művész

INVERSEDANCE – Fodor Zoltán társulat
Az Inversedance Társulat a modern-kortárs táncnyelvezet használatával, olyan megkapó és elgondolkodtató előadásokat hivatott létrehozni, melyek a múlt és a jelen történéseire reflektálnak, miközben a külső megfigyelésen túl, résztvevőkké is invitálják a nézőt. A Társulat – évek alatt kiforrott, – markáns arculatát az együttes vezetője és vezető koreográfusa, Fodor Zoltán…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Az Inversedance Társulat a modern-kortárs táncnyelvezet használatával, olyan megkapó és elgondolkodtató előadásokat hivatott létrehozni, melyek a múlt és a jelen történéseire reflektálnak, miközben a külső megfigyelésen túl, résztvevőkké is invitálják a nézőt. A Társulat – évek alatt kiforrott, – markáns arculatát az együttes vezetője és vezető koreográfusa, Fodor Zoltán alkotta meg. A Harangozó-díjas táncművész előadóként és koreográfusként egyaránt a legjelentősebb hazai független, valamint nagy múltú kortárs- és balett együttesekkel dolgozott együtt. Hazai sikerei mellett számos külföldi vendégszereplésen és nemzetközi projektben vett részt. Független alkotói pályafutása után alapította meg az Előadó és Alkotóművészetért Alapítvány által működtetett Inversedance – Fodor Zoltán Társulatot. Ennek tagjai professzionális tánc- és előadóművészek, hiszen az együttes sokszínű repertoárja a magas tánctechnikai felkészültségen túl kreatív feladatok elvégzésére való nyitottságot és színészi átélést is megkíván. Az Inversedance kiemelt fontosságúnak tartja a fiatal generáció színházra nevelését, a művészetek iránti fogékonyság felébresztését. Ennek érdekében produkcióik között a felnőtt közönséget megszólító előadások mellett számos gyerekeknek szóló táncjáték, illetve beavató program is megtalálható. Előadó-művészeti szervezetként a Társulat nyitott a társművészetekkel való együttműködésre, valamint nagy hangsúlyt fektet a táncművészek folyamatos fejlesztésére, workshopok szervezésére hazai és külföldi vendégtanárok és vendégkoreográfusok meghívásával. Sokszínű repertoárjukkal kisebb kulturális központok és a legnagyobb hazai színházak, fesztiválok közönségét is meghódították. Magyarországi sikereik mellett már 4 kontinensen – Európában, Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában – is kitörő lelkesedéssel fogadták előadásaikat.

BEMUTATÓ - RUMINI • Inversedance - Fodor Zoltán Társulat
Nemzeti Táncszínház- Koreográfia

Inversedance - Fodor Zoltán Társulata: Bohémélet
Jászai Mari Színház, Népház- Előadják

Lengemesék - Nádtengeri rejtélyek -Inversedance - Fodor Zoltán Társulat -Táncpanoráma Keszthely
Goldmark Központ Művelődési Központ- Koreográfia, előadó

Lengemesék – Nádtengeri rejtélyek
Holiday and More- Előadja

Lengemesék-Nádtengeri rejtélyek
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Előadja

Rumini
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Előadja

Rumini
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Koreográfia

Rumini
Jászai Mari Színház, Népház- Előadja

Rumini Mesefesztivál
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Egyéb

Rumini • Inversedance - Fodor Zoltán Társulat
Goldmark Központ Művelődési Központ- Koreográfia

Te meg a világ • Inversedance - Fodor Zoltán Társulat
Nemzeti Táncszínház- Előadja / They perform

Vackor kalandjai - INVERSEDANCE
Kisfaludy Színház- Előadja

Vackor karácsonya
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Előadja

Vackor karácsonya - Inversedance
Kálmán Imre Művelődési Központ- Előadja

Vackor Karácsonya • Inversedance – Fodor Zoltán Társulat
Nemzeti Táncszínház- Előadja / They perform

Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán
Müpa- Egyéb

Vuk
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Egyéb

Vuk • Inversedance – Fodor Zoltán Társulat
Nemzeti Táncszínház- Előadja
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!