művész

Fenyő László
1975-ben született, s tizenhárom évesen, az Országos Zeneiskolai Gordonkaverseny győzteseként került be a Zeneakadémia előkészítő tagozatára.
Felsőfokú tanulmányait is itt kezdte, majd a Lübecki Zeneművészeti Főiskolán folytatta, s David Geringas növendékeként 1997-ben szerzett diplomát. Tudását Perényi Miklós és a Penderecki-művek előadásában komoly érdemeket szerzett Siegfried Palm mesterkurzusain tökéletesítette.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
1975-ben született, s tizenhárom évesen, az Országos Zeneiskolai Gordonkaverseny győzteseként került be a Zeneakadémia előkészítő tagozatára.
Felsőfokú tanulmányait is itt kezdte, majd a Lübecki Zeneművészeti Főiskolán folytatta, s David Geringas növendékeként 1997-ben szerzett diplomát. Tudását Perényi Miklós és a Penderecki-művek előadásában komoly érdemeket szerzett Siegfried Palm mesterkurzusain tökéletesítette.
Zenekari gyakorlatát a Hamburgi Rádiózenekarnál (NDR) töltötte, majd az 1956-os emigráns magyar muzsikusok által alapított Philharmonia Hungarica szólócsellistája lett.
2001-ben a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarához szerződött. 1991 és 2000 között kilenc versenyen indult, s szinte mindig dobogós helyezést ért el.
2004-ben a csellisták talán legrangosabb megmérettetésén, a frankfurti Pablo Casals versenyen diadalmaskodott, ahol a zsűri, amelynek Msztyiszlav Rosztropovics, Natalia Gutman és Kurt Masur is tagja volt, a kortárs mű legjobb megszólaltatásáért különdíjjal is jutalmazta.
A világ számos neves fesztiválján koncertezik rendszeresen, a prades-i Pablo Casals Fesztiválon például Leonidas Kavakos és Borisz Berezovszkij társaságában lépett fel. 2007 februárjában a Művészetek Palotájában Krzysztof Penderecki három gordonkára írott versenyművének egyik szólistájaként hallhatta a közönség, a szerző vezényletével.

,,Évfordulók" - A Fesztivál nyitóhangversenye
Kamara Akadémia Egyesület- cselló

,,Szonáta" - Kamarazenei hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- cselló

,,Vonósokra" - Kamarazenei hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- cselló

A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának jótékonysági koncertje
Tünde Tickets Kft.- Közreműködik

Bartók / Beethoven / R. Strauss - Concerto Budapest 24/25 G1
Concerto Budapest- cselló

Bartók / Schönberg / Brahms - kamarakoncert, Keller Quartet 24/25 V4
Concerto Budapest- cselló (Keller Quartet)

Beethoven / Chopin / R. Strauss - Concerto Budapest 24/25 V1
Concerto Budapest- cselló

Budapesti Vonósok és Fenyő László
Budapesti Vonósok- Zenész (cselló)

Concerto Csellóünnep I/4. - Concerto Budapest 23/24 G1
Concerto Budapest- Egyéb

Concerto Csellóünnep II/1. - Concerto Budapest 23/24
Concerto Budapest- Egyéb

CSELLÓ MESTERKURZUS FENYŐ LÁSZLÓVAL - Óbudai Danubia zenekar
Danubia Zenekar- Egyéb

Esti hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- cselló

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 4. 18:00
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- cselló/cello

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 10:30
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- cselló/cello

Fenyő László és a Philharmonia Quartett Berlin
Zeneakadémia- Gordonkaművész

Fenyő László és az Új Magyar Kamarazenekar
Zeneakadémia- Zenész, cselló

Fenyő László és kamarapartnerei
Müpa- Csellóművész

Fesztiválakadémia - Nyitókoncert - In memoriam Szigeti József
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Csellóművész

Fesztiválakadémia - Shakespeare 400 - Kurtág 90
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Csellóművész

Frankl Péter és a Kelemen Kvartett
Zeneakadémia- Csellóművész

Kamarakoncert - a tanítványok (Végh Sándor centenárium)
Müpa- Színész

KAPOSFEST Alma Mahler, Cesar Franck, Gustav Mahler, Johannes Brahms
C&M Hungary Kft.- cselló

KAPOSFEST Bartok Bela, Fredrik Andersson, Steve Reich, Ligeti György, Richard Dubugnon
C&M Hungary Kft.- cselló

KAPOSFEST Dave Maric, Dohnányi Ernő, G.F. Haendel
C&M Hungary Kft.- cselló

Kelemen Kvartett
Gyulai Várszínház- Cselló
Kelemen Kvartett koncert I.
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Csellóművész

Kelemen Kvartett koncert II.
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Csellóművész

Kelemen Kvartett, Vigh Andrea, Debussy, Ravel, Remekművek 3 tételben 2.
Jakobi Koncert Kft.- Gordonkaművész

Koncert No. 11
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Csellóművész

Koncert No. 2
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Csellóművész

LISZT / BARTÓK / BERLIOZ ( ÉVADNYITÓ koncert II. - Concerto Budapest & Fenyő László-cselló)
Concerto Budapest- Csellóművész

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Km. Fenyő László (cselló)
Tünde Tickets Kft.- Csellóművész

Mesterműhely: Major Tamás, Fenyő László - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Egyéb

Mozart / Beethoven / Messiaen - Concerto Budapest művészei 23/24 G2
Concerto Budapest- Egyéb

Mozart-nap 2025/2. Concerto Budapest
Concerto Budapest- Egyéb

MVM ZENERGIA 2024 - helyszíni ülőjegy
Besszer Koncert Kft.- gordonka

MVM ZENERGIA 2024 - online közvetítés jegy
Besszer Koncert Kft.- gordonka

ÖRÖKSÉG - Az Anima Musicae koncertje Fenyő László gordonkaművésszel
Általános 2- gordonka

Prunyi Ilona és Banda Ádám
Müpa- Gordonkaművész

Salföld Káli Fecske
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Cselló

Szentgyörgyvölgy koncert
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Cselló

Szőke Tibor Mesterbérlet/4.
MÁV Szimfonikus Zenekar- Színész

Vilde Frang, Nicolas Altstaedt és a Kelemen Kvartett
Zeneakadémia- Csellóművész

Zenés beszélgetések, Háziasszony és közreműködő: Prunyi Ilona, Vendég: Fenyő László
Jakobi Koncert Kft.- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!