művész
Fodor Zsóka
Fodor Zsóka (Budapest, 1942. május 28. –) magyar színésznő, szinkronszínész.
Pályája:
Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Katona József Színházhoz szerződött Kecskemétre. 1966-tól 1970-ig a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott. 1970-1972 között a Békés Megyei Jókai Színház…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Fodor Zsóka (Budapest, 1942. május 28. –) magyar színésznő, szinkronszínész.
Pályája:
Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Katona József Színházhoz szerződött Kecskemétre. 1966-tól 1970-ig a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott. 1970-1972 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, majd egy évig a Magyar Televízió bemondója is volt. 1974-ben ismét a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, majd 1979-től a Szegedi Nemzeti Színházban játszott 1995-ig. Az 1960-as években kezdett filmekben szerepelni, 25 filmben és több mint 300 színdarabban játszott, 240 filmhez adta a hangját. Ismertté a Barátok közt című tévésorozat tette, amelyben Kertész Magdit alakította 1998 és 2009 között.
Színpadi szerepei:
* Johnson: Volpone....Canina
* Shakespeare: A makrancos hölgy....Kata
* Váljunk el!....Cyphien
* Molnár Ferenc: Liliom....Juli
* Simon: Furcsa pár....Mickey
* Wesker: Konyha....Anne
* Shakespeare: II. Richard....Királyné
* Falstaff....Lepedő Dolly
* Csurka István: Döglött aknák....Zsófi
* Szakonyi Károly: Hongkongi paróka....Mara
* Shiller: Ármány és szerelem....Lady Milford
* Leo Fall: Sztambul rózsája (operett)....Desirée
* Galopp a vérmezőn....özvegy Mihalicsné
* Kálmán Imre: Marica grófnő....Cecília
* Molnár Ferenc: A doktor úr....Marosyné
* Oscar Wilde: Bunbury, avagy hazudj igazat!....Lady Bracknell
* Marc Camoletti: Leszállás Párizsban
* Jókai Mór - Földes Mihály: A kőszívű ember fiai
Filmjei:
Játékfilmek:
* Köznapi legenda (1966)
* Requiem (1981)
* Az én kis nővérem (1997)
Tévéfilmek:
* Iván Iljics halála (1965)
* Az asszony beleszól (1965)
* Háry János (1965)
* Őrjárat az égen (1970)
* Keménykalap és krumpliorr 1–4. (1974)
* A labda (1974)
* Mint oldott kéve 1-6. (1983)
* Barátok közt (1998-2009)
* Labdaálmok (1989)
* Helló Doki (1 rész, 1996)
Elismerések: Magyar Tolerancia Díj (2011)
A cirkuszhercegnő
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Karolin
A cirkuszhercegnő
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
A CIRKUSZHERCEGNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Karolin
A CIRKUSZHERCEGNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Karolin
A CIRKUSZHERCEGNŐ c. operett
Pesti Művész Színház SZE- Slukkné
Az öreg hölgy látogatása
Békéscsabai Jókai Színház- CLAIRE ZACHANASSIAN, SZÜL. WASCHER multimilliomosnő (A látogató)
BOEING BOEING
Csiky Gergely Színház- Bertha
Boeing Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban
Általános- Egyéb
Boeing Boeing - Leszállás Párizsban - vígjáték két felvonásban
Általános- Egyéb
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Általános- Egyéb
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban
Általános- Egyéb
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban- vígjáték két felvonásban
Általános- Egyéb
Camoletti: Négy férfi
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
Camoletti: Négy férfi
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
Camoletti: Négy férfi gatyában

Csárdáskirálynő
Békéscsabai Jókai Színház- Cecília, a felesége
Csárdáskirálynő
Békéscsabai Jókai Színház- Cecília, a felesége
Csík Csaba - Csontos Orsolya: Összezárva
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
Délután a legjobb
Pesti Művész Színház SZE- Lilly Chatterton, képviselő
Délután a legjobb
Pesti Művész Színház SZE- Lilly Chatterton, képviselő
Délután a legjobb
Pesti Művész Színház SZE- Lilly Chatterton, képviselő
Délután a legjobb avagy a miniszter félrelép
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Lilly Chatterton, képviselő
DÉLUTÁN A LEGJOBB AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP - komédia
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Lilly Chatterton, képviselő
DÉLUTÁN A LEGJOBB, AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Lilly Chatterton, képviselő
Énekes madár
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- KÖMÉNY IGNÁCNÉ, a Móka anyja
Erzsikétől Magdi anyusig
Általános- Egyéb
Fergeteges komédia
Általános- Nagyanyus
Fodor Zsóka önálló estje
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Pepita-, Magyar Tolerancia- és Pepita Különdíjas, A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművésznő.
Fodor Zsóka önálló estje
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
Horváth-Moravetz: Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Bözse
K. I.: CIRKUSZHERCEGNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Karolin
K. I.: Marica grófnő
Pesti Művész Színház SZE- Cecília Nagyhercegnő, Lotti
Kálmán Imre - A cirkuszhercegnő
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Slukkné
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Slukkné, az „István főherceg” szálloda tulajdonosnője
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Slukkné, az „István főherceg” szálloda tulajdonosnője
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő - operett
Broadway Ticket Hungary Kft..- Slukkné
KERESEM AZ URAMAT!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Színművésznő
Kígyómarás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Özv. Tóth Jánosné
Leszállás Párizsban - Boeing Boeing / vígjáték 2 felvonásban
Általános- Bertha
Leszállás Párizsban - Boeing Boeing
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bertha
Leszállás Párizsban - Boeing Boeing / vígjáték 2 felvonásban
Általános- Bertha
Leszállás Párizsban Boeing Boeing
Általános- Egyéb
Leszállás Párizsban Boeing Boeing
Általános- Egyéb
Leszállás Párizsban Boeing Boeing
Általános- Egyéb
Leszállás Párizsban Boeing Boeing
Általános- Egyéb
Leszállás Párizsban Boeing Boeing
Általános- Egyéb
Leszállás Párizsban Boeing Boeing
Általános- Bertha
Leszállás Párizsban Boeing Boeing
Általános- Bertha
M. C.: Négy férfi gatyában
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
M. Camoletti: Négy férfi gatyában

Macskajáték
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 1.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 10.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 11.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 12.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 13.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 14.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 15.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 16.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 17.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 18.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 19.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 2.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 20.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 21.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 22.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 23.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 24.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 26.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 27.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 28.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 29.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 3.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 30.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 31.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 32.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 33.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 34.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 35.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 36.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 37.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 39.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 4.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 40.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 41.
Békéscsabai Jókai Színház- Gizus
Macskajáték 5.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 7.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 8.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Macskajáték 9.
Békéscsabai Jókai Színház- Giza
Marc Camoletti: Boeing Boeing - Leszállás Párizsban
Gyulai Várszínház- Bertha
Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ- Bertha
Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Bertha
Marc Camoletti: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Bertha
Marc Camoletti: Négy férfi gatyában
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
MARICA GRÓFNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Lotti
Marica Grófnő - nagyoperett
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Cecília Nagyhercegnő
Meghívás egy gyilkos vacsorára színházjegy
Mátra Művelődési Központ- Színész
Négy férfi gatyában
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
Négy férfi gatyában
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
Négy férfi gatyában
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
Négy férfi gatyában
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Georgette, tulajdonos
Négy férfi gatyában
Pesti Művész Színház SZE- Georgette, tulajdonos
Nosztalgia bérlet:Összezárva
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Paula
Operettvarázs, gálakoncert az operett csillagaival
Gyulai Várszínház- Sztárvendég
Örkény István: Macskajáték
József Attila Színház- Giza
Örkény István: Macskajáték
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Giza
Örök a Szerelem
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Baucisz
ÖRÖK A SZERELEM
Belvárosi Színház- Baucisz
Örök A Szerelem
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Baucisz
Örök a szerelem
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Baucisz
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Bözsike
Örömlányok végnapjai
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Bözsike
ÖRÖMLÁNYOK VÉGNAPJAI
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Színész
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Bözsike
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Bözsike
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Bözsike
Örömlányok végnapjai
Szarvasi Vízi Színház- Bözsike
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Színész
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Színész
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Bözsike
Örömlányok végnapjai
Belvárosi Színház- Bözsike
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Bözse
Összezárva
Veszprémi Petőfi Színház- Paula
ÖSSZEZÁRVA
Csiky Gergely Színház- Színész
Összezárva
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Paula
Összezárva
Holiday and More- Paula
ÖSSZEZÁRVA - KESERÉDES KOMÉDIA
Szigethalom Szabadidőközpont- Színész
ÖSSZEZÁRVA - keserédes komédia
Általános- Egyéb
Összezárva - keserédes komédia 2 felvonásban
Általános- Színész

R. C.: Délután a legjobb
Pesti Művész Színház SZE- Lilly Chatterton, képviselő
Ray Cooney: Délután a legjobb
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Lilly Chatterton, képviselő
Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma
Belvárosi Színház- Háziasszony
Varsányi Anna: FERGETEGES KOMÉDIA
Pécsi Harmadik Színház- Nagyanyus
VSZF 2017. Macskajáték (Békéscsaba)
Thália Színház- Giza
Zserbótangó 1
Békéscsabai Jókai Színház- Szentmártoni Kamilla, nyugdíjas színésznő
Zserbótangó 4
Békéscsabai Jókai Színház- Szentmártoni Kamilla, nyugdíjas színésznő
Zserbótangó 5
Békéscsabai Jókai Színház- Szentmártoni Kamilla, nyugdíjas színésznő
Zserbótangó 6
Békéscsabai Jókai Színház- Szentmártoni Kamilla, nyugdíjas színésznő
Zserbótangó 7
Békéscsabai Jókai Színház- Szentmártoni Kamilla, nyugdíjas színésznő
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!