művész
Földes Eszter
Színésznő
2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János osztályában.
Diplomaszerzése után egy ideig az Új Színházban és a Centrál Színházban dolgozott.
2013-2015 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 2015-től szabadúszó volt.
2019-től a kecskeméti Katona József Színház…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színésznő
2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János osztályában.
Diplomaszerzése után egy ideig az Új Színházban és a Centrál Színházban dolgozott.
2013-2015 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 2015-től szabadúszó volt.
2019-től a kecskeméti Katona József Színház színésznője.
2019 decemberétől 2020 márciusáig a Karinthy Színház művészeti vezetője volt.
Elismerések:
TEVA ösztöndíj
Soós Imre-díj (2014)
Színházi szerepei
Egressy Zoltán: Álmos utas haragja-négy hallomás - Szereplő
William Shakespeare: Lear király - Bohóc / Cordelia
Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása - Armande Béjart de Molière
Ábrahám Pál – Szilágyi László – Kellér Dezső – Harmath Imre: 3:1 a szerelem javára (zenés vígjáték - operett) - Gingi
Mark Twain – Döme Zsolt – Szurdi Miklós: Koldus és királyfi - Edith, Hendon szerelme
William Shakespeare: Lear király - Bohóc/Cordelia
László Miklós: Illatszertár - Rátz kisasszony
Kiss Márton: Angéla evangéliuma, avagy a réterdősi patkányfogó
Joe Masteroff: Cabaret - Schatzie Kost
Woody Allen: Csak semmi pánik - Mrs. Burns/Szultána
Kodolányi János: Földindulás - Fekete Zsuzsi
Friedrich Schiller: Don Carlos - Erzsébet királyné
Michel de Ghelderode: Virágos kert
Barabás Pál - Harmath Imre - Eisemann Mihály: Kávé habbal - Éva
Beth Henley: A szív bűnei - Babe Botrelle, a legfiatalabb testvér
Paulo Coelho: Tizenegy perc - Nyah, maláj lány
Dacia Maraini: A királynő teste - egy nő
Ács János: Casanova Nuovo - naiva-színésznő
Carlo Goldoni: Nyári kalandok - Giacinta, Filippo leánya
Molière: Mizantróp - Baszk
Edward Albee: Lolita - Lolita
Molnár Ferenc: Riviéra - Cibulka
Színházi szerepei a Kecskeméti Katona József Színházban:
John Boynton Priestley: Veszélyes forduló (Szereplő) - 2019/2020
John Harold Kander - Fred Ebb - Bob Fosse: Chicago (Roxie Hart ) - 2019/2020
#KedvesZsámbék! (Szereplő) - 2018/2019
Alex Broun - Jens Christian Grøndahl: Az utolsó tűzijáték (Szereplő, Szereplő) - 2018/2019
Miro Gavran: A baba (Stella) - 2018/2019
David Rogers - Charles Strouse: Virágot Algernonnak (Alice) - 2015/2016
Marcel Achard: A bolond lány (Josefa Lantenay) - 2015/2016
Rejtő Jenő: A szőke ciklon (Magda) - 2014/2015
Rejtő Jenő: A szőke ciklon (Szereplő) - 2014/2015
Ken Ludwig: Primadonnák (Audrey) - 2014/2015
Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása (Armande Béjart Molière, színésznő) - 2014/2015
Ábrahám Pál - Harmath Imre - Szilágyi László - Kellér Dezső: 3:1 a szerelem javára (Gingi, Gingi) - 2014/2015
Mark Twain: Koldus és királyfi (Edith, Hendon szerelme, 38 éves) - 2013/2014
William Shakespeare: Lear király (Cordelia, Lear leánya, Bolond) - 2013/2014
Arisztophanész: A nőuralom (Szereplő) - 2012/2013
Lévai Katalin: Párnakönyv (Szereplő) - 2012/2013
Friedrich Schiller: Don Carlos (Királynő) - 2012/2013
László Miklós: Illatszertár (Rátz kisasszony) - 2012/2013
Kiss Márton: Angéla evangéliuma (Szereplő) - 2012/2013
Karafiáth Orsolya - Bella Máté: A Macskadémon (Szereplő) - 2011/2012
Kodolányi János: Földindulás (Fekete Zsuzsi) - 2011/2012
Friedrich Schiller: Don Carlos (Valois Erzsébet, a spanyol király felesége) - 2011/2012
Karafiáth Orsolya - Bella Máté: A Macskadémon (Orsi, 30 év körüli, kissé kerekded szingli – szoprán) - 2010/2011
Michel de Ghelderode: Virágos kert (Szereplő) - 2010/2011
Eisemann Mihály - Harmath Imre - Barabás Pál: Kávé habbal (Éva) - 2010/2011
Beth Henley: A szív bűnei (Babe Botrelle, a legfiatalabb testvér) - 2010/2011
Garaczi László: Ovibrader (Szereplő) - 2010/2011
Paulo Coelho: Tizenegy perc (Nyah, maláj lány) - 2009/2010
Dacia Maraini: A királynő teste (Egy nő) - 2009/2010
Vinnai András: Azaz (Szereplő) - 2009/2010
Ács János: Casanova nuova (Naiva - Színésznő) - 2009/2010
Carlo Goldoni: Nyári kalandok (Giacinta, Filippo leánya) - 2008/2009
Edward Albee: Lolita (Lolita) - 2008/2009
Molière: A mizantróp (Baszk, Célimene inasa) - 2008/2009
Molnár Ferenc: Riviera (Cibulka) - 2005/2006
Játékfilmek, Kisfilmek
Game Over Club (2019)
A győztes (Géczy Dávid kisfilmje, 2014) ... feleség
Szeretetotthon (Gárdonyi Edit kisfilmje, 2013) ... Alma
Dumatúra (Lafka Dávid kisfilmje, 2012)
Porcukor (Schwechtje Mihály kisfilmje, 2010) ... Adrienn
Vége (Janich Vera kisfilmje, 2010)
Mozaik (Kiss Anna kisfilmje, 2009)
Utolsó idők (Mátyássy Áron filmje, 2009)...Ilus
Május-június (Mátyássy Áron kisfilmje, 2009)...Krisztina
Intim fejlövés (Szajki Péter filmje, 2008)...Szilvi/Gabi
Moha és Barack (Koncz Teréz kisfilmje, 2007)
Televíziós sorozatok
Átok (2012, 3. évad)...Dia
Mindenből egy van (2011–2012)...Szűcs Nikoletta/Niki
Hacktion (2011)...Béta
Válótársak (2015–2018)...Szonja
Mintaapák (2019-)...
#KedvesZsámbék! - felolvasószínház
Általános- Színész
*Kiscsillag: Semmi konferencia
Kultúrbrigád- Rendező
23/24 Toyota Salgotarján - Zenthe Nyár: A bolond lány
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Egyéb
A baba
Madách Imre Nonprofit Kft.- Stella
A baba
Karinthy Színház- Stella
A bolond lány
Karinthy Színház- Josefa Lantenay
A CSERESZNYÉSKERT
SZFE- Dunyása
A hattyú - Szilveszteri előadás
Új Színház- ÉVA
A királynő teste
Új Színház- Színész
A mizantróp
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Baszk
A SZÍV BŰNEI
Új Színház- Babe Botrelle, a legfiatalabb testvér
A szív bűnei
Új Színház- BABE BOTRELLE, a legfiatalabb testvér
A szív bűnei
Új Színház- BABE BOTRELLE, a legfiatalabb testvér
A szőke ciklon
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
A szőke ciklon
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Magda
A szőke ciklon
Móricz Zsigmond Színház- Magda
A szőke ciklon
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Magda
A szőke ciklon
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Magda
A SZŐKE CIKLON - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Magda
A szőke ciklon - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ- Magda
A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára
Gyulai Várszínház- Színész
Angéla evangéliuma
Centrál Színház- Színész
Arisztophanész: A nőuralom
Általános- Színész
Az utolsó tűzijáték
Pécsi Harmadik Színház- Színész
Az utolsó tűzijáték - Bethlen Téri Színház - Manna
Bethlen Téri Színház- Színész
Bácskai Juli Pszichoszínháza – BékeKÖTÉS
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Színész
Becsapódás - Loupe Színházi Társulás
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Színész
Bella M.-Karafiáth O.: A Macskadémon
Gyulai Várszínház- Színész
Beszélő levelek 2021. október
Mozsár Műhely- Színész
CASANOVA NUOVO
Új Színház- Naiva-színésznő
Don Carlos
Vörösmarty Színház- Valois Erzsébet, a spanyol király felesége
Don Carlos
Új Színház- VALOIS ERZSÉBET, a spanyol király felesége
Donald Margulies: Pillanatfelvétel - bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Mandy Bloom
ÉDESKETTES HÁRMASBAN
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Sonia
Édeskettes hármasban Szilveszter
6szín- Színész
Egressy Zoltán: Álmos utas haragja
Mozsár Műhely- Színész
Horváth János Antal: Becsapódás
Lengyel Tamás- Színész
Horváth János Antal: Becsapódás
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Horváth János Antal: Becsapódás
Lengyel Tamás- Színész
Illatszertár -
Centrál Színház- Rátz kisasszony
Kávé habbal
Új Színház- Egyéb
Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Audrey
Kiscsillag fesztivál: Semmi konferencia
Kultúrbrigád- Rendezi és játssza
Koldus és királyfi
Vörösmarty Színház- EDITH, Hendon szerelme, 38 éves
Lear király
Vörösmarty Színház- Bohóc/Cordelia
Lévai Katalin: Párnakönyv - BEMUTATÓ - Egy szerelem története...
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Lévai Katalin: Párnakönyv - Egy szerelem története...
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Lévai Katalin: Párnakönyv színmű
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész
Lovasi András és Földes Eszter - Borigo Kultúrparty
Általános 2- Színész
Marcel Achard: A bolond lány
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Josefa Lantenay
Marcel Achard: a Bolond Lány
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Josefa Lantenay
Marcel Achard: A bolond lány
Veres 1 Színház- Josefa Lantenay
Marcel Achard: A bolond lány
Veres 1 Színház- Josefa Lantenay
Mariana Alcoforado: Portugál levelek
Mozsár Műhely- Mariana
MASZK Gála
Thália Színház- Műsorközlő
Mephisto - Spirita Társulat
Bethlen Téri Színház- Dora Martin, ünnepelt zsidó színésznő
Minden negyedik
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Színész
MINDENBŐL EGY VAN
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Niki
Miro Gavran - A baba
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Stella
Miro Gavran: A BABA
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Stella
Miro Gavran: A baba
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Stella
Miro Gavran: A BABA - zenés vígjáték 2 felvonásban - BAKtors Produkció előadása
Általános 2- Játssza
MOST Fesztivál - Az utolsó tűzijáték
Jászai Mari Színház, Népház- Színész
NYÁRI KALANDOK - Bemutató
Új Színház- GIACINTA, Filippo leánya
Őfelsége komédiása
Vörösmarty Színház- Armande Béjart de Molière
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár
Vígszínház Nonprofit Kft.- Armande Béjart de Molière
Oresztész
Nemzeti Színház- Színész
Ovibrader
Thália Színház- /
Primadonnák
Szegedi Nemzeti Színház- Audrey
PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása
Kölcsey Központ- Audrey
PRIMADONNÁK - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Audrey
Rejtő ,Szente ,Gyulyás : A szőke ciklon
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész
Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Színész
Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész
Sean O’Casey / Horváth János Antal: A KEZDET/VÉGE
Lengyel Tamás- Színész
Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Szegedi Szabadtéri Játékok- Beatrice, Leonato unokahúga
Sörgyári capriccio
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb
Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Magda
Téli Színházbérlet - A bolond lány
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
Tihanyi Szabadtéri Játékok / A baba - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Stella
TISZÁNTÚLI EMANUELLE
SZFE- Színész
Tisztogatás
Új Színház- NELLY szobalány
Tizenegy perc 18 éven felülieknek!
Thália Színház- Színész
Tizenegy perc Ősbemutató
Thália Színház- Színész
Váltságdíj
Új Színház- ANNA, informatikus
Váltságdíj
Millenáris- Anna, informatikus
Váltságdíj - főpróba
Új Színház- ANNA, informatikus
Virágos kert
Új Színház- Színész
W. Shakespeare: Lear király
Gyulai Várszínház- Cordelia
W. Shakespeare: Lear király
Gyulai Várszínház- Bohóc, Cordelia
„Életem versei” Csákányi Eszter, Földes Eszter, Wunderlich József, Kamarás Iván
Hankó István Művészeti Központ- Soós Imre-díjas színművésznő.
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!