művész
Horkay Barnabás
Színész, táncos és fizikai színházi koreográfus-rendező.
A cigándi Széptan Alapfokú Művészeti Iskola tanulója volt. Középiskolai tanulmányait a debreceni Református Gimnáziumban kezdte, majd az utolsó két évét a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán járta. 2009-ben érettségizett. A Csokonai Nemzeti Színházban látta először Horváth Csaba munkáit, ami akkora…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, táncos és fizikai színházi koreográfus-rendező.
A cigándi Széptan Alapfokú Művészeti Iskola tanulója volt. Középiskolai tanulmányait a debreceni Református Gimnáziumban kezdte, majd az utolsó két évét a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán járta. 2009-ben érettségizett. A Csokonai Nemzeti Színházban látta először Horváth Csaba munkáit, ami akkora hatást tett rá, hogy az érettségi után jelentkezett az éppen akkor indított fizikai színházi koreográfus-rendező szakra. 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Lukáts Andor és Horváth Csaba osztályában. Szakdolgozatát A mozgás szerepe a színészképzésben címen írta. Már gyakorlati ideje alatt számos színházban és társulatban kipróbálhatta magát, különböző látásmódú rendezőkkel és koreográfusokkal dolgozhatott együtt. Tanárai közül Zsótér Sándortól és Székely Gábortól is sokat tanult. Színpadon állt többek között a budapesti Katonában, a kecskeméti Katona József Színházban, a Szkéné Színházban, a Vígszínházban, a Trafóban és a Forte Társulat előadásaiban. Országszerte működik közre előadások mozgásának, koreográfiájának kialakításában is.
Díj:
A zsűri különdíja - Suceava International Festival for Theater Schools seregszemle (a Cleansedben nyújtott alakításáért, 2014)
Fődíj - Bartók Béla: 5. vonósnégyes (szereplő), XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó, Veszprém (2017)
Szerepei a Forte Társulatnál (2020-):
2012 – Arany János: Toldi, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest)
2015 – Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2015 – Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
2016 – Bartók Béla: Concerto, koreográfus: Horváth Csaba (Ördögkatlan Fesztivál, Beremend, Várkert Bazár, Budapest)
2016 – Bartók Béla: 5. vonósnégyes, koreográfus: Horváth Csaba (Várkert Bazár, Budapest)
2018 – Vaterland, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
2018 – Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2019 - Elias Canetti: Káprázat, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2019 - Tar Sándor: El valahová, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
További színházi szerepeiből:
William Shakespeare: Troilus és Cressida - Paris; Menelaus (eh, Gyulai Várszínház, 2011)
Carlo Gozzi, Török Tamara: A kígyóasszony - Brighella (eh, Ódry Színpad, 2012)
Arany János: Toldi (eh, Ódry Színpad, 2012)
Franz Kafka, Soós Attila, Fekete Ádám: A kastély (I.) - Barnabás (eh, Ódry Színpad, 2012)
John Van Druten, Christopher Isherwood, Joe Masteroff, John Kander, Fred Ebb, Varró Dániel, Vörös Róbert: Kabaré (eh, SzFE Kaszás Attila Terem, 2012)
Krasznahorkai László, Agota Kristof: Kegyelem - A gátőr (eh, Ódry Színpad, 2013)
Jorge Díaz: Légy a levesben - tánckar (eh, Ódry Színpad, 2013)
Küszöb (eh, Ódry Színpad, 2013)
Déry Tibor, Pós Sándor, Presser Tibor, Adamis Anna: Popfesztivál 40 (eh, Vígszínház, 2013)
Caryl Churchill, Hamvai Kornél, Kákonyi Árpád: Az iglic - járókelő (eh, Budapest Bábszínház Játszó-tér, 2013)
Georg Büchner: Lenz - Kaufmann, Sebastian (Trojka Színházi Társulás, 2013)
Móricz Zsigmond, Gyökössy Zsolt: Pillangó - Táncos Rébék (eh, Vörösmarty Színház, 2014)
Johann Nepomuk Nestroy, Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz (eh, Vígszínház, 2014)
Zárlat (eh, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2014)
Kane Sarah, Soós Attila, Nagy Orsolya: Cleansed (Trojka Színházi Társulás, Trafó - Kortárs Művészetek Háza, 2014)
Tar Sándor, Földeáki Nóra: A mi utcánk (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Padlás, 2014)
Euripidész, Karsai György, Térey János: Oresztész - Apollón (Radnóti Miklós Színház, 2014)
Bornemisza Péter, Háy János: Magyar Elektra - kórus (Csiky Gergely Színház
Federico García Lorca, Illyés Gyula: Vérnász - favágó (Vörösmarty Színház, 2015)
Heinrich von Kleist, Gábor Sára, Hegymegi Máté: Kolhaas - Wrede gróf; Hans; Kettő (Szkéné Színház, Zsámbéki Színházi Bázis, 2015)
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Garai Judit, Horváth Csaba, Görög Imre:Bűn és Bűnhődés - Zamjotov (Forte Társulat, 2015)
Tar Sándor, Keresztury Tibor: A te országod (Forte Társulat, 2015)
Anders Thomas Jensen: Ádám almái - Christopher
Színházi koreográfiái, mozgás:
Carlo Gozzi, Török Tamara: A kígyóasszony - Brighella (eh, Ódry Színpad, 2012; r: Zsámbéki Gábor)
Samuel Beckett, Kolozsvári Grandpierre Emil: Godot-ra várva (Katona József Színház, 2014, r: Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás)
Astrid Lindgren, Tótfalusi István: Harisnyás Pippi (Pesti Magyar Színház, 2015, r: Novák Eszter)
Charlotte Roos, Juli Zeh: Sárga vonal (Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves színész hallgatói, 2015, r: Zsámbéki Gábor)
Olasz Renátó, Horváth János Antal: Utolsó estém a Földön (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad Klub, 2016 r: Olasz Renátó)
Frederick Knott, Zöldi Gergely: Várj, míg sötét lesz! (Belvárosi Színház, 2016, r: Novák Eszter)
Richard Bean, Carlo Goldoni, Zöldi Gergely: Egy fenékkel két lovat (Belvárosi Színház, 2016, r: Pelsőczy Réka)
Friedrich Schiller, Térey János, Horváth János Antal: Kitagadottak (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, 2017, r: Olasz Renátó)
Film:
2017 Csak színház és más semmi (televíziósorozat) - (epizód)
2017 Testről és lélekről (r.: Enyedi Ildikó) - János rendőr
2017 Graffiti (r.: Barcsai Bálint) - Soma
2018 Quimby: Árnyék a szoba falán (videóklip, r.: Ipacs Gergely)
2019 Akik maradtak (r.: Tóth Barnabás) - Pepe
7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ARANY JÁNOS:TOLDI
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
A Cholnoky- kód
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játssza
A Cholnoky-kód
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játssza
A félőlény
Karinthy Színház- Koreográfia
A HÁROMFEJŰ KIRÁLY
Jurányi Produkciós Inkubátorház- KIRÁLY
A hazug
Móricz Zsigmond Színház- Mozgáskoordinátor
A kastély - 1. rész
SZFE- Barnabás
A kígyóasszony
SZFE- Rendező asszisztens
A mi utcánk - a Forte és az SZFE közös előadása
SZFE- Színész
A nagy füzet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Iker 1
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Koreográfia
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Koreográfia
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Koreográfia
Ádám almái
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- CHRISTOPHER
AKÁR AKÁRKI
Csiky Gergely Színház- Színész
Arany János: Toldi
Thália Színház- Színész
Arany János: Toldi
Thália Színház- Színész
Arany János: Toldi
Bárka Színház Nonprofit Kft.- szereplő
Arany János: Toldi
Gyulai Várszínház- Színész
Arany János: Toldi
Szegedi Nemzeti Színház- Színész
ARANY JÁNOS: TOLDI - a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása
Kölcsey Központ- Színész
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi
Magyar Színház- Mozgás
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI
Magyar Színház- Koreográfia
Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"
Mendelssohn Kamarazenekar- Színész, táncos és fizikai színházi koreográfus-rendező.
AZ AJTÓ
Csiky Gergely Színház- Mozgás
Az égő ház
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
Az Iglic
Katona József Színház- Járókelő
Az iglic
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Járókelő
Bartók és Ady
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Színész
Bodosi György művei alapján: Az idő marasztalása - Forte Társulat/Szkéné Színház
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész
Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész
Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész
Bűn és bűnhődés
Vörösmarty Színház- Zamjotov; Pap; Achilles
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Zamjotov; Pap; Achilles
Egy fenékkel két lovat
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Mozgás
Euripidész: Oresztész / CAFe Budapest 2014
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Apollón
Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
FORTE: A TE ORSZÁGOD
Vörösmarty Színház- Színész
Francia sanzonok az Ódry Színpadon
SZFE- Színész
Haikuk
SZFE- Színész
Harisnyás Pippi
Pécsi Nemzeti Színház- Mozgás
Kabaré
SZFE- Színész
Kegyelem
SZFE- A gátőr
Kegyelem
SZFE- A gátőr
Kivilágos kivirradtig
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- NEVELŐ
Kivilágos kivirradtig
Weöres Sándor Színház- NEVELŐ
Kleist: Kohlhaas - Szkéné/Zsámbéki Színházi Bázis/MASZK
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Wrede Gróf, Hans, Kettő
Küszöb
SZFE- Színész
Légy a levesben
SZFE- Tánckar
Lenz/ifjú Liszt
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- ifjúliszt (ifjú Liszt)
Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Táncos Rébék
Nyílt próba - Andromakhé
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Mozgás
Octopus, avagy Szent György és a Sárkány
SZFE- Mozgás
Peer Gynt
Stúdió K Színház- Színész
Pillangó
Nemzeti Színház- Táncos Rébék
Pillangó
Vörösmarty Színház- Színész
Sárga vonal
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mozgás
SZFE: Franz Kafka azonos című kisregényéből:
Jurányi Produkciós Inkubátorház- BARNABÁS
Színház- és Filmművészeti Egyetem: Arany János: Toldi – SVUNG táncsoroza
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
Szürke galamb
Stúdió K Színház- Színész
Toldi
SZFE- Színész
Toldi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Toldi
SZFE- Színész
Toldi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Toldi
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
Toldi
SZFE- Színész
Toldi "A"
Vörösmarty Színház- Színész
Toldi "B"
Vörösmarty Színház- Színész
Toldi "C"
Vörösmarty Színház- Színész
Toldi "D"
Vörösmarty Színház- Színész
Toldi "E"
Vörösmarty Színház- Színész
Trojka Színházi Társulás: Cleansed
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
Trojka Színházi Társulás: Lenz
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Sebastian
Várj, míg sötét lesz
Belvárosi Színház- Koreográfia
Várj, míg sötét lesz - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ- Koreográfia
Vízkereszt, vagy bánom is én
Weöres Sándor Színház- VITÉZ FONNYADI ÁBRIS
VSZF 2014. (Székesfehérvár) Pillangó
Thália Színház- Táncos Rébék
Widder Kristóf: Mindegy - III. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Szereplő
xxxOresztész
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Apollón
ZÁRLAT
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása
Tünde Tickets Kft.- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!