Harvey Schmidt: A fantasztikusok - A néma
Shakespeare: A windsori víg nők - Kence
Moliére: Tudós nők - Ariste
Offenbach: Orfeusz az alvilágban - Tantus
Szörényi – Bródy: István, a király - Vecellin
Rejtő – Schwajda: A néma revolverek városa - Detektív, Őr, 1. Cowboy
Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó - Buddy
Hubay Miklós: Késdobálók - Imre
Tamási Áron: Ábel - János
Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja - Az atya
Szigligeti: Liliomfi - Gyuri
Feydeau: Fel is út, le is út! - Bois-d'Enghien
Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - Munkanélküli
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac - Gascogne-i legény
Joseph Kesselring: Arzén és levendula - Mortimer
Molnár Ferenc: Liliom - Budai rendőr
N. Simon – C. Coleman – D. Fields: Sweet Charity - Daddy Brubeck, Herman
Füst Milán: A feleségem története - Dedin
Alexandre Dumas – Kiss Csaba: A Kaméliás hölgy - Bertrand
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - Marollier Hadnagy
Mark Twain: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai - Silas bácsi / Herceg
Georges Feydeau: Zsákbamacska – Budaörsi Játékszín - Lanoix
Lázár Ervin – Madák Zsuzsanna: A kisfiú meg az oroszlánok - Baltazár, cirkuszi mindenes
Nero, a véres költő - Fannius
Legfontosabb filmszerepei:
Seveled
Jófiúk
Coming out
Marslakók
Életképek
Presszó
Ott vagy még?
Hacktion
Holnap tali!
A FELESÉGEM TÖRTÉNETE
Magyar Színház- Egyéb
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék
Magyar Színház- Bertrand
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében
Magyar Színház- Bertrand
A KINCSES SZIGET - musical
Magyar Színház- Silver/Sam Osbourne
A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK
Magyar Színház- Baltazár, cirkuszi mindenes
A muzsika hangja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- FRANZ, az inas
A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Magyar Színház- Munkanélküli
ÁBEL - zenés játék
Magyar Színház- János, városi munkás
Arnold Wesker: A konyha_"AN"
Magyar Színház- HANS
Arnold Wesker: A KONYHA_AN
Magyar Színház- Hans
Arzén és levendula
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- MORTIMER
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház- MORTIMER
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház- Mortimer
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi
Magyar Színház- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI
Magyar Színház- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI
Magyar Színház- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ,
BERG JUDIT: RUMINI
Magyar Színház- NUDLI
Berg Judit: Rumini
Magyar Színház- NUDLI
Berg Judit: RUMINI
Magyar Színház- ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
Berg Judit: RUMINI
Magyar Színház- ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
Berg Judit: RUMINI_AN, JT
Magyar Színház- ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
CABIRIA ÉJSZAKÁI
Magyar Színház- DADDY BRUBECK / HERMAN
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY
Magyar Színház- DADDY BRUBECK / HERMAN
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN
Magyar Színház- SZOLGA
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT
Magyar Színház- SZOLGA
CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Szolga
CYRANO DE BERGERAC
Magyar Színház- GASCOGNE-I LEGÉNYEK
Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK
Magyar Színház- SUHAJDA
FAME-RENT, a hírnév ára
IG Produkció Kft.- Dr. Robert
FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat
Magyar Színház- BOIS-D'ENGHIEN
Feleségem története
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Dedin
Forgách András: Holdvilág és utasa
Magyar Színház- Szepetneki János
Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR
Magyar Színház- Schikaneder
Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR
Magyar Színház- SCHIKANEDER
Goldoni: Chioggiai csetepaté
Magyar Színház- SZOLGA
HARISNYÁS PIPPI
Magyar Színház- Színész
Harisnyás Pippi
Pécsi Nemzeti Színház- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Háy J.: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
Magyar Színház- Márió, volt húskereskedő
Háy János: Házasságon innen, házasságon túl
Magyar Színház- FÉRFI (Feri)
Háy János: HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
Magyar Színház- FÉRFI (Feri)
Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
Magyar Színház- Márió, volt húskereskedő
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Szepetneki János
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Szepetneki János
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera
Magyar Színház- német lovagok
Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás
Magyar Színház- FÉRJ
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ
Magyar Színház- Brenner Oszkár, a szenesember
Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN
Magyar Színház- SZÓLÁD
Jeney Zoltán: Rév Fülöp
Magyar Színház- SZÓLÁD
Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP
Magyar Színház- SZÓLÁD
Jon Fosse: ALVÁS
Magyar Színház- A FÉRFI
KÖZELLENSÉG
Magyar Színház- Csődör
Közellenség
Csiky Gergely Színház- Csődör
KÖZELLENSÉG-
Magyar Színház- Csődör
KSZF2016 - Ragó-Kszel : A hétpróba
Kisfaludy Színház- Rendezte, koreografálta, játssza:
La Mancha lovagja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Az atya
LA MANCHA LOVAGJA - musical
Magyar Színház- Az atya
LILIOM - külvárosi legenda
Magyar Színház- Budai rendőr
Liliomfi
Magyar Színház- Gyuri pincér
Lionel Bart's: OLIVER!
Magyar Színház- BILL SIKES, mestertolvaj
MACBETH
Magyar Színház- MACBETH Glamis thánja, később Cawdor thánja, később Skócia királya
MACSKAFOGÓ - musical
Magyar Színház- BUDDY
Mágikus misztikus utazás
Gyulai Várszínház- Színész
Mágikus misztikus utazás
Gyulai Várszínház- Színész
Mézescsók és Alpaka - Szűcs Kinga gyerekversei
Eötvös10 Művelődési Ház- Színész
Moliére: A FÖSVÉNY
Magyar Színház- Valere, Anselme fia, Èlise szerelmese
Moliére: A FÖSVÉNY_JT
Magyar Színház- Valere, Anselme fia, Èlise szerelmese
NERO, A VÉRES KÖLTŐ
Magyar Színház- Fannius, költő
OSZTRIGÁS MICI
Magyar Színház- Marollier, hadnagy (párbajsegéd)
Osztrigás Mici
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Marollier, hadnagy (párbajsegéd)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház- JERRY (DAPHNE)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház- JERRY (DAPHNE)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT
Magyar Színház- JERRY (DAPHNE)
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA
Magyar Színház- GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT
Magyar Színház- FRANZ, az inas
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja
Magyar Színház- FRANZ, az inas
RÉV FÜLÖP
Magyar Színház- SZÓLÁD
RUMINI
Magyar Színház- NUDLI
Rumini
Pécsi Nemzeti Színház- ROLAND – matróz, Bandi barátja, NUDLI
SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.- WALTER DE COURCY
SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.- WALTER DE COURCY
SAKK (CHESS) MUSICAL UP
PS Produkció Kft.- Walter de Courcy
SUNCITY - A HOLNAP TALI! - MUSICAL
Magyar Színház- Színész
Szabó Magda-Egressy Zoltán: TÜNDÉR LALA
Magyar Színház- Aterpater
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.- SENECA, KIPRIOS
Tartuffe
Magyar Színház- Rendőrhadnagy
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK
Magyar Színház- Lawrence
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK
Magyar Színház- Lawrence
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK_
Magyar Színház- Lawrence
TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI
Magyar Színház- Silas bácsi, lelkipásztor / Herceg, mindenre kapható csibész
Tudós nők
Magyar Színház- ARISTE, Chrysale öccse
UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL
Magyar Színház- Dr. Cselekmény, Olivecrona, Gyula3, Fejperec, Wekerke, Főúr, Mr. Smith
Valahol Európában
Pécsi Nemzeti Színház- HOSSZÚ
VALAHOL EURÓPÁBAN_JT
Magyar Színház- HOSSZÚ
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM
PS Produkció Kft.- Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL
PS Produkció Kft.- Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.- Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.- Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.- Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA musical
PS Produkció Kft.- Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023
PS Produkció Kft.- Chagal
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER
PS Produkció Kft.- Chagal
Van, aki forrón szereti
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- JERRY (DAPHNE)
VONALHÚZÁS
Magyar Színház- Játssza
VONALHÚZÁS
Magyar Színház- Játssza
xxx Shakespeare: Rómeó és Júlia
Magyar Színház- CAPULET
Zsákbamacska
Budaörsi Latinovits Színház- Lanoix
Zsákbamacska
Budaörsi Latinovits Színház- Lanoix
Zsákbamacska - elő-bemutató
Budaörsi Latinovits Színház- Lanoix
Zsákbamacska - Senior bérlet
Budaörsi Latinovits Színház- Lanoix
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!