művész

Kurkó J. Kristóf
Színész, operett énekes, táncos, kaszkadőr.
Iskoláit Erdélyben végezte, majd amikor egyre erősebben vonzotta őt a színpad, Magyarországra jött tanulni. Először a Dévai-Nagy Kamilla által alapított Krónikás Zenedét, majd a Goór Nagy Mária vezette Színitanodát végezte el.
2006 óta dolgozik színészként a Soproni Petőfi Sándor Színházban, Budapesten…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, operett énekes, táncos, kaszkadőr.
Iskoláit Erdélyben végezte, majd amikor egyre erősebben vonzotta őt a színpad, Magyarországra jött tanulni. Először a Dévai-Nagy Kamilla által alapított Krónikás Zenedét, majd a Goór Nagy Mária vezette Színitanodát végezte el.
2006 óta dolgozik színészként a Soproni Petőfi Sándor Színházban, Budapesten a Nemzeti Színházban, a Turay Ida Színházban és a József Attila Színházban és a Mozgásszínházban.
A színészet mellett kaszkadőrként is dolgozik. Az operett szívének nagyon kedves műfaj – itt megmutathatja énektudását, színészi képességeit, és fergeteges humorát.
Közvetlenségével, humorával, hangjával minden közönséget elvarázsol.
Színházi szerepei:
Anconai szerelmesek
Rómeó és Júlia
Bubamara
A királylány bajusza
A Vöröslámpás ház
Csakazértis szerelem
Charley nénje
Aszfaltmuzsikusok
Kölcsönkért kastély
Bánk Bán
La Mancha Lovagja
Cigányprímás
Óz
Lúdas Matyi
Doktornők
Liliomfi
Sári Bíró
Szerepei az Új Színházban:
Csongor és Tünde: Kurrah, ördög; Tudós
A királylány bajusza: Tulipán királyfi, álnéven Tulipán Töhötöm
Ricse, Ricse, Beatrice : Fiatal Nagy Feró
Pöttöm Panna: Béka Öcsi, Fecske, Boldog Virágok Hercege
Bizánc: Korax, író
Csíksomlyói passió: Plútó - Farizeus 1. - Eunuh 1.
Megszámláltatott fák: Döhring hadnagy

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Indul a bakterház - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Marhakereskedő

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Társasjáték New Yorkban - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- David

A doktor úr
Óbudai Kultúrális Központ- Színész

A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- MAUGLI, a vadóc

A DZSUNGEL KÖNYVE
Turay Ida Színház- MAUGLI, a vadóc

A DZSUNGEL KÖNYVE
Turay Ida Színház- MAUGLI, a vadóc

A dzsungel könyve
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Maugli, a vadóc

A Dzsungel könyve
Pólus Film-Színház- MAUGLI, a vadóc

A DZSUNGEL KÖNYVE
Turay Ida Színház- MAUGLI, a vadóc

A dzsungel könyve - Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész

A Gór Nagy Mária Színitanoda bemutatja, GNM Kontúr Fizikai Színház: A bál
Bakelit Multi Art Center- Színész

A HOLLÓ ÁRNYÉKÁBAN
Turay Ida Színház- Lantos

A holló árnyékában
Turay Ida Színház- Lantos

A holló árnyékában
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Zene

A makrancos hölgy
NS Produkció- Hortensio (Bianca kérője)

A makrancos hölgy
NS Produkció- Hortensio (Bianca kérője)

A MEDVE MÉG MINDIG NEM JÁTÉK!
Turay Ida Színház- Színész

A medve nem játék
NS Produkció- Színész

A medve nem játék
NS Produkció- Színész

A MEDVE NEM JÁTÉK! - Pásztor Erzsi 88
Turay Ida Színház- Színész

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház- Színész

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház- Színész

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház- Színész

A vöröslámpás ház
Turay Ida Színház- Színész

ÁGACSKA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Berci Béka

ÁJLÁVJÚ
Király Színház- Színész

Ájlávjú
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

ÁJLÁVJÚ
Király Színház- Színész

ÁJLÁVJÚ
Király Színház- Színész

ÁJLÁVJÚ
Király Színház- Színész

ÁJLÁVJÚ
Király Színház- Színész

ÁJLÁVJÚ
Király Színház- Színész

ÁJLÁVJÚ - Bemutató előadás
Király Színház- Színész

ALADDIN
Turay Ida Színház- Színész

ALADDIN
Békéscsabai Jókai Színház- Jaffar

Aladdin (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész

Anaconai szerelmesek
Óbudai Kultúrális Központ- Színész

ANCONAI SZERELMESEK
Turay Ida Színház- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház- Színész

Anconai szerelmesek
Szarvasi Vízi Színház- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek
C&M Hungary Kft.- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek
Turay Ida Színház- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Anconai szerelmesek
Király Színház- Luigi

Anconai szerelmesek
Király Színház- Luigi

Anconai szerelmesek
Király Színház- Luigi

Anconai szerelmesek
Tatai Szabadtéri Játékok- Luigi Del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Lucrezio, egyetemi hallgató

Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Lucrezio, egyetemi hallgató

Ártatlan vagyok !
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Giuseppe, Ricardo barátja

ÁRTATLAN VAGYOK!
Turay Ida Színház- Giuseppe, Ricardo barátja

ASZFALTMUZSIKUSOK
Turay Ida Színház- Fritz Stangl, gitáros

AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK
Turay Ida Színház- Hadközeg, felkelő

AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK
Turay Ida Színház- Hadközeg, felkelő

BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA
Turay Ida Színház- Fellép

Bánk bán
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Udvornik

Bánk Bán
Veszprémi Petőfi Színház- Udvornik

Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi: Kölcsönkért kastély - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Koltay Bálint

Bordányi Színházi Esték / Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK
Bordány Sportkör- Luigi del Soro, vándormuzsikus

BUBAMARA
Turay Ida Színház- BÁRÓ, a bátyja

BUBAMARA
Turay Ida Színház- BÁRÓ, a bátyja

BUBAMARA
Turay Ida Színház- BÁRÓ, a bátyja

Bubamara
Turay Ida Színház- BÁRÓ, a bátyja

BUBAMARA
Turay Ida Színház- BÁRÓ, a bátyja

BUBAMARA
Turay Ida Színház- BÁRÓ, a bátyja

BUBAMARA
Turay Ida Színház- BÁRÓ, a bátyja

Charley nénje
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Jack Topplebee, diák

CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Jack Chesney, oxfordi diák

Cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Fekete Zsiga

Cigányprímás
Turay Ida Színház- Rácz Laci, a fia

Cigányprímás
Turay Ida Színház- Rácz Laci, a fia

CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház- Fekete Zsiga

CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház- Fekete Zsiga

Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rácz Laci, a fia

Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház- Színész

CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Sziránó

CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Sziránó

Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház- Sziránó

CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Sziránó

Csakazértis szerelem
Szarvasi Vízi Színház- Sziránó

CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Sziránó

CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház- Sziránó

Csakazértis szerelem!
Turay Ida Színház- Színész

Csongor és Tünde - UTOLSÓ ELŐADÁS
Új Színház- Kurrah, ördög; Tudós

Déryné bérlet 2023.ősz 3. előadás: Társasjáték New Yorkban
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész

Déryné bérlet 2024. ősz 3.ea: A medve nem játék!
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház- Angyal Kálmán

DOKTORNŐK
Turay Ida Színház- Színész

ÉGBEN MARADT REPÜLŐ
Turay Ida Színház- Marcel Cerdan

ÉGBEN MARADT REPÜLŐ
Turay Ida Színház- Marcel Cerdan

ÉGBEN MARADT REPÜLŐ
Turay Ida Színház- Marcel Cerdan

ÉGBEN MARADT REPÜLŐ
Turay Ida Színház- Marcel Cerdan bokszoló

Égben maradt repülők - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Marcel Cerdan

EGEREK
Turay Ida Színház- Szervác

Egy szerelem három éjszakája
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Boldizsár

Egy szerelem három éjszakája
József Attila Színház- Menyhért

Forgószínpad - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Perry, titkár

GNM Színitanoda Kontúr Fizikai Színház: A bál
Bakelit Multi Art Center- Színész

Gór Nagy Mária Színitanoda Kamaszkorom legszebb nyara
C&M Hungary Kft.- Színész

GÜL BABA
Turay Ida Színház- Mujko

GÜL BABA
Turay Ida Színház- Mujko

HELLO, DOLLY!
Turay Ida Színház- Ambrose Kemper

HELLO, DOLLY!
Turay Ida Színház- Barnaby Tucker

Hello, Dolly!
Szarvasi Vízi Színház- Barnaby Tucker

HELLO, DOLLY! - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Barnaby Tucker

Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház- Színész

Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház- Pali, Ispán, Lukács, Ákos úr

HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház- Pali, Ispán, Lukács, Ákos úr

HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház- Moncey, filmrendező

HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház- Moncey, filmrendező

HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- MONCEY, FILMRENDEZŐ

Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában
Bordány Sportkör- Moncey, filmrendező

IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!
Turay Ida Színház- Bill
IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!
Turay Ida Színház- Bill

Imádok férjhez menni! - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész

IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI! zenés vígjáték
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bill

Indul a bakterház
Turay Ida Színház- Marhakereskedő

Indul a bakterház
Turay Ida Színház- Marhakereskedő

Indul a bakterház
Turay Ida Színház- Marhakereskedő

INDUL A BakTERHÁZ
C&M Hungary Kft.- Marhakereskedő

INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház- Marhakereskedő

INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház- Marhakereskedő

INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház- Marhakereskedő

Indul a bakterház
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Marhakereskedő
JANIKA
Turay Ida Színház- Balla János

JANIKA
Turay Ida Színház- Balla János

Janika - színházi előadás
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Balla János

JANIKA vígjáték három felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Balla János

Kamaszkorom legszebb nyara
Weöres Sándor Színház- Színész

KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház- Tipptopp, franciás gavallér

KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház- Tipptopp, franciás gavallér
KÁVÉHÁZI KABARÉ
Turay Ida Színház- Színész

Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Luigi

Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Luigi

Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Színész

Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Luigi

Király Színház: Operett 2020
Általános- Színész

Király Színház: Operett 2020
Általános- Színész

Király Színház: Operett Gála
Általános- Színész

Király Színház: Operett Gála
Általános- Színész

Király Színház: Operett Gála
Általános- Színész

Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház- Koltay Bálint, a fia

Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház- Koltay Bálint, a fia

Körmendi Bérlet: Janika
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Balla János
Körmendi Bérlet: Na, de államtitkár úr
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Lázár Csaba, államtitkár

LILIOMFI
Turay Ida Színház- Gyuri, pincér

LILIOMFI
Turay Ida Színház- Gyuri, pincér

Liliomfi
Turay Ida Színház- Gyuri, pincér

Liliomfi
Pólus Film-Színház- Gyuri, pincér

Liliomfi
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Gyuri, pincér

Liliomfi
Turay Ida Színház- Gyuri, pincér

LILIOMFI Turai Ida Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Gyuri, pincér

Ludas Matyi
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Ludas Matyi

LUDAS MATYI - zenés mesejáték
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Matyi

MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Bobby

MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Bobby
MÁGNÁS MISKA
Turay Ida Színház- Miska

MÁGNÁS MISKA
Turay Ida Színház- Miska

Makói Nyár - Gül baba
Hagymaház- Szpahi

Makrancos hölgy - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Hortensio (Bianca kérője)

Maugham: Imádok férjhez menni - zenés vígjáték
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bill

Megszámláltatott fák - FŐPRÓBA
Új Színház- Döhring hadnagy

NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK
Turay Ida Színház- Színész

NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK
Turay Ida Színház- Színész

NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK
Turay Ida Színház- Színész

Operett 2020
Király Színház- Színész

Operett 2020
Király Színház- Színész

Operett 2020
Király Színház- Színész

Operett 2020
Király Színház- Színész

Operett 2020
Király Színház- Színész

Operett 2020
Király Színház- Színész

Operett 2020
Király Színház- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Egyéb

Operett Gála
Általános- Színész

Operett Gála
Általános- Színész

Operettfesztivál - Móricz Zsigmond: Sári bíró - zenés vígjáték két részben -
Hagymaház- Gedi

Óz
József Attila Színház- ANRY bácsi/ Pléhpofa

ÓZ
Turay Ida Színház- Anry bácsi, Pléhpofa

Óz
Pólus Film-Színház- Anry bácsi, Pléhpofa

Óz, a nagy varázsló
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- ANRY bácsi / Pléhpofa

PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház- Jeujeu, clochard

PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház- Jeujeu, clochard

PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház- Jeujeu, clochard

Paul Schurek UTCAZENÉSZEK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Fritz Stangl, gitáros

PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Moncey, filmrendező

PénteK13 – Rideg Sándor – Tímár Péter: Indul a bakterház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Marhakereskedő

Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Dr. Mohácsi

Ricse, Ricse, Beatrice - Premier
Új Színház- Fiatal NAGY FERÓ

Ricse, Ricse, Beatrice - Szilveszteri meglepetéssel
Új Színház- Nagy Feró

Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház
Váci Mihály Kulturális Központ- Színész

Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Marhakereskedő

Rómeó és Júlia
Turay Ida Színház- Rómeó

Rómeó és Júlia
Turay Ida Színház- Rómeó

Rómeó és Júlia
Turay Ida Színház- Színész

RÓMEÓ ÉS JÚLIA
Turay Ida Színház- Rómeó

Russel: Vértestvérek - musical
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Edward

Salsa, szivar, szerelem
Turay Ida Színház- Alejandro, Carolina vőlegénye
SALSA, SZIVAR, SZERELEM
Turay Ida Színház- Alejandro, Carolina vőlegénye
SALSA, SZIVAR, SZERELEM
Turay Ida Színház- Alejandro, Carolina vőlegénye

Salsa, szivar, szerelem
Szarvasi Vízi Színház- Alejandro, Carolina vőlegénye

SALSA, SZIVAR, SZERELEM...
Turay Ida Színház- Alejandro, Carolina vőlegénye

Sári bíró
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Gedi

SÁRI BÍRÓ
Turay Ida Színház- Gedi

Sári bíró
Turay Ida Színház- Gedi

Sári Bíró
Pólus Film-Színház- A zenekar: Gedi

Semmi Pánik
NS Produkció- Kilroy (követségi titkár)

SEMMI PÁNIK!
Turay Ida Színház- Kilroy (követségi titkár)

Sopron Orfeum
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész

Tamási Áron: Vitéz lélek
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Balla Péter

Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Sziránó

TÁRSASJÁTÉK NEW YORKBAN
Turay Ida Színház- David

Társasjáték New Yorkban
Goldmark Központ Művelődési Központ- David

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD
Turay Ida Színház- Taksony, üzletember

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD
Turay Ida Színház- Taksony, üzletember

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Úrilány szobát keres - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Dr. Mohácsi

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Lázár Csaba, államtitkár

Tom Sawyer kalandjai
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész

TOM SAWYER kalandjai
Turay Ida Színház- Tom Sawyer

Tom Sawyer kalandjai
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Tom Sawyer

Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék
Hagymaház- Színész

TOVÁBB SZÓL A MAGYAR NÓTA
Turay Ida Színház- Színész

TOVÁBB SZÓL A MAGYAR NÓTA
Turay Ida Színház- Színész

Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek
Szegedi Nemzeti Színház- Luigi del Soro, vándormuzsikus

ÚRILÁNY SZOBÁT KERES
Turay Ida Színház- Dr. Mohácsi

Úrilány szobát keres
Szarvasi Vízi Színház- Dr. Mohácsi

Utcazenészek
Turay Ida Színház- Fritz Stangl, gitáros

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Luigi del Soro, vándormuzsikus

Vértestvérek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Edward

Vértestvérek
József Attila Színház- Edward

VÉRTESTVÉREK
Turay Ida Színház- Edward

VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Balla Péter

VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Balla Péter

VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Balla Péter

Vitéz lélek - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..- Balla Péter; Kristóf

Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical
Hagymaház- Barnaby Tucker

ZSUZSI KISASSZONY
Turay Ida Színház- Dinnye, a barátja

ZSUZSI KISASSZONY
Turay Ida Színház- Dinnye, a barátja

Zsuzsi Kisasszony
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Dinnye, a barátja

Zsuzsika hangja
RaM Colosseum- Flórián

Zsuzsika hangja
Karinthy Színház- Flórián művész úr

ZSUZSIKA HANGJA
Csiky Gergely Színház- Flórián művész úr
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!