művész
Horváth Illés
Színész, rendező.
Színészi pályáját 2002-ben a Bárka Színház stúdiósaként kezdte, majd a Budapesti Kamaraszínház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásaiban játszott. Tanulmányait 2003 és 2006 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán folytatta. 2006-tól a Veszprémi Petőfi Színház, 2007-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, rendező.
Színészi pályáját 2002-ben a Bárka Színház stúdiósaként kezdte, majd a Budapesti Kamaraszínház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásaiban játszott. Tanulmányait 2003 és 2006 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán folytatta. 2006-tól a Veszprémi Petőfi Színház, 2007-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2008-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Szerepelt továbbá a Pécsi Nemzeti Színház, az Aranytíz Kultúrház, a Művészetek Palotája és a Kőszegi Várszínház produkcióiban is.
2010-től a Magyar Színház társulatának tagja. Színészi munkái mellett rendezőként is tevékenykedik, emellett rengeteget szinkronizál.
Díjak, elismerések:
2009 Szegedi Tudományegyetem közönségdíja
2011 Főnix díj férfi mellékszereplő (Osztrigás Mici, De Valmonté herceg)
2013 Főnix díj férfi főszereplő
2014 Főnix díj közönségdíj
2015 Főnix díj férfi főszereplő
2017 Mátyás Irén-emlékdíj (a 2016-os évad díjazottja a Köztársaság rendezéséért)
2017 Selmeczi Roland Tálentum díj – 1. Szinkronikum-gála
William Shakespeare: Titus Andronicus - 2001. Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió / Martius
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - 2002. Bárka Színház Orczy kert / Áts Feri
Tadeusz Slobodzianek: Ilja próféta - 2002. Bárka Színház
Anton Pavlovics Csehov: Három nővér - 2003. Bárka Színház / Vívóterem
Paul Foster: I. Erzsébet - 2006. Csiky Gergely Színház
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én - 2006. Pécsi Nemzeti Színház / Sebastian
Szép Ernő, Galambos Péter: Ádámcsutka - 2006. Veszprémi Petőfi Színház/ Gyulus
Harold Pinter: A gondnok - 2007. Veszprémi Petőfi Színház / Mick
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Vihar - 2007. Veszprémi Petőfi Színház / Vanya
Barnák László, Deme László: Hal a zacskóban - 2009. Szegedi Nemzeti Színház / Srác
William Shakespeare: A makrancos hölgy - 2009. Kőszegi Várszínház / Lucentio (átöltözve: Cambio)
William Shakespeare: A tévedések komédiája - 2009. Szegedi Nemzeti Színház / Angelo hitelezője
Balázs Béla (filmforgatókönyv), Böhm Gy.,Korcsmáros Gy.,Horváth P.: Valahol Európában - 2007. Hevesi S. Sz. / Ficsúr
Dobozy Imre, Vajda Anikó, Vajda Katalin: Villa Negra - 2007. Hevesi Sándor Színház / Diák
Tasnádi István: Tranzit - 2008. Hevesi Sándor Színház / Steward1.
Niccolò Machiavelli: Mandragóra - 2008. Szegedi Nemzeti Színház Kisszínház / Callimaco
Victor Hugo: Királyasszony lovagja (Ruy Blas) - 2009. Szegedi Nemzeti Színház / Don César de Bazan
Vörösmarty Mihál: Csongor és Tünde - 2009. Szegedi Nemzeti Színház / Csongor
Visky Andrá: Megöltem az anyámat (tirami su) - 2010. Aranytíz - Tolnay Klári Színpad / Csipesz
Katona Józse: Jeruzsálem pusztulás - 2010. Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió / Titus Vespasianus
Molnár Ferenc: Liliom - egy csirkefogó élete és halála - 2010. Szegedi Nemzeti Színház / Ficsúr
John Ford: Kár, hogy kurva - 2010. Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad / Soranzo, főnemes
Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy - 2010. Pesti Magyar Színház / Gaston
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - 2011. Pesti Magyar Színház / De Valmonté herceg
Friedrich Schiller: Haramiák - 2011. Szegedi Nemzeti Színház / Károly, Maximilian von Moornak fia
Berg Judit:Rumini - 2011. Pesti Magyar Színház / Rumini, hajósinas a Szélkirálynőn
Sławomir Mroże: Sławomir Mrożek nyomdokaiban...Próféták - 2012. KoMa Társulat / Régens, aki nem parancsol
William Shakespeare: Athéni Timon - 2012. KoMa Társulat Jurányi Inkubátorház / Apemantus
Örkény István: Sötét galamb - 2013. Veszprémi P. Sz. Latinovits-Bujtor Játékszín / Öreg ember; Guszti, Lujzi öccse; I. munkás
Füst Milán: Catullus - 2013. Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad / Catullus
Kosztolányi Dezső, Réczei Tamás: Nero, a véres költő - 2013. Magyar Színház / Nero
Szerb Antal, Forgách András: Holdvilág és utasa - 2013. Vasfüggöny mögötti játéktér / Ervin
Heinrich von Kleist, Tasnádi István: Közellenség - 2013. Magyar Színház / Vencel; Nagelschmidt
Pierre Barillet, Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága - 2013. Budaörsi Latinovits Színház / Igor, Antonia szomszédja
A. Sz. Puskin,Almási-Tóth A.: R&L, avagy a mágusok birodalma - 2013. Budaörsi Latinovits Színház / Ad (Farlaf)
Karinthy F., Laboda K.: Utazás a koponyám körül - 2014. M. Sz. S.I. Színp. / Énke; Spikey; Agylepény; Gyula1; Ősember
William Shakespeare: Romeo és Júlia - 2014. Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad / Romeo
William Shakespeare, Kállay Géza: Macbeth - 2014. Magyar Színház / Malcolm Duncan idősebbik fia, később Cumberland Hercege, később Skócia királya
N. Dear,M. Shelley,P. Handke,J. Wassermann,M. Františák,Pilinszky J.: Frankenstein - 2014. Magyar Színház / A kreatúra
Egressy Zoltán: Halál Hotel - 2015. Óbudai Társaskör / Fiatal fiú
Arnold Wesker, Lőrinczy Attila: A konyha - 2015. Magyar Színház / Dimitri
Carlo Goldoni, Török Tamara Chioggiai csetepaté 2015. Magyar Színház Beppe (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
I.A.L. Diamond, Robert Thoeren, Peter Stone, Billy Wilder, Bátki Mihály (fordító), Miklós Tibor (versfordító), Jule Styne, Bob Merrill, Topolcsányi Laura: Van, aki forrón szereti - 2016. Magyar Színház / Bienstock
B. Britten,H. Purcell: Álmatlan éjszakák - 2011. Zeneakadémia operaszakos hallgatói - Ódry Színpad / Puck
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek - 2016. Magyar Színház / Szijártó
Eugene O’Neill, Vas István: Utazás az éjszakába - 2017. Pesti Magyar Színház - Kamaraszínpad / Edmund Tyrone
Jon Fosse, Deres Péter: Alvás - 2017. Pesti Magyar Színház - Vasfüggöny mögötti játéktér / A második fiatal férfi
James Goldman: Az oroszlán télen - 2017. Belvárosi Színház / Fülöp, francia király
Friedrich Schiller: Don Carlos - 2018. Móricz Zsigmond Színház / Don Carlos
D. Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak - 2019. Pesti M. Sz. / Piton Billy, a Topálovity család házi&üzleti barátja
Dan Gordon: Becéző szavak - 2019. Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda
Rendezése a Jászaiban:
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron
További rendezéseiből:
Szálinger Balázs: Köztársaság (a Köztársulás és a Zsámbéki Színházi Bázis koprodukciója, 2016)
Znajkay Zsófia: Rendezői változat (felolvasószínház a Nyílt Fórum keretein belül, Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2017)
Lőrinczy Attila: Balta a fejbe (Pesti Magyar Színház, 2018)
M. Hennequin,P. Veber,Farkas J.,Horváth I.,Horváth J. A.: Folytassa, Cicero! avagy Botrány a törvényszéken (Pesti M.Sz., 2018)
William Shakespeare, Kállay Géza, Horváth János Antal: Macbeth (Móricz Zsigmond Színház, 2018)
Horváth J. A.,Deres P.,Horváth I.: Holnapelőtt (Európai Sz. K. – Ifjú Európa III. projekt, munkacím: W.H.O., Pesti M. Sz., 2019)
Alexandre Dumas, Jean-Paul Sartre: Kean, a színész (Csiky Gergely Színház, 2020.)
Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Komáromi Jókai Színház, 2019/2020)
Filmes, televíziós szerepei:
Kisváros (sorozat, 1993, 2000–2001) − Kormos Karesz
Szelídek (tévéfilm, 1996) -
Szomszédok (teleregény, 1996) - iskolás
Családi nyár (tévéfilm, 1996) - Ferdi
Karácsonyi varázslat (magyar-szlovén tévéfilm, 2000) –
Sobri (film, 2002) – Recze Marci
Régimódi történet (tévéjáték, 2006) – ifj. Jablonczay Kálmán
Irodalom (kisjátékfilm, 2008) – Dobrovics
Presszó (sorozat, 2008) - Hubi
20 évesek vagyunk (rövidfilm, 2009) – Illés
versmob 0411 - a virrasztás (rövidfilm, 2011) - Patrik
Munkaügyek (sorozat, 2013) - Kicsita
Szabadság – Különjárat (tévéfilm, 2013) - reptéri ÁVÓ-s
Az éjszakám a nappalod (magyar fekete komédia, 2015) - Haver
Partizánok (rövidfilm, 2016) - pedellus
Közös sziget (rövidfilm, 2017) - a lány bátyja
A csodálatos mandarin / A katona története
Nemzeti Táncszínház- Mesélő
A kaktusz virága
Budaörsi Latinovits Színház- Igor
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék
Magyar Színház- Gaston
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében
Magyar Színház- Gaston
A tévedések komédiája
Szegedi Nemzeti Színház- Egyik kereskedő, Szirakúzai Antifólusz üzlettársa, Másik kereskedő, Angelo hitelezője
Ádám almái
Csiky Gergely Színház- Rendező
Álmatlan éjszakák-operavizsga két részben
SZFE- Puck
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron
Jászai Mari Színház, Népház- Rendező
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Arnold Wesker: A konyha_"AN"
Magyar Színház- DIMITRI
Arnold Wesker: A KONYHA_AN
Magyar Színház- Dimitri
Az oroszlán télen
Belvárosi Színház- Színész
Az oroszlán télen
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Fülöp, francia király
Az oroszlán télen
Móricz Zsigmond Színház- Fülöp, francia király
Az oroszlán télen
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Fülöp, francia király
AZ OROSZLÁN TÉLEN - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Fülöp, francia király
Becéző szavak
Vörösmarty Színház- Színész
Becéző szavak
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
Becéző szavak
Veszprémi Petőfi Színház- Színész
Becéző szavak
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
Becéző szavak
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész
Berg Judit: RUMINI
Magyar Színház- RUMINI, hajósinas a Szélkirálynőn
Berg Judit: RUMINI
Magyar Színház- RUMINI, hajósinas a Szélkirálynőn
Berg Judit: Rumini
Magyar Színház- RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn
BERG JUDIT: RUMINI
Magyar Színház- RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn
Berg Judit: RUMINI_AN, JT
Magyar Színház- RUMINI, hajósinas a Szélkirálynőn
CABIRIA ÉJSZAKÁI
Magyar Színház- SAM
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY
Magyar Színház- SAM
Carlo Collodi: PINOKKIÓ
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN
Magyar Színház- BEPPE (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT
Magyar Színház- BEPPE (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
CATULLUS
Magyar Színház- Catullus
CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Beppe (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
Csongor és Tünde
Szegedi Nemzeti Színház- Csongor, ifjú hős
DAN GORDON: BECÉZŐ SZAVAK
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Dan Gordon: Becéző szavak
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész
Dan Gordon: Becéző szavak
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Egyéb
Dan Gordon: Becéző szavak
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Dan Gordon: Becéző szavak
Hankó István Művészeti Központ- Színész
Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK
Magyar Színház- SZIJÁRTÓ
Don Carlos
Móricz Zsigmond Színház- Don Carlos
Don Juan
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak
Magyar Színház- Piton Billy, a Topalovity család házi és üzleti barátja
Édes Charity
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Édes Charity
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Édes Charity
Városmajori Szabadtéri Színpad- Rendező
Eugene O Neill: Utazás az éjszakába
Magyar Színház- EDMUND TYRONE
Eugene O Neill: Utazás az éjszakába_JT
Magyar Színház- EDMUND TYRON
Forgách András: Holdvilág és utasa
Magyar Színház- Tamás
FRANKENSTEIN
Magyar Színház- A KREATÚRA
Goldoni: Chioggiai csetepaté
Magyar Színház- BEPPE (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
Hal a zacskóban
Szegedi Nemzeti Színház- Srác
Haramiák
Szegedi Nemzeti Színház- Károly, a fia
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Tamás
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Tamás
Horváth János Antal – Horváth Illés – Deres Péter: HOLNAPELŐTT
Magyar Színház- Rendező
Idétlen időkig
Móricz Zsigmond Színház- Rendező, dramaturg
Jó estét nyár, jó estét szerelem
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Jó estét nyár, jó estét szerelem
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Jon Fosse: ALVÁS
Magyar Színház- A MÁSODIK FIATAL FÉRFI
Kapj el, ha tudsz!
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
KÁR, HOGY KURVA
Magyar Színház- Soranzo, főnemes
Királyasszony lovagja
Szegedi Nemzeti Színház- Don César de Bazan
KOMA Társulat- William Shakespeare: Athéni Timon
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Apemantus
KÖZELLENSÉG
Magyar Színház- Vencel, Nagelschmidt
Közellenség
Csiky Gergely Színház- Vencel, Nagelschmidt
Közellenség
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
KÖZELLENSÉG-
Magyar Színház- Vencel, Nagelschmidt
Liliom
Szegedi Nemzeti Színház- Ficsúr
Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE
Magyar Színház- Rendező
M. Hennequin - Pierre Veber: Folytassa, Ciceró! avagy Botrány a törvényszéken
Magyar Színház- Rendező
M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
Ma este megbukunk
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Ma este megbukunk
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
MACBETH
Magyar Színház- MALCOLM Duncan idősebbik fia, később Cumberland Hercege, később Skócia királya
Mandragóra
Szegedi Nemzeti Színház- Callimaco
NERO, A VÉRES KÖLTŐ
Magyar Színház- Nero
Örkény István: Sötét galamb
Thália Színház- Öreg ember,Guszti – Lujzi öccse
Osztrigás Mici
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- De Valmonté herceg, a fia
OSZTRIGÁS MICI
Magyar Színház- De Valmonté herceg, a fia
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház- BIENSTOCK
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház- BIENSTOCK
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT
Magyar Színház- BIENSTOCK
Pinokkió
Vörösmarty Színház- Rendező
Próféták
Thália Színház- Régens, aki nem parancsol
ROMEO ÉS JÚLIA
Magyar Színház- Romeo
Rumini
Pécsi Nemzeti Színház- RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn
RUMINI
Magyar Színház- RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn
Slawomir Mrożek: PRÓFÉTÁK
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Régens, aki nem parancsol
Sötét galamb
Veszprémi Petőfi Színház- Öreg ember, Guszti – Lujzi öccse, I. munkás
Szaffi
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Szálinger Balázs: Köztársaság
Általános- Rendező
Tesztoszteron
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Tirami-su
Szegedi Nemzeti Színház- A fiú
Többszemközt - Színházi újraindulás a pandémia után
Móricz Zsigmond Színház- a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője
UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL
Magyar Színház- Énke, Spikey, Agylepény, Gyula1, Ősember
Van, aki forrón szereti
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- BIENSTOCK
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!