művész
Árkosi Árpád
Rendező.
Gépészmérnöki szakon végzett a Nehézipari Műszaki Egyetemen 1972-ben. Amatőr rendezőként került kapcsolatba a színházzal 1968-ban. 1970-től 1972-ig vezette a miskolci Silány Kínpad nevű amatőr színjátszó csoportot. 1975 és 1980 között a József Attila Tudományegyetem Színpad rendezője volt. 1978-ban kezdett el rendezni hivatásos színházakban. 1980-tól 1985-ig a…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Rendező.
Gépészmérnöki szakon végzett a Nehézipari Műszaki Egyetemen 1972-ben. Amatőr rendezőként került kapcsolatba a színházzal 1968-ban. 1970-től 1972-ig vezette a miskolci Silány Kínpad nevű amatőr színjátszó csoportot. 1975 és 1980 között a József Attila Tudományegyetem Színpad rendezője volt. 1978-ban kezdett el rendezni hivatásos színházakban. 1980-tól 1985-ig a szolnoki Szigligeti Színház rendezője volt. Egy évig szabadfoglalkozású rendező volt, majd 1986-ban egy évadra a Szkéné Színtársulathoz szerződött. 1986-tól 1988-ig a Szegedi Nemzeti Színház, 1988 és 1989 között a debreceni Csokonai Színház, 1989 és 1992 között pedig a Miskolci Nemzeti Színház rendezője volt. Rendezett határon túli magyar színházakban is. 1990-től a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a Temesvári Állami Magyar Színházban, a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, és a Kassai Thália Színházban rendezett. 1992-1993 között a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának főrendezője volt. 1994 és 2005 között szabadfoglalkozású volt. 2005 óta a debreceni Csokonai Színház prózai tagozatának vezetője.
Díjai:
Az országos egyetemi és főiskolai fesztivál fődíja (1972)
A bukaresti fesztivál díja (1990)
Jászai Mari-díj (1991)
A kisvárdai határon túli színházak fesztiváljának fődíja (1994, 1996)
A stúdiószínházak fesztiváljának díja (1997)
Havasi István-díj (2003)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006)
Hevesi Sándor-díj (2020)
Színházi rendezéseiből:
Schwajda György: Nincs többé iskola (1979)
Rose: Tizenkét dühös ember (1980)
Rózewicz: A szemtanúk, avagy a mi kis stabilizációnk (1980)
Albee: Mese az állatkertről (1980)
Schisgal: Szerelem, ó! (1980)
Menzel: A három megesett lány esete (1982, 2003)
Arbuzov: Én te, ő... (Az én szegény Maratom) (1982)
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus (1982)
Knott: Várj, amíg sötét lesz (1982)
Kroetz: Meier (1982)
Arthur Miller: Az ügynök halála (1983, 1999)
Mrożek: Emigránsok (1983)
Caragiale: Az elveszett levél (1984)
Rozov: Szállnak a darvak (1984)
Pirandello: IV. Henrik (1985)
Karinthy Ferenc: Leánykereskedő (1986)
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon (1987)
Schiller: Don Carlos (1987)
Büchner: Woyzeck (1987)
Brešan: Díszvacsora a temetkezési vállalatnál (1988)
Csurka István: Ki lesz a bálanya? (1988)
Svarc: Hókirálynő (1989)
Füst Milán: Boldogtalanok (1989)
Mrożek: Mulatság (1989, 1991)
Barta Lajos: Szerelem (1989)
Handke: Kaspar (1990)
Árkosi-Bán: Színészautomata (1990)
Mroźek: Rendőrség (1990)
Csehov: Sirály (1991)
Molnár Ferenc: Liliom (1991)
Čapek: A végzetes szerelem játéka (1991)
Katona József: Bánk bán (1991)
Molière: Úrhatnám polgár (1991)
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő (1992)
Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában (1992, 1995)
George Bernard Shaw: My fair lady (1992)
Molière: Don Juan avagy a kőszobor lakomája (1993)
William Shakespeare: Szentivánéji álom (1993, 1998)
Carlo Goldoni: Mirandolina (1993)
Pinter: Hazatérés (1994, 1998)
Örkény István: Tóték (1994, 2001)
Spiró György: Az imposztor (1994)
Füst Milán: Máli néni (1994)
Szép Ernő: Vőlegény (1995)
Tasnádi István: Bábelna (1995)
Szép Ernő: Lila ákác (1995)
Makszim Gorkij: Mélyben-Éjjeli menedékhely (1996)
Kesselring: Arzén és levendula (1996)
Witkiewicz: Az őrült és az apáca (1996, 1997)
Różewicz: Az éhezőművész elmegy (1996)
Tennessee Williams: A vágy villamosa (1997)
Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok (1997)
Manzari: Pablito nővérei (1997)
Kós Károly: Az országépítő (1997)
Csehov: Három nővér (1998)
Farrel-Heller: Hová tűntél, Baby Jane? (1998)
Lengyel Balázs: A szebeni fiúk (1998)
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (1998)
Williams: Orfeusz alászáll (1999)
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek (2000)
Örkény István: Macskajáték (2000)
Sütő András: Káin és Ábel (2000)
Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt (2001)
Simonyi Imre: Dramolettek (2001)
Glowaczki: Antigoné New Yorkban (2001)
Caragiale: Zűrzavaros éjszaka (2002, 2009)
Simonyi-Papp: Természetes halál (2002)
Thuróczy Katalin: Filléres komédia (2002)
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert (2002)
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola (2003)
Márai Sándor: A pisztoly (2003)
Tamási Áron: Énekes madár (2003)
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (2003)
Ghelderode: Barrabás (2004)
Szigligeti Ede: Liliomfi (2004)
Falussy Lilla: Metadolce (2004)
Shaffer: Equus (2004)
Márai Sándor: A szegények iskolája (2004)
Németh Gábor: Túl az egészen (2005)
Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik (2005)
Rideg Sándor: Indul a bakterház (2005, 2007)
William Shakespeare: Lear király (2006)
Hamvas-Papp: Az Isten és a bor (2006)
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (2006)
Szabó Magda: A macskák szerdája (2007)
Tasnádi István: Magyar a Holdon (2007)
Feydeau: Bolha a fülbe (2008)
Gogol: A revizor (2008)
Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája (2008)
Tóth-Máthé Miklós: Én, Károli Gáspár (2009)
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (2009)
Képzeld, beteg! (2009)
Egressy Zoltán: Portugál (2010)
Hubay Miklós: Elnémulás (2010)
Schwajda György: Himnusz (2011)
Színházi szerepei:
Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen....Boldizsár
Madách Imre: Az ember tragédiája....Ötödik népbeli
Regős János: Frutta di Mare - Európai illatjáték....Bertrand Decoursé
A holló árnyékában
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rendező
A holló árnyékában
Turay Ida Színház- Rendező
A HOLLÓ ÁRNYÉKÁBAN
Turay Ida Színház- Rendező
A KOLONC
József Attila Színház- Rendező
A megvádolt
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
A rögöcsei csoda
Szarvasi Vízi Színház- Rendező
A szegények iskolája - Bán János, Tánczos Adrienn, Árkosi Szabolcs
Rózsavölgyi Szalon- Rendező
ÁBEL ÉS ÁBEL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Ábel és Ábel
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Akár akárki
Nemzeti Színház- Rendező
Akár Akárki
Thália Színház- Rendező
Akár Akárki Bemutató
Thália Színház- Rendező
Az imposztor
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Rendező
Az ostoba Li
Clubcsomag- Rendező
Balhéatlasz
Centrál Színház- Rendező
Borbély Szilárd: Akár Akárki - amoralitás
Általános- Rendező
Családi kérdés - Befejezetlen szimfónia
Nemzeti Színház- Rendező
CSILLAGOK KÖZÖTT
Turay Ida Színház- Rendező
CSILLAGOK KÖZÖTT
Turay Ida Színház- Rendező
Csillagok között
Turay Ida Színház- Rendező
Csillagok között
Turay Ida Színház- Rendező
CSILLAGOK KÖZÖTT
Turay Ida Színház- Rendező
Csillagok között
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rendező
Csillagok között - földöntúli emlékjáték
Óbudai Kultúrális Központ- Rendező
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház- Rendező
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház- Rendező
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház- Rendező
DOKTORNŐK
Turay Ida Színház- Rendező
Énekes madár
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rendező
Énekes madár
Szarvasi Vízi Színház- Rendező
GarázsMacbeth
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
Hedry Mária: Zrínyi Ilona
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Hedry Mária: Zrínyi Ilona
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Hedry Mária: Zrínyi Ilona - ősbemutató
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Hedry Mária: ZRÍNYI ILONA / A Klebersberg Kultúrkúria produkciója
Általános- Rendező
Himnusz
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Himnusz (Schwajda György)
Jegycenter Kft.- Rendező
John Christopher-Wood: GarázsMacbeth
Gyulai Várszínház- Rendező
Kányádi Sándor: Kétszemélyes tragédia /KERFESZT 2017
Új Színház- Rendező
KÖSZÖNET MINDENÉRT
Turay Ida Színház- Rendező
KÖSZÖNET MINDENÉRT
Turay Ida Színház- Rendező
KÖSZÖNET MINDENÉRT
Turay Ida Színház- Rendező
Köszönet mindenért...
Turay Ida Színház- Rendező
Kozma András: Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőról
Budaörsi Latinovits Színház- Rendező
Márai Sándor - A szegények iskolája BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon- Rendező
MÁRAI SÁNDOR: SZEGÉNYEK ISKOLÁJA
Általános- Rendező
Molnár Ferenc: Üvegcipő
József Attila Színház- Rendező
Molnár Ferenc: Üvegcipő - vígjáték
Gyulai Várszínház- Rendező
Molnár Ferenc:Üvegcipő - vígjáték
Gyulai Várszínház- Rendező
Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya
Általános- Rendező
Nagy Zoltán Mihály: A Sátán fattya
Gyulai Várszínház- Rendező
NAPKIRÁLY ÉS HOLDKIRÁLYNŐ - mesejáték
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező
Nézőművészeti Főiskola
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező
Nézőművészeti Főiskola
Csiky Gergely Színház- Rendező
Nézőművészeti Főiskola
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
Nézőművészeti Főiskola
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
Nézőművészeti Főiskola
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Nézőművészeti Főiskola
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
Nézőművészeti főiskola
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Nézőművészeti Főiskola
Centrál Színház- Rendező
Nézőművészeti főiskola - a Nézőművészeti Kft előadása
Általános- Rendező
Nézőművészeti Kft.: Nézőművészeti Főiskola
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Petőfi rock
Vörösmarty Színház- Szakmai tanácsadó
Schwajda György: Himnusz
Általános- Rendező
Schwajda György:Himnusz
Thália Színház- Rendező
Spiró György: Az imposztor - komédia
Gyulai Várszínház- Rendező
Spiró György: Az imposztor - komédia
Gyulai Várszínház- Rendező
Spiró György: Az imposztor - komédia
Gyulai Várszínház- Rendező
Spiró György: Csirkefej
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező
Tamási Áron: Énekes madár
Általános- Rendező
Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola
Általános 2- Rendező
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola
Jászai Mari Színház, Népház- Rendező
Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
ÜVEGCIPŐ - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.- Rendező
Visky András: Pornó –feleségem története
Gyulai Várszínház- Rendező
Willy Russel: Shirley Valentine
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Rendező
WILLY RUSSELL: SHIRLEY VALENTINE
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!