művész
Mészáros Árpád Zsolt
Színész, énekes.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészképzőjében Megyeri Zoltán és Bárány Frigyes tanította a mesterségre. Később a színház stúdiósa, majd – Verebes István igazgatása alatt – társulati tagja lett. Színészi diplomáját 1998-ban kapta meg, ezután a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban kapott…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, énekes.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészképzőjében Megyeri Zoltán és Bárány Frigyes tanította a mesterségre. Később a színház stúdiósa, majd – Verebes István igazgatása alatt – társulati tagja lett. Színészi diplomáját 1998-ban kapta meg, ezután a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban kapott szerepeket. 1989-től 2002-ig a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 2002-től a Budapesti Operettszínház tagja. Vendégművészként szerepelt a Debreceni Csokonai Színházban is. Több szólólemeze is megjelent.
Díjai:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye művészi kitüntetés (1990)
Súgó Csiga-díj – Fődíj (2004)
Súgó Csiga-díj – kiscsiga (2006)
Az évad operett-musical színésze - megosztva Földes Tamással (2006)
Eurovíziós dalfesztivál magyarországi döntő III. hely (Két szív (Abigél c. musical)) – duett Vágó Zsuzsival (2008)
Magyar Tolerancia Díj (2011)
Pepita-díj ezüst fokozata (2011)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Prima Primissima díj – közönségdíj (2012)
A legnépszerűbb musical színész - zene.hu szavazás (2013)
Csillag díj - A 2012-2013 évad férfi főszereplő (2013)
Arany Kotta Díj - szakmai zsűri különleges elismerése (2016)
Filmjei, televíziós szereplései:
1998 - Barátok közt – drogdíler – RTL Klub
2000 környékén (pontos időpont nem ismert) – Víg-kend (műsorvezető) – Kölcsey TV, Nyíregyháza
2000 - Kisváros – statiszta – M1
2005 - BUÉK Sztárvarázs - Duna TV
2006 - Barátok közt– Bauer Jani – RTL Klub - 2008-ban megjelent DVD-n
2008 - A Stáb – rádiós - Nyíregyházi TV
2008 - Musical slágerek – M1
2008.12.31 - Herce-Hurca – Megyünk Óbudára (szilveszteri kabaré) - M1
2009 - Tiszta kabaré - M1
2009 - Miller koncert – vendég - M1
2009.12.31 - Broadway Szilveszter – a Budapesti Operettszínház szilveszteri műsora - M1
2010.06.27 - Szabadság, te szülj nekem rendet - Magyar Szabadság Napja - Közvetítés a gödöllői Grassalkovich Parkból - M2
2012 - Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny – Duna TV
2015 - Tabaluga c. rajzfilm főcímdala - M2
2015 - Aranyélet 1. évad - tv-sorozat (4. rész) - Göndör - HBO[2]
2016 - Kills on wheels - Tiszta szívvel[3]
2016 - Aranyélet 2. évad - tv-sorozat (4. rész) - Göndör - HBO
2019 - Jófiúk 1. évad - tv-sorozat (11. rész - kocsma tulajdonos - RTL Klub
2005 - Rómeó és Júlia (musical DVD)
2012 - / Tutti i rumori del mare (A tenger összes hangja) - olasz film - Laci
2013 - Vastag Tamás: Holnaptól – videóklip – kislányával együtt szerepel
Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Hajszál híján Hollywood
Csoportterápia
Finito
"Lehetsz király!" Musical gála
Electro Solutions Kft.- Meghívott vendég
23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: A púpos
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Egyéb
A gonosz mostoha
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Törtető kancellár, a herceg nagybátyja
A gonosz mostoha
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Törtető kancellár, a herceg nagybátyja
A mosoly országa
Budapesti Operettszínház- Csang, a herceg nagybátyja
A Pendragon - legenda
Budapesti Operettszínház- Morvin
A púpos
Móricz Zsigmond Színház- Henri de Lagardére lovag – A púpos
A púpos
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Henri de Lagardére lovag – A púpos
A Szindbád vendége: Mészáros Árpád Zsolt
Móricz Zsigmond Színház- Kétszeres Súgó Csiga-díjas színész, énekes.
A Szindbád vendége: Trokán Nóra
Móricz Zsigmond Színház- Színész
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház- Nyegus, írnok
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház- Nyegus
ABIGÉL
Thália Színház- Kuncz Feri
Abigél
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Kuncz Feri
Abigél
Budapesti Operettszínház- Vitay Tábornok
Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Kuncz Feri
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Kuncz Feri
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház- Kuncz Feri
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház- Kuncz Feri
Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Színész
Ágota: Közel a naphoz
SZIKRA cool•tour•house- Színész
Anconai szerelmesek
Móricz Zsigmond Színház- Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek 1
Móricz Zsigmond Színház- Színész
Anconai szerelmesek koncert - A nagy sikerű előadás slágereiből
Móricz Zsigmond Színház- Luigi Del Soro
APASSIONATA - Night of musical / Mahó Andrea & MÁZS & Serbán Attila
Általános- Egyéb
BEST OF REBECCA
Általános- Egyéb
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Lajos
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Eugen von Rohnsdorff főhadnagy
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház- Lajos
CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben
Általános- Lajos
Czibor, a rongylábú
Móricz Zsigmond Színház- Író
Czibor, A Rongylábú
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Színész
Elisabeth
Budapesti Operettszínház.- Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa (aug.21,23.)
Én és a kisöcsém
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
Gengszterek éjszakája
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló
Budapesti Operettszínház- Gyapjúinges
Gladiátor
Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.- Carnifex
Hajszál híján Hollywood
Lovarda- Richard
Ibusár
Budapesti Operettszínház- Kleisermann Mihály/Bajkhállóy Richard
István, a király
Budapesti Operettszínház- Bese
Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN
Margitszigeti Színház- Csendbiztos
Kapj el, ha tudsz!
Móricz Zsigmond Színház- Frank Abagnale Sr
Kávéházi Talkshow - Mészáros Árpád Zsolt
Általános- Vendég
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház- Színész
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház- Színész
Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood
Veres 1 Színház- Színész
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház- Richard
KÖZELEBB - Zenés Kávéházi beszélgetés - Siménfalvy Ágotával és Mészáros Árpád Zsolttal
Budapesti Operettszínház- Csillag-, Arany Kotta- és Fonogram-díjas, kétszeres Súgó Csiga-díjas színész, énekes.
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház- Szurov
Legénybúcsú
Győri Nemzeti Színház- Színész
Legénybúcsú
Broadway Ticket Hungary Kft..- Tyutyu, bőrgyógyász, Susu bátyja
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Jack Fawell
Maya
Budapesti Operettszínház- Gorilla, Bambó, zenebohóc
MAZS 40! Show
Broadway Ticket Hungary Kft..- Színész
MÁZS 50
KaposMusical Team- Színész
MÁZS-MILLER 100
Móricz Zsigmond Színház- Csillag-, Arany Kotta- és Fonogram-díjas, kétszeres Súgó Csiga-díjas színművész, énekes.
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- András
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- András
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház- Professzor
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház.- Színész
Monte Cristo grófja
Budapesti Operettszínház- Villefort
Mozart!
Budapesti Operettszínház- Wolfgang Mozart
Musical Klub - Toldy Mária születésnapi musicalgála
Postakürt Alapítvány- Fellépő művész
NÉGYEN - exkluzív musical gála két felvonásban
Budai Szabadtéri Színház- Színész
Neil Simon - Női furcsa pár
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Manolo Costazuela
NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása
Kölcsey Központ- Egyéb
Oltári srácok
Budapesti Operettszínház- Luke
OLTÁRI SRÁCOK
Thália Színház- Luke
Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház- Bakszén, ördögök hercege
Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
Rebecca
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Jack Fawell
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Jack Fawell
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Benvolio
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Benvolio
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.- Benvolio (30-án)
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház- Benvolio
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical 2023
Broadway Ticket Hungary Kft..- Lőrinc barát
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical2020
Broadway Ticket Hungary Kft..- Lőrinc barát
Rudolf
Budapesti Operettszínház- Rudolf, trónörökös
Rudolf
Pécsi Nemzeti Színház- Rudolf, trónörökös /
Sing, Sing, Sing II.
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Egyéb
Sing, sing,sing II.
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
SingSingSing MÁZS-képp
Móricz Zsigmond Színház- Szereplő
Sisi karácsonya
KaposMusical Team- Színész
Sisi karácsonya
Kapos Musical Kft.- Kétszeres Súgó Csiga-, Csillag- és Arany Kotta-díjas színész, énekes.
Sisi titkai
Kapos Musical Kft.- Fellépő művész
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical
Móricz Zsigmond Színház- Sir Lancelot (Francia gúnyolódó, FŐ-NI lovag, Tim, a varázsló)
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical
Móricz Zsigmond Színház- Sir Lancelot (Francia gúnyolódó, FŐ-NI lovag, Tim, a varázsló)
Sybill
Budapesti Operettszínház- Kormányzó
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1
Móricz Zsigmond Színház- UIGI DEL SORO, VÁNDORMUZSIKUS
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 2
Móricz Zsigmond Színház- LUIGI, Lucia férje
Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Richard
Szállj fel szabad madár
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Előadóművész
Szerdán tavasz lesz!
Budapesti Operettszínház- Kis Flórián
Szeretve mind a vérpadig
Szarvasi Vízi Színház- Bercsényi Miklós, a magyar hadak fővezére
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház.- Bese, magyar főúr
Újévi Gála
Magyar Történelmi Színház- Színész
Újévi Operett Gála
Budapesti Operettszínház- Színész
Ünnepi vendégünk- Mészáros Árpád Zsolt
Móricz Zsigmond Színház- Színész
Vastag Csaba-Mészáros Árpád Zsolt koncert
Jegycenter Kft.- Színész
Veled, Uram!
Thália Színház- Orseolo Péter, a király unokaöccse
Veled, Uram!
Budapesti Operettszínház- Orseolo Péter, a király unokaöccse
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Lajos
X Abigél
Budapesti Operettszínház- Kuncz Feri
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Luigi Lucheni
X Operettsztárok Budán: zenés talk show Mészáros Árpád Zsolttal
Budapesti Operettszínház- Színész
X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)
Budapesti Operettszínház- Benvolio
X Veled, Uram!
Budapesti Operettszínház- Orseolo Péter, a király unokaöccse
XGhost
Budapesti Operettszínház- Carl Bruner
XMiss Saigon
Budapesti Operettszínház- Professzor
xMozart!
Budapesti Operettszínház- Wolfgang Mozart
zzA Notre Dame-i toronyőr
Budapesti Operettszínház- Clopin Trouillefou
zzÉnek az esőben
Budapesti Operettszínház- Énekes
zzLevelek otthonról Jávori Ferenc "Fegya" szerzői estje
Budapesti Operettszínház- Színész
zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház- XVI. Lajos
zzMenyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Jonel
zzNők az idegösszeomlás szélén
Budapesti Operettszínház- Taxisofőr
zzRebecca
Budapesti Operettszínház- Jack Fawell
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!