művész

Józsa Imre
Színművész, szinkronszínész.
Középiskolai tanulmányait finommechanikai műszerészként fejezte be, egy évig a Magyar Optikai Művekben dolgozott ebben a munkakörben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban Várkonyi Zoltán osztályában. 1978–2012 között a József Attila Színház tagja volt. 2012-től szabadúszó színművészként dolgozott. Szinkronszínészként rendkívül sokat foglalkoztatták. 62 éves korában…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, szinkronszínész.
Középiskolai tanulmányait finommechanikai műszerészként fejezte be, egy évig a Magyar Optikai Művekben dolgozott ebben a munkakörben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban Várkonyi Zoltán osztályában. 1978–2012 között a József Attila Színház tagja volt. 2012-től szabadúszó színművészként dolgozott. Szinkronszínészként rendkívül sokat foglalkoztatták. 62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
2016. november 18-án kísérték utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben. A temetésén megjelent Nemcsák Károly, Besenczi Árpád, Vass Gábor, Vándor Éva, Hernádi Judit, Koltai Róbert, Szacsvay László, Schell Judit, Kern András, Létay Dóra, Straub Dezső, Böröndi Tamás, Szerednyey Béla, Németh Kristóf, Nyertes Zsuzsa, Hajdu Steve, Mihályi Győző, Szabó Sipos Barnabás.
2017-ben emlékére díjat alapított a József Attila Színház, amelyet minden évad végén a társulat egyik tagja kaphat.
Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1988)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
Kaló Flórián-díj (2012)
Színpadi szerepeiből:
Gádor Béla–Tasnádi István: Othelo Gyulaházán....Mókuci
Miller: Pillantás a hídról....Rodolpho
William Shakespeare: Ahogy tetszik....Borotva
Bertolt Brecht: Mahagonny....Bill
Darvasi László: Szabadság-hegy....Károlyka
Suppé: Boccaccio....Pietro
Fenyő Miklós–Tasnádi István: Aranycsapat....Csapos
Szigligeti Ede: Liliomfi....Liliomfi
Nagy Ignác–Parti Nagy Lajos: Tisztújítás....Dr. Langyos
Henderson: Diákszerelem....Bobby
Schwajda György: A csoda....Zöld Géza
Lencsés Balázs–Horváth Zoltán: Hamlet....Polonius
Kusan: A Kobra....Kobra
Mikszáth Kálmán: Különös házasság....Perevicky
Csehov: A manó....Vojnickij
Szilágyi Andor: Lássuk a medvét!....Balog Gyula miniszter
Shakespeare: A makrancos hölgy....Gremio
Fejes Endre: Vonó Ignác....Csatáry István
Móricz Zsigmond–Kocsák–Miklós: Légy jó mindhalálig!....Valkay tanár úr
Molnár Ferenc: Liliom....Ficsúr
Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi....Dr. Sáfrány
Kander–Ebb–Fosse: Chicago....Amos Hart
Ben Jonson: Volpone....Mosca
Eisemann Mihály–Szilágyi László: Én és a kisöcsém....Sas
Móricz Zsigmond: Rokonok....Martiny doktor
Hašek–Horváth–Béres–Selmeczi: Svejk....Dub hadnagy
Molière: Úrhatnám polgár....Cléonte
Goldoni: A hazug....Ottavio
Fejes Endre: Rozsdatemető....Stádinger
Müller Péter: Szemenszedett igazság....Városkapitány
Schiller: Stuart Mária....Davison
Heltai Jenő: Tündérlaki lányok....Pázmán Sándor
Bródy Sándor: A tanítónő....Tuza tanító
Neil Simon: Mezítláb a parkban....Paul
Scarnicci–Tarabusi: A csodák Nápolyban születnek....Esposito
Menzel: De jó szeretni....Coca
Berr–Verneuil: Az ügyvéd és a férje....Strucc Valentin
Gábor Andor: Dollárpapa ...Címszerep
Játékfilmek:
A téglafal mögött (1980)
A szalmabábuk lázadása (2001)
Magyar vándor (2004)
Pasik, London, szerelem (2005)
Tibor vagyok, de hódítani akarok (2006)
Csendkút (2007)
Sólyom országa (2009)
Igazából apa (2009)
Rögtön jövök (2010)
A fekete múmia átka (2015)
Gondolj rám (2016)
Tévéfilmek:
Az Isten is János (1977)
Petőfi 1-6. (1977) – Petőfi Sándor
A nagyenyedi két fűzfa (1979)
Negyedik forduló (1978)
Járom az utam...
Tévedések vígjátéka (1979)
A tenger 1-6. (1982)
Történetek a vonaton (1983)
Linda (1983)
Csodakarikás (1987)
A védelemé a szó (1988)
Szomszédok (1998-1999)
Gálvölgyi Show (1991)
Rizikó (1993)
Koltai-Galla Gála (2001)
Pasik! (2002)
Emberek a Holdon (2002)
Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat (2002)
Szinkron
Gyakran szólaltatta meg Nicolas Cage, Chevy Chase amerikai és Christian Clavier francia színészt.
Szinkronizált filmjeinek száma: 574

2016. Humorfesztivál Dollárpapa (Nyíregyháza)
Thália Színház- Hoffmann Tamás, a Dollárpapa

A kappan, a csirke és a marabu - zenével fűszerezett kortörténeti kabaré
Rózsavölgyi Szalon- Színész

A kappan, a csirke és a marabu... - avagy polgári idill a XX. század első feléből - SZILVESZTER
Rózsavölgyi Szalon- Színész

A legvidámabb barakk - BEMUTATÓ Csobot Adél, Kovács István, Heller Tamás, Szilassy Nelly
Rózsavölgyi Szalon- Színész

A legvidámabb barakk - Csobot Adél, Kovács István, Heller Tamás, Szilassy Nelly
Rózsavölgyi Szalon- Színész

A szőke ciklon
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Munkás

A szőke ciklon
Móricz Zsigmond Színház- Munkás

A SZŐKE CIKLON - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Munkás

A SZŐKE CIKLON - színdarab két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ- Mindig velünk

Add kölcsön a feleséged!
x/József Attila Színház- ANTOINE BOULADON, képviselő

Agatha Christie: ÉS MÁR SENKI SEM - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Mr. Thomas Rogers

Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Bence

Balfácánt vacsorára
x/József Attila Színház- CHEVAL

Claude Magnier: Oscar
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Bertrand Barnier, szappangyáros

Claude Magnier: Oscar - a Had Art Társulat előadása
Kölcsey Központ- Bertrand Barnier

Csárdáskirálynő
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Miska

Dollárpapa
Móricz Zsigmond Színház- Címszereplő

Dr. Bubó - Családi musical szadadtéri változata
C&M Hungary Kft.- Dr. Bubó

Érinthetetlenek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Fedor, orosz maffiafőnök

ÉS MÁR SENKI SEM, avagy A TÍZ KICSI NÉGER
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Mr. Thomas Rogers

És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ- Mr. Thomas Rogers

Hallo, Hallo!
x/József Attila Színház- Crabtree, angol kém

Harmadik figyelmeztetés
x/József Attila Színház- SULYOK FERENC, párttitkár

Ikrek
x/József Attila Színház- Jonathan Hardcastle

KőszÍvű ember fiai, A
x/József Attila Színház- TALLÉROSSY ZEBULON

Lencsés-Horváth: Hamlet rockopera
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Polonius

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Almády

Négyesikrek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Jonathan Hardcastle

Oscar
Budaörsi Latinovits Színház- Bertrand Barnier, szappangyáros

Oscar
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Bertrand Barnier, szappangyáros

Oscar
Veszprémi Petőfi Színház- Bertrand Barnier, szappangyáros

Oscar
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Bertrand Barnier

OSCAR
Broadway Ticket Hungary Kft.- BERTRAND BARNIER, szappangyáros

Oscar
RaM Colosseum- BERTRAND BARNIER, szappangyáros

OSCAR - vígjáték
Broadway Ticket Hungary Kft.- BERTRAND BARNIER, szappangyáros

OSCAR - vígjáték 2 részben
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Bertrand Barnier, szappangyáros

OSCAR A Pódium Színház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Bertrand Barnier, szappangyáros

Primadonnák
Szegedi Nemzeti Színház- Doki

PRIMADONNÁK - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Doki

Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Színész

Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész

Rózsavölgyi Orfeum - A kappan, a csirke és a marabu: tréfák, kuplék, slágerek, sztorik a XX. század
Rózsavölgyi Szalon- Színész

Süsü, a sárkány
x/József Attila Színház- Király

Szegény gazdagok
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- GERZSON BÁCSI

Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Munkás

TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula
RaM Colosseum- Bence

Várkonyi 100 - emlékest
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész

xAdd kölcsön a feleséged
József Attila Színház- ANTOINE BOULADON, képviselő

XGhost
Budapesti Operettszínház- Kórházi szellem

xHallo hallo!
József Attila Színház- CRABTREE, angol kém

xIkrek
József Attila Színház- Jonathan Hardcastle

xOscar
József Attila Színház- BERTRAND BARNIER, szappangyáros

xSzegény gazdagok
József Attila Színház- GERZSON BÁCSI
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!